Varga László: Isten asztaláról

"Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."      János 3,16

Ez a Szentírás egyik legfontosabb igéje. Isten nemcsak megteremti, Isten szereti a világot. Az anyagvilágnak elég volt törvényt adni, az annak megfelelően él. Úgy is szép volt, ahogy régen látták: örök állandóságban, változatlanságban. Isten nekünk többet enged tudni róla. Időben megvalósuló, állandóan változó, végtelen mozgásban élő, csodálatos, teremtett valóság. De van benne egy parányi rész, amely felfedezi, megcsodálja, hangot ad neki, szabadon felhasználja: ez az ember. Ennek többre van szüksége. A teremtő Isten maga mutatkozik meg előtte. Maga képére teremti, majd eszményt állít elé: önmagát. Emberként megjelenik az ember világában. Mintha a szobrász önmagáról alkotott élő szobrai közé saját maga is beállna. Amelyik szobor nem mutatja fel magán alkotója képét, az selejt, elpusztítandó. Az embernek hittel kell felismernie alkotóját, hogy önmagát maga is annak képére formálja. Ha sikerül, Isten és önmagunk közös munkája által, akkor válunk értékessé. Akkor nem pusztulunk el a folyton változó anyagvilág egy pillanatra felvillanó darabjaként, hanem Isten kiemel az időből, az anyagból, a maga igazi világába, az örökkévalóságba. Erről szól Istennek egész hozzánk szóló üzenete, tanítása, a teljes Szentírás.

Teremtő Istenem, köszönöm, hogy emberré teremtettél engem. Nélküled nem tudhatnám, mit jelent embernek lenni, mi célja van annak, hogy életet adtál nekem. Köszönöm, hogy nemcsak puszta életet adtál, de megmutatod, mivé kell lennem, mit kell megvalósítanom, mi az én rendeltetésem ebben az életben. Köszönöm, hogy Fiadban magad jöttél közénk, hogy igédben én is megismerhetem Őt, követhetem, hozzá hasonulhatok, így válhatok örökéletű, szeretett és szerető gyermekeddé. Szeress engem is, Atyám, hogy el ne vesszek, s vezess engem is Krisztus által örök életre! Ámen.