Varga László: Isten asztaláról

"A kígyó... ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?"      1Mózes 3,1

A kígyó kérdése logikus. Ő állat. Neki mindent szabad, amit az ösztöne megenged. A kép értelmében: egy majom nyugodtan ehetett a tiltott fáról, ha hozzáfért, számára nem szabadon teljesítendő erkölcsi parancs, hanem kötött ösztön jelenti a korlátot. Felháborító és érthetetlen tehát a tilalom: megteheted, de ne tedd, mert nem szabad! De ugyanúgy tesszük fel magunknak a kérdést, amikor állati ösztöneink elé gátat állít Isten erkölcsi törvénye. "Ne ölj!" Hát köteles vagyok minden aljasságot eltűrni? "Ne paráználkodjál!" Hát már gyönyörködni se szabad egy szép asszony látványában? "Ne lopj!" Hát tűrjem, hogy más mindent ellopjon, ami pedig nekem járna? "Tégy jót mindenkivel!" Káin felel belőlem: "Őrizője vagyok én az én atyámfiának?" És így tovább. Persze, hogy nem igaz. De olyan jó kibúvó ez az ősi kígyó-okosság. Szabad utat ad ösztöneimnek. "Dehogy haltok meg! Nem lesz abból semmi baj. Tedd meg, ha kívánod!" És így válik az istenképű ember állattá.

Uram, ha embernek teremtettél, adj erőt, hogy ember maradhassak! Érzem, tapasztalom, bennem is működnek az állati ösztönök. Testiségem tiltakozik minden parancsod, minden tilalmad ellen. Köszönöm, hogy lelkiismeretem a Te törvényedet súgja. Köszönöm, hogy belém építetted az erkölcs iránti vágyat, hogy olyan jó érzés aszerint cselekedni. Köszönöm, hogy naponta figyelmeztetsz a szabad engedelmesség emberi méltóságára. De gyenge vagyok. Ismersz, Uram, a magam erejéből nem tudok ellenállni ösztöneim követelésének. Gyarló bűnös vagyok, Te adj erőt igazi emberségemnek! Csak a Te Lelked naponkénti segítségével tudom teljesíteni emberségemhez szabott parancsaidat. Ne vond meg tőlem Lelked ajándékát! Ámen.