Izrael pusztai bolyongása véget ért, végre az igéret földének határához jutottak. A változó táborozás, a tüzes kígyók, az amálekiták ellenséges serege, a puszta rémsége, mind megszünt; az Izrael fiai azon országba jutottak, amelyben tej és méz folyt és ettek a földnek gyümölcsében. Óh kedves keresztény olvasó, ez új évben talán hasonló történik veled vagy velem. Ah, mily kedves lenne az! Ha a hit szemei előtt élénken lebeg ez a cél, úgy ez a legtisztább élvezet kútfeje. Jézusnál időzni azon nyugalomban, mely még fentartatik az Isten népének, igen, az a valóban dicső várakozás; olyan dicsőséget majdan élvezhetni, kettős magasztos reménység. A hitetlenség visszariad a Jordán folyótól, melynek hullámai köztünk és az igéret földe között hömpölyögtek tova, de mi erősen állunk azon meggyőződés mellett, hogy mi már több próbáltatást kiálltunk, mint amennyit a halál a legrosszabb esetben okozhat. Űzzük el tehát magunktól a félelem minden gondolatát és kimondhatatlan örömmel örvendezzünk azon várakozásban, hogy ezen ma kezdődő évben "mindenkor az Úrnál lészünk."
Némelyek a küzdők táborából még ez évben itt maradnak, hogy az Úrért dolgozzanak. És ha ez a sors ránk esik, mindazonáltal igau marad újévi köszöntőnk: "Mi, kik hiszünk, bemegyünk a nyugodalomba." A Szentlélek a mi örökségünknek záloga, "a dicsőség reménysége." Boldogultjainknak biztos lakásuk van a mennyei honban, de minket is megóv itten az Úr Jézus Krisztus; ők már diadalmasok ott ellenségeik felett és mi diadalmasok vagyunk itt. A szentek élvezik az Úrral való társaságot a mennyben, de mi sem kevésbbé; ők nyugosznak a szeretetben, mi nekünk pedig teljes békénk van Ő benne; ők hirdetik magasztalva dicsőségét, mi is dicsőíthetjük Őt. Azért gyűjtögessünk ez évben mennyei gyümölcsöket a földi mezőben, ahol a hit és a remény a pusztaságot Isten kertjévé változtatta. Óh, mily kegyelem, ha mi a Megváltó által élhetünk és úgy ehetünk Kánaán földének gyümölcséből ez évben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése