Vasárnap reggel tíz óra volt Los Angelesben – a „csodaszolgálatok” napja.
A hétezer ülőhelyes Shrine Auditórium oldalbejáratánál álltam, ahol Kathryn Kuhlman havonkénti szolgálatát tartja. Alig tudtam hinni a szememnek. Bár a szolgálat kezdete, délután 2 órára volt kitűzve, a járda és az előcsarnok már zsúfolva volt várakozókkal...
Fiatalemberek göndör hajjal és fésületlen szakállal együtt szoronganak méltóságteljes matrónákkal, akik sofőr által hajtott limuzinokon érkeztek. Külvárosi háziasszonyok, kereskedők, hollywoodi személyiségek, ifjú házasok gyerekekkel, doktorok, nörszök, és a mindig jelenlevő betegek töltötték be a termet. Sokan repülőn jöttek Seattleből, Portland-ból, Las Vegas-ból, Houston-ból, Denver-ből. Némelyek – mint megtudtam – havonta eljönnek Hawaii-ból és British Columbia-ból (Kanada).
Száz mérföldekről érkeznek buszok és az utasok csoportokban álldogálnak, igazolva ezzel, is, hogy honnan jöttek: Santa Barbara, San Diego, Sacramento. A szolgálat kezdete előtt több, mint ötven busz érkezett. Az egyik háztömbtől a másikhoz vándoroltam és hitetlenül csóváltam a fejemet.
Los Angelesben voltam, hogy megfigyeljek egy „csoda-szolgálatot”, mely Kathryn Kuhlman szolgálatának rendes részévé vált. Az olyan időben, amikor a legtöbb egyház a golfpályákkal és egyébbel versenyez vasárnap reggel a résztvevőkért, és mikor mások vasárnap este eloltják a lámpát, Kathryn Kuhlman összejövetelei mindig annyira tömve vannak, hogy állóhelyet is alig lehet kapni.
Egy hónappal ezelőtt fedeztem fel a titkot, mikor Pittsburgban az Old Carnegie Hall lépcsőjére léptem, hogy részt vegyek a péntek reggeli „csoda-szolgálaton” Miss Kuhlman törzsegyházában. Ott sok olyan emberrel beszéltem, akiket semmi se tarthat vissza attól, hogy részt vegyenek ezeken a szolgálatokon. Ők, az egészségesek azért jönnek, hogy részt vegyenek Isten szeretetének és kegyelmének örömében. És persze csapatostól jönnek a kétségbeesettek, hogy személyes csodájukra imádsággal várjanak. Pittsburghban éppen olyan a tömeg, mint Los Angelesben. Láttam személyszállító buszokat Ohio-ból és Kentucky-ból, kocsikat Ontario-ból (Kanada), kiskocsikat Nyugat-Virginiából és mellettük parkoltak Cadillac-ek és Delaware-ek. Beszéltem teológusokkal, akik a Harvard egyetemről jöttek Bostonból. Elmondták, hogy virradat óta itt vannak. Megfigyelés céljából jöttek és gúnyolódtak, de hívőkként távoztak. Nagy számmal voltak itt betegek. Egy nő, aki összecsukható széken a külső fal mellett ült, elmondta, hogy hajnal óta itt van. Egész éjjel utazott busszal Indianapolisból, gyomorrákja van és szeretne meggyógyulni. A tolószékek sokaságán át az oldalkapuhoz mentem és besurrantam az auditórium hátsó ajtaján. Egy keskeny átjáróban megtaláltam Kathryn Kuhlmant, amint fel-alá járkált. Arcát ég felé fordítva imádkozott, és ajkai hangtalanul mozogtak. Egyáltalán nem vett tudomást az őt körülvevőkről, míg Istenével beszélt.
Mikor végre észrevett engem, gyorsan üdvözöltük egymást. Fejemet meghajtva elkezdtem beszámolni mindarról, amit a főbejáratnál láttam. „Láttam egy gyermeket...” Félbeszakított: Kérem – aztán magyarázni kezdte: „Szolgálatom van.” Szelíd kék szemével kutatva nézett rám. Senki se tudja jobban nálam – mondta, és hangja telve volt részvéttel – milyen gyenge vagyok, mennyire függök Isten könyörületétől, hogy segítsek ezeken a drága embereken. De Isten cselekvése számunkra felfoghatatlan, felülmúlja legerősebb hitünket, legmélyebb imádságainkat.
Jöjjön velem – szólt hirtelen. Kezemet megfogva a kis ajtó felé vezetett, mely a nyilvánosság felé nyílt. Nézze! Itt van ez a három lépcső. Nézze ezt a fekete kilincset! Ezerszer meghalok, minden esetben, mikor felmegyek ezeken a lépcsőkön és lenyomom ezt a kilincset. És mikor kilépek az emelvényre. Ott ezrek vannak, akik kétségbeesésükben jöttek ide, hogy meggyógyuljanak, hogy megtalálják Istent. De én semmit nem adhatok nekik. Csupán a Szent Szellem. Itt állok ezeken a lépcsőkön és ön sohase fogja megérteni, mit érzek, mikor kinyitom ezt az ajtót. Tudom, hogy vannak, akik nagyon messziről jöttek. Tudom, hogy ez az utolsó reménységük. Nekem nincs hatalmam arra, hogy gyógyítsak. Mindaz, amit tehetek, az, hogy emlékeztessem őket Isten nagyságára, hatalmas voltára, és hogy Ő még most is a Mindenható. Én csupán az edény vagyok, melyen át Ő átáramlik. Isten elvégzi a többit.
**************
A múlt héten... nem, két héttel ezelőtt egy férfi jött ide a szolgálat előtt. Megpróbáljuk az embereket az ajtókon kívül tartani a szolgálat előtt, mert elhalmoznának engem kéréseikkel. De ő bejutott ide és kért, hogy imádkozzam a hallásáért. Rák van a fülében. Még soha nem hallottam férfit így zokogni, sírni, mint ez a férfi. Csak ezt tudta. Nem imádkozott. Csak zokogott. Egy rövid imádságot mondtunk és elment.
Arca sugárzott, amint folytatta: A múlt héten újra eljött, és a füle olyan rózsaszínű és szép volt, amilyennek lennie kell. Ez Isten hatalma – mondta, és hálaadó imádságot mondott.
Megfordult és lement a hosszú folyosóra, kezét felemelve és imádkozva az áldásokért Istenhez, mielőtt a szolgálat megkezdődött.
Kimentem a nagy terembe, az óriási Shrine Auditóriumba Los Angelesben, mely zsongott a jelenlévőktől. Mintegy háromszáz kórustag és zenész próbálta a számát nagy buzgósággal.
A zene nagy szerepet játszik Kathryn szolgálatában. Arthur Metcalf, kitűnő muzsikus, filozófiai doktorátussal a St. Olaf egyetemről, a kar vezetője. Évekig vezényelte a pittsburghi Civic kórust és a Cantebury kórust, mielőtt a Kathryn Kuhlman szervezethez jött. Hisz abban, hogy a zene a szívhez éppúgy szól, mint a lélekhez, és mesterien interpretálja Bach és Mendelssohn egyházi zenéjét.
Miss Kuhlmannak régi orgonistája, Charles Beebee volt az orgonánál. Tudtam, hogy az egész szolgálatot képes saját szerzeményeivel aláfesteni. Egy nagy zongoránál Tom Murray ült, kitűnő fiatal zenész. Megtudtam, hogy nyugodtan énekelt a kórusban hónapokkal ezelőtt, mikor Dr. Metcalf felfedezte, hogy Kalifornia egyik legbriliánsabb hangverseny orgonistája, aki több díjat nyert. Mikor elfogadta, hogy játsszon a zongorán, alázatosan beleegyezett, de visszautasította, hogy nyilvánosan ismertessék. Mielőtt az ajtókat megnyitották volna a nyilvánosság előtt, az auditórium atmoszférája telve volt izgalommal. Az oldalhajóban a tolószékek helye csaknem telve volt. (Ezeket, és a hordágyon érkezőket előbb beengedték egy oldalsó bejáraton át.) Mindenki, a munkásoktól a kórustagokig láthatólag tudatában volt annak, hogy még mielőtt a délután elmúlna, az auditórium csodák színtere lesz.
Helyet foglaltam az emelvényen néhány disztingvált kinézésű úr között. Hirtelen kinyíltak az ajtók. A tömeg úgy özönlött be, mint a víz egy megnyitott gáton át. Igyekezett mindenki jó helyet foglalni magának, közel az emelvényhez. Az ajtónállók hiába próbálták lassítani a folyamatot, az emberáradat beözönlött, betöltötte a földszintet, felrohant az első, majd a második emeletre aztán a harmadikra. Tíz percen belül a nagy auditóriumban minden helyet elfoglaltak – szinte hihetetlen volt.
Dr. Metcalf visszajött az emelvényre. A kórus viharosan énekelni kezdett. „Kirobbant” a leghelyesebb kifejezés, amint felcsendült az ének a „Pünkösdi tűz”-ről. Szinte nem is énekeltek, hanem örömteli ujjongásba törtek ki hangokban és harmóniában. Szinte reszkettek a falak és borzongott a fejem bőre a zenétől.
*****
Több előjáték és kórus után egy éneket kezdtek énekelni, amely szinte ismertetője volt Kathryn Kuhlman szolgálatának mindazok előtt, akik már többször jelen voltak: „Megérintett engem ...”
Egy tömzsi, középkorú férfi, akinek intelligens arca volt, előrehajolt tolószékében és odasúgta mellette álló feleségének: Ez az ő éneke, Miss Kuhlmané. Itt jön. Hirtelen karcsú, zöld selyemruhás alak jelent meg az emelvényen. Hosszú barna haja csillogott a világítás fényében. Megnyerő mosolya volt, és elragadó, amint szinte elektromosság sugárzott a lényéből. A gyülekezet mennydörgő tetszésnyilvánításban tört ki, spontán demonstrációval mutatta ki szeretetét iránta.
Az ováció hirtelen megszűnt, amikor az álló tömeget énekszóra hívta;
Megérintett engem, ó, megérintett,
És az öröm, mely betöltötte lelkemet,
Megújított, tudom, új életre
Keltette szívem, testemet.
Elénekeltük egyszer, kétszer, és újra és újra. Azok is, akik nem ismerték a szöveget és a dallamot, már szintén belefogtak. Elfelejtettem, hogy én csak megfigyelő riporter vagyok, egyszerre csak önfeledten velük énekeltem. A dicséretnek hatalmas áradata keletkezett. Akkor miss Kuhlman abbahagyta az éneklést és megállt az óriási tömeg előtt, karját kinyújtotta, arcát felfelé fordította, szemét bezárta, ajkai imát mondtak, még mialatt mi énekeltünk. Arca olyan volt, mintha világosság sugárzott volna róla. Elveszettnek látszott Istennel való közösségében. Előrejött és erős alt hangján új refrénbe kezdett: „Énekel a lelkem ...” A zene aláfestett minden nüanszt, és minket is énekszóra hívtak fel: „Mily nagy vagy te.”
Az egész nagy auditóriumban mindenki felemelt karokkal énekelt. Felszabadultság lett úrrá a tömegen. Felszabadultnak éreztük magunkat arra, hogy kiöntsük szíveinket a Teremtő előtt. Hogy köszönetet mondjunk a Megváltónak. Hogy gátlás nélkül elfogadjuk a Szent Szellemet. Arra lettem figyelmes, hogy a bal szomszédom, egy fiatal mexikói, telt baritonján többé nem angolul énekel. Átváltott spanyolra – anyanyelvén dicsőítve Istent – és szemei ragyogtak, míg hangja beleolvadt a többi ezrek énekébe.
Aztán Miss Kuhlman megszólalt. Felhívott minket egy percnyi elcsendesedésre. Az orgona lehelet halkan aláfestette szavait, mintha harang szólna. Jézus nevében hatalom van – szólt halkan bele a mikrofonba. Míg beszélt, mély, szent csend uralkodott az óriási gyülekezetben, melyet itt-ott halkan elmondott „Drága Jézus” és „halleluja” szakított meg.
Folytatta: Atyánk, tudjuk, hogy ma itt csodák fognak történni. Érezzük áldott Szent Szellemed jelenlétét. Ígérjük, hogy megadjuk Neked a dicsőséget, hálát mindazért, ami itt ma történni fog. Kérjük, öntsd ki reánk Szent Szellemed Jézusért...
Az imádság után közvetlenné vált. Barátságosan üdvözölte a gyülekezetet és azt mondta: Honnan jöttek? Kiáltsák ki! Hirtelen kiabálás keletkezett össze-vissza, mert az Egyesült Államoknak csaknem minden része képviselve volt, sőt Japán, Finnország, Hollandia, Brazília, Jamaica, Új-Zéland, India, Arábia, Panama, Görögország, Németország, Franciaország ...
Franciaország? – nevetett. Szeretném, ha visszajönnének és magukkal hoznák Mr. DeGaulle-t is. – Mindenki nevetett. Aztán folytatta: Ha az Egyesült Nemzetek úgy jönnének össze, mint mi most, Jézus nevében, soha többé nem lenne háború. – A tömeg tetszését nyilvánította.
A múlt héten... nem, két héttel ezelőtt egy férfi jött ide a szolgálat előtt. Megpróbáljuk az embereket az ajtókon kívül tartani a szolgálat előtt, mert elhalmoznának engem kéréseikkel. De ő bejutott ide és kért, hogy imádkozzam a hallásáért. Rák van a fülében. Még soha nem hallottam férfit így zokogni, sírni, mint ez a férfi. Csak ezt tudta. Nem imádkozott. Csak zokogott. Egy rövid imádságot mondtunk és elment.
Arca sugárzott, amint folytatta: A múlt héten újra eljött, és a füle olyan rózsaszínű és szép volt, amilyennek lennie kell. Ez Isten hatalma – mondta, és hálaadó imádságot mondott.
Megfordult és lement a hosszú folyosóra, kezét felemelve és imádkozva az áldásokért Istenhez, mielőtt a szolgálat megkezdődött.
Kimentem a nagy terembe, az óriási Shrine Auditóriumba Los Angelesben, mely zsongott a jelenlévőktől. Mintegy háromszáz kórustag és zenész próbálta a számát nagy buzgósággal.
A zene nagy szerepet játszik Kathryn szolgálatában. Arthur Metcalf, kitűnő muzsikus, filozófiai doktorátussal a St. Olaf egyetemről, a kar vezetője. Évekig vezényelte a pittsburghi Civic kórust és a Cantebury kórust, mielőtt a Kathryn Kuhlman szervezethez jött. Hisz abban, hogy a zene a szívhez éppúgy szól, mint a lélekhez, és mesterien interpretálja Bach és Mendelssohn egyházi zenéjét.
Miss Kuhlmannak régi orgonistája, Charles Beebee volt az orgonánál. Tudtam, hogy az egész szolgálatot képes saját szerzeményeivel aláfesteni. Egy nagy zongoránál Tom Murray ült, kitűnő fiatal zenész. Megtudtam, hogy nyugodtan énekelt a kórusban hónapokkal ezelőtt, mikor Dr. Metcalf felfedezte, hogy Kalifornia egyik legbriliánsabb hangverseny orgonistája, aki több díjat nyert. Mikor elfogadta, hogy játsszon a zongorán, alázatosan beleegyezett, de visszautasította, hogy nyilvánosan ismertessék. Mielőtt az ajtókat megnyitották volna a nyilvánosság előtt, az auditórium atmoszférája telve volt izgalommal. Az oldalhajóban a tolószékek helye csaknem telve volt. (Ezeket, és a hordágyon érkezőket előbb beengedték egy oldalsó bejáraton át.) Mindenki, a munkásoktól a kórustagokig láthatólag tudatában volt annak, hogy még mielőtt a délután elmúlna, az auditórium csodák színtere lesz.
Helyet foglaltam az emelvényen néhány disztingvált kinézésű úr között. Hirtelen kinyíltak az ajtók. A tömeg úgy özönlött be, mint a víz egy megnyitott gáton át. Igyekezett mindenki jó helyet foglalni magának, közel az emelvényhez. Az ajtónállók hiába próbálták lassítani a folyamatot, az emberáradat beözönlött, betöltötte a földszintet, felrohant az első, majd a második emeletre aztán a harmadikra. Tíz percen belül a nagy auditóriumban minden helyet elfoglaltak – szinte hihetetlen volt.
Dr. Metcalf visszajött az emelvényre. A kórus viharosan énekelni kezdett. „Kirobbant” a leghelyesebb kifejezés, amint felcsendült az ének a „Pünkösdi tűz”-ről. Szinte nem is énekeltek, hanem örömteli ujjongásba törtek ki hangokban és harmóniában. Szinte reszkettek a falak és borzongott a fejem bőre a zenétől.
*****
Több előjáték és kórus után egy éneket kezdtek énekelni, amely szinte ismertetője volt Kathryn Kuhlman szolgálatának mindazok előtt, akik már többször jelen voltak: „Megérintett engem ...”
Egy tömzsi, középkorú férfi, akinek intelligens arca volt, előrehajolt tolószékében és odasúgta mellette álló feleségének: Ez az ő éneke, Miss Kuhlmané. Itt jön. Hirtelen karcsú, zöld selyemruhás alak jelent meg az emelvényen. Hosszú barna haja csillogott a világítás fényében. Megnyerő mosolya volt, és elragadó, amint szinte elektromosság sugárzott a lényéből. A gyülekezet mennydörgő tetszésnyilvánításban tört ki, spontán demonstrációval mutatta ki szeretetét iránta.
Az ováció hirtelen megszűnt, amikor az álló tömeget énekszóra hívta;
Megérintett engem, ó, megérintett,
És az öröm, mely betöltötte lelkemet,
Megújított, tudom, új életre
Keltette szívem, testemet.
Elénekeltük egyszer, kétszer, és újra és újra. Azok is, akik nem ismerték a szöveget és a dallamot, már szintén belefogtak. Elfelejtettem, hogy én csak megfigyelő riporter vagyok, egyszerre csak önfeledten velük énekeltem. A dicséretnek hatalmas áradata keletkezett. Akkor miss Kuhlman abbahagyta az éneklést és megállt az óriási tömeg előtt, karját kinyújtotta, arcát felfelé fordította, szemét bezárta, ajkai imát mondtak, még mialatt mi énekeltünk. Arca olyan volt, mintha világosság sugárzott volna róla. Elveszettnek látszott Istennel való közösségében. Előrejött és erős alt hangján új refrénbe kezdett: „Énekel a lelkem ...” A zene aláfestett minden nüanszt, és minket is énekszóra hívtak fel: „Mily nagy vagy te.”
Az egész nagy auditóriumban mindenki felemelt karokkal énekelt. Felszabadultság lett úrrá a tömegen. Felszabadultnak éreztük magunkat arra, hogy kiöntsük szíveinket a Teremtő előtt. Hogy köszönetet mondjunk a Megváltónak. Hogy gátlás nélkül elfogadjuk a Szent Szellemet. Arra lettem figyelmes, hogy a bal szomszédom, egy fiatal mexikói, telt baritonján többé nem angolul énekel. Átváltott spanyolra – anyanyelvén dicsőítve Istent – és szemei ragyogtak, míg hangja beleolvadt a többi ezrek énekébe.
Aztán Miss Kuhlman megszólalt. Felhívott minket egy percnyi elcsendesedésre. Az orgona lehelet halkan aláfestette szavait, mintha harang szólna. Jézus nevében hatalom van – szólt halkan bele a mikrofonba. Míg beszélt, mély, szent csend uralkodott az óriási gyülekezetben, melyet itt-ott halkan elmondott „Drága Jézus” és „halleluja” szakított meg.
Folytatta: Atyánk, tudjuk, hogy ma itt csodák fognak történni. Érezzük áldott Szent Szellemed jelenlétét. Ígérjük, hogy megadjuk Neked a dicsőséget, hálát mindazért, ami itt ma történni fog. Kérjük, öntsd ki reánk Szent Szellemed Jézusért...
Az imádság után közvetlenné vált. Barátságosan üdvözölte a gyülekezetet és azt mondta: Honnan jöttek? Kiáltsák ki! Hirtelen kiabálás keletkezett össze-vissza, mert az Egyesült Államoknak csaknem minden része képviselve volt, sőt Japán, Finnország, Hollandia, Brazília, Jamaica, Új-Zéland, India, Arábia, Panama, Görögország, Németország, Franciaország ...
Franciaország? – nevetett. Szeretném, ha visszajönnének és magukkal hoznák Mr. DeGaulle-t is. – Mindenki nevetett. Aztán folytatta: Ha az Egyesült Nemzetek úgy jönnének össze, mint mi most, Jézus nevében, soha többé nem lenne háború. – A tömeg tetszését nyilvánította.
Még valamit megfigyeltem ezen a csodaszolgálaton. Lüktetett a vidámságtól. Kathrin Kuhlman nem hitt a mélabús vallásban. Humorérzéke volt, mely nyugodt, derűs mosolyt varázsolt az előtte levő tengernyi nép arcára. Máskor viccelődött és élcelt. De mindezt ötletszerűen......
**************
Kathryn Kuhlman: Csodák történnek 5.
Miss Kuhlman ismét a hallgatósághoz intézte szavait. Hadd mondjam el önöknek, mi történt hetekkel ezelőtt Pittsburgh-ban. Szeretném, ha megismernék új barátomat, Gordon Wilsont. Ő ott volt a csodaszolgálaton azon a napon. Egy kisvárosból jött, nyolcvan mérföldre nyugatra Ottawától, Kanadában. És nem egyedül, hanem négy asszonyt hozott magával, mind nyomorékok voltak, egyikük tolószékben. Nemcsak ez a férfi gyógyult meg vérző fekélyéből, hanem a kocsiban mindenki a gyógyulás áldását nyerte. Az egyik hölgy a kis kanadai város doktorának felesége volt. A gyülekezetben kis zavargás támadt és hallottam, amint egyesek azt mondták: Dicsőség Istennek és Halleluja! De várjunk – folytatta miss Kuhlman. Hangját felemelte, de nyugodt volt. Nemcsak visszament Kanadába, Ontarióba, hanem Mr. Wilson bérelt egy buszt, megtömte emberekkel és a következő héten visszajött velük. És azóta úgy látszik, ennek a kis városnak a lakossága felerészben már itt volt Pittsburghban a csodaszolgálatokon. A hallgatóság nevetett és tetszésének adott
kifejezést. De Pittsburgh nem csak az egyedüli, ahol gyógyulások történnek – folytatta. A nép helyeslőleg mormogott. – Ma szeretném, ha találkoznának valakivel. Mindjárt megmutatom, hogy azok, akik meggyógyultak, gyógyultak is
maradnak.
Egy kedves arcú nő sötétkék ruhában ballagott az emelvényre egy pár mankóval a kezében. Mondja el
kedves, mi történt. Mikor a múlt hónapban eljöttem a szolgálatra, mankók nélkül nem tudtam járni – szólt tiszta, de
meghatottságtól remegő hangon. – Tizenkét esetben műtötték az egyik lábamat, a másikat tizenötször. Eltávolították a csontok egy részét és a talpamra új húst tettek a hasamból. Ez azt jelenti, hogy a hasán jár? – nevetett miss Kuhlman. No igen, de nem mankó nélkül. Alig bírtam elviselni a fájdalmat, mikor a talajt éreztem. Most már ez elmúlt. A nő keményen dobbantott a lábával a padlón. A gyülekezet helyeselt. Miss Kuhlman egy disztingvált férfihez fordult, aki mögötte állt az emelvényen. Dr. Biery – mondta – ön megvizsgálta ezt a hölgyet a múlt alkalommal. Mint orvosdoktor, mit szól hozzá?
Dr. Martin Biery, aki harminc éve sebészspecialista, a mikrofonhoz lépett.
- Mikor megvizsgáltam ezt a hölgyet, konstatáltam, hogy mint mondja, csakugyan hiányzik minden csont a lábából. Ez lehetetlenné teszi a normális járást, amellett nagy fájdalommal jár. De mikor gyógyulása után megvizsgáltam, nem fájt és nem volt lágy. Ha csupán enyhülésről lenne szó és nem gyógyulásról, a fájdalmak eddig már visszatértek volna. - -
- Mutassa, hogy tud járni – mondta a miss.
A hölgy keresztülment az emelvényen és időnként vidáman dobbantott.
- Mit szól hozzá, dr. Biery? Ennek Istentől kellett jönnie.
- Igen, ez Istentől jött – szólt miss Kuhlman szelíden. Aztán felemelte szemét és imádkozott. - Drága Jézus, minden, amit mondani tudunk, köszönet érte. Milliószor köszönjük. Ekkor a hölgy, aki meggyógyult, sírni kezdett. Dr. Biery is sírt, miss Kuhlman is. Én is törölgettem a szememet a zsebkendőmmel.
A következő pillanatban nevettünk, mikor miss Kuhlman elmondott egy esetet, ami röviddel ezelőtt történt Pittsburghban.
Anélkül, hogy tudtam volna, egy new-yorki katolikus pap részt vett az egyik csodaszolgálatomon. Ez alatt a szolgálat alatt történt vele valami – valami csodálatos. Ezt akarta kifejezni hozzám irt levelében: Kedves miss Kuhlman! Mindenki dicsérje az örök Atyát. Dicsőség Jézus Krisztusnak. Dicsőség a Szent Szellemnek azért a Szellemért, aki hozzám jött... Úgy sírtam, mint még soha, és nevettem, mint még soha. Dicséretet mondtam, mint soha azelőtt. Úgy kiáltottam, mint soha azelőtt – mindezt a kocsimban útban hazafelé ezen a reggelen.
Nem sokkal ezután ismét irt és meghívott, tartsak szolgálatokat az ő városukban is. Így irt: Sajnálom, hogy az én templomomba nem hívhatom meg, de ha eljön, kibérelem számára az auditóriumot. Alkalmat szeretnék adni másoknak is, hogy megtapasztalják azt, amit én átéltem. Miss Kuhlman tréfásan folytatta: Mindez emlékeztet engem arra a kislányra, aki a mamájával jött el a szolgálatra és azt mondta: Mama, nem tudna miss Kuhlman egy csodaszép papát csinálni nekünk?
Vélemények:
A bejegyzésre mutató linkek
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Kathryn Kuhlman
2011. augusztus 19., péntek
Kathryn Kuhlman: Csodák történnek 8.
Az egyik ajtónálló egy fiatal arab nőt hozott a mikrofonhoz. Ez a fiatal nő azért jött Amerikába, hogy a szemét operáltassa meg. Holnap kellene bemennie a kórházba, és egy ismerőse elhozta ide. Most tökéletesen lát. Igazán tökéletes? – kérdezte miss Kuhlman a sötétbőrű fiatal nőt.
Igen – mondta az, láthatólag válogatva a szavak között és idegen kiejtéssel beszélt. Vérrög volt a látóidegemen, de most tökéletesen látok. Nem értem, mi történt? Miss Kuhlman egy másik, az emelvényen álló orvost kérdezett meg, dr. Viola Frymant, és kérte, hogy vizsgálja meg a beteget. Az gyorsan megvizsgálta, majd hátralépett és feltartotta az ujjait, hogy számolja meg. A látás most láthatólag normális – szólt dr. Frymann. – Rendes körülmények között a vérrög nem tisztul el a látóidegről.
Egy középkorú férfi Washington államból bizonyságot tett, hogy a hátgerinccsontjába valami infekció belerágta magát, és három hónappal azelőtt eltávolították egy porcát. Elmondta, hogy nagy fájdalmai voltak a szolgálat kezdetekor, de azonnal meggyógyult, mikor miss Kuhlman kijelentette, hogy valaki gerincbajából meggyógyult. Megmutatta hogyan képes meghajolni és kinyújtózni minden irányba könnyedén.
Dr. Biery kommentált: Ami ezzel az emberrel történt, orvosilag lehetetlen. Ha egy porcot eltávolítanak, minden mozdulat szörnyű fájdalmat okoz. Ezt csak Isten teheti meg.
Öregecske férfi lépett a mikrofon elé. Láthatólag küzdött, hogy leplezze felindultságát. „Harminc éve már, hogy nagy fájdalmak nélkül nem bírtam nyelni. Most meggyógyultam.” Hogy történt ez? – kérdezte miss Kuhlman – és mikor? Úgy egy órával ezelőtt – vallotta be az ember. De nem mertem szólni, mert attól féltem, hogy a fájdalom visszatér. De elmúlt, és én beszélni és nyelni is tudok fájdalom nélkül. Mi az ön foglalkozása?
Most már visszavonultam – mondta a férfi remegve a meghatottságtól – de orvos voltam több, mint negyven évig. Fiatal háziasszony volt soron. Sírt. Mi a baj? – kérdezte miss Kuhlman. Fel kell hagynom a dohányzással – zokogta. Dohányzással? – mondta miss Kuhlman zavartan. Nem mondtam semmit a dohányzásról. Sohase prédikálok a dohányzásról, ön mégis abba akarja hagyni. Miért? Mert tiszta akarok lenni – mondta a nő. De nem tudom abbahagyni. Kutatott a kis táskájában és elővett egy csomag összemorzsolt cigarettát. Letette a beszélő-asztalra. Ne tegye ide azt a dolgot – mondta miss Kuhlman mosolyogva. Dobja a földre, ahol a helye van. Isten elveszi a kívánságot iránta mostantól kezdve. Mindkét kezét a nő fejére tette és imádkozni kezdett: Drága Jézus, töltsd be ezt a kedves személyt szereteteddel és erőddel, hogy többé ne kívánja a dohányzást – a nő térdei megcsuklottak és a földre hanyatlott. És így ment
tovább.
Ez a férfi egy metodista gyülekezeti munkás – jelentette miss Kuhlman és egy jól öltözött középkorú férfit mutatott be, aki mellette állt az emelvényen. – Volt bátorsága idejönni és azt mondta: Miss Kuhlman, életemben és szolgálatomban nincs meg a Szent Szellem ereje. Kérem, imádkozzék, hogy elnyerjem. – Ezzel elkezdett imádkozni és a férfi a padlóra esett. Ez Isten ereje – mondta miss Kuhlman. Én nem csinálhatok semmit az ilyen dolgokkal, ez a Szent Szellem hatalma. Ha vannak itt más hasonló szolgálatban levők, akik szolgálatukban a Szellemből többre vágynak, jöjjenek előre. Azonnal voltak, akik mozgolódni kezdtek a helyükön és előrementek az emelvényre. Voltak, akik munkaruhában voltak, másoknak egyházi öltönyük volt. Sokan inkognitóban ültek a kongregációban, félve, hogy felismerik mivoltukat, de most, mivel szerették volna elnyerni Isten erejét, az emelvény megtelt papokkal.
Vélemények:
A bejegyzésre mutató linkek
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Kathryn Kuhlman
2011. augusztus 9., kedd
Kathryn Kuhlman: Csodák történnek 7.
A „homloküreg gyulladás”-nak egy különös esete gyógyult meg éppen most. Önnek valami operációja volt az utóbbi két hónapban, de nem sikerült. Most ez a „homloküreg gyulladás” teljesen meggyógyult. Egy szív gyógyult meg. Valaki, aki félholt volt a szívével, éppen most meggyógyult. Egy vak szem kitisztult és éppen most, míg beszélek, helyreállt a látása – ott fent, a baloldalon a második emeleten. Van itt egy férfi, egy idősebb férfi, valahol itt lent – balfelé mutatott – aki kínos prosztata rákból gyógyul meg. Nem lesz szükség az operációra, Isten gondját viseli. Ó, mennyi itt ma a hatalom! – kiáltott.
Mindenütt jelen van! Isten ereje mindenütt jelen van. Olyan erős, hogy alig birok a lábamon megállni.
Az emelvény mindkét oldalán nagy embercsoport gyülekezett, hogy bizonyságot tegyenek gyógyulásukról. Egy ajtónálló jelentette, hogy a sorban az első asszony az asztmás, akiről miss Kuhlman beszélt. Mások megvallottak, hogy ültek a helyükön, mikor miss Kuhlman jelezte a gyógyulásukat abból a betegségből, amit leírt. Mi ez? Mi ez? – kiáltott, mikor az egyik munkástársa egy fiatal nőt vezetett elő harisnyás lábakkal, az egyik első sorból. Keservesen sírt. A munkatárs a mikrofonhoz lépett és jelentette: Miss Kuhlman, ez a hölgy két éve tolószékben ült. Eljött a szolgálatra a tolószékben, és nézze meg most! Tolószékben! – kiáltott miss Kuhlman, mintha nehezen fogná fel a csoda hatalmas voltát. – Először látom őt. Meggyógyult és senki sem ismeri őt, csupán a Szent Szellem. Mondja, drágám, hová jár templomba? Déli baptista vagyok – mondta az két zokogó csuklás között. Nos, ha baptista, hát ha baptistát meggyógyíthat Isten, mindenkit meg tud gyógyítani. A gyülekezeten kis nevetés hulláma futott át. Most felfedeztem valamit a gyógyultakra vonatkozólag. Látszólag nem volt benne
séma. És eléggé meglepően a legtöbb gyógyult a közönséges felekezetekből került ki, nem a pünkösdiek közül.
Katolikusok, zsidók nyerték el Isten áldását a többi keresztény között. Miss Kuhlman tétovázás nélkül rámutatott a próféciára: „…az utolsó napokban, mondja Isten, kiöntöm Szellememet minden testre...” (Csel. 2:17).
Miss Kuhlman megkérdezte a fiatal nőt, aki a tolószékből jött: Itt van a férje is? A hölgy bólintott és valahová felmutatott. Jól van, hívja ide – mondta miss Kuhlman. Egy férfi sietett le az oldalhajón. Három lépcsőfokot is átlépett egyszerre és karjaiba zárta a feleségét. Szinte felemelte a padlóról és a vállába temette az arcát. Mindketten nyíltan zokogtak és miss Kuhlman hátralépett, hogy zavartalanul játszódjék le az örömteli dráma a szemeink előtt.
Mellettem ült dr. Robert Hoyt, egy professzor. Odasúgta nekem: Most már látja, miért pártolom ezeket a szolgálatokat? A világért se mulasztanék el egyet is közülük. – Túlságosan meghatott voltam és csak bólintani tudtam.
Hozza a tolószéket – mondta Kathrin Kuhlman. Jókedvű volt, és a férjet beleültette a tolószékbe és kérte a fiatalasszonyt, hogy tolja őt helyre, le az emelvényről. A gyülekezet ordított örömében.
Vélemények:
A bejegyzésre mutató linkek
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Kathryn Kuhlman
2011. augusztus 25., csütörtök
Kathryn Kuhlman: Csodák történnek 9.
Voltak ott episzkopális rektorok, presbiteriánus pásztorok, akik szégyen nélkül elismerték, hogy szükségük van mélyebb szellemi élményekre és éheztek szolgálatukban nagyobb isteni megnyilatkozásokra, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy saját gyülekezetüknek is lehetnek tagjai, akik jelen vannak a hallgatóság között. Nem hagyhatták elmulasztani az alkalmat. Miss Kuhlman mindegyikükért imádkozott. Egy fiatal nő volt soron. Ez a fiatal hölgy egyetemi professzor Texasban és azt mondja, meg akar térni. Újjá akar születni – mondta miss Kuhlman a sokaságnak.
A gyógyulás pompás – folytatta – de a legnagyobb csoda egy emberi lélek eljutása a sötétségből a világosságba. Nem bánnám, ha soha többé nem látnék testi gyógyulást, míg tudom, hogy vannak megtérésre hivatott lelkek. A testi gyógyulás semmi a lélek gyógyulásához képest. A gyülekezet sorai között hallható sóhaj keletkezett, mikor miss Kuhlman a fiatal nőhöz lépett és lágyan megérintette a fejét kezével. Drága Jézus, bocsásd meg a bűneit és kereszteld meg Szent Szellemeddel.
A nő térdei lassan megcsuklottak, míg hátraesett. Egy ajtónálló felfogta és óvatosan a padlóra fektette, ahol karjait ég felé emelve feküdt és ajkai lágyan suttogtak egy idegen, dallamos nyelven. Hiszek a nyelveken szólásban, mikor ilyen történik, mint ez, önök nem? – kérdezte miss Kuhlman. A gyülekezet helybenhagyólag mormolt és bámulattal figyelt az emelvényre.
Majdnem fél öt volt a szent helyen. A szolgálat már több, mint három órája tartott, és láttam, hogy még mindig sokan állnak a bejáratnál és az elülső lépcsőn, nyújtogatva a nyakukat, hogy lássanak valamit a zsúfolt auditóriumban. A múlt hónapban több, mint háromezren mentek el helyhiány miatt, amint megtudtam.
Éreztem, hogy miss Kuhlman a szolgálat legmagasabb feszültségét érte el. Közeledtünk ahhoz a ponthoz, amit ő szolgálata legfontosabb részének tart. Hiszem, hogy Jézus Krisztus vére elég a bűneink jóvátételére. – mondta csengő hangon. A test gyógyulása, bármennyire csodálatos, másodrendű a lélek gyógyulása mellett. Ha önök sohasem születtek újjá, ha sohasem ízlelték a megváltás örömét, ha soha nem adták át teljes életüket Isten Fiának, Jézus Krisztusnak, azt akarom, hogy most azonnal tegyék meg. Jézus azt mondta: Azokat, akik hozzám jönnek, semmiképpen nem utasítom el. – És jöttek. Az orgona hangosan felbúgott, és az oldalhajók megteltek emberekkel. Mindenünnen özönlöttek az óriási auditóriumból, öregecskék, középkorúak, tinédzserek, mind jöttek. Sokan könnyeztek. Másoknak sugárzott az arcuk, mivel megérezték a megváltás örömét, amint lejöttek az oldalhajóban. Sokan gyorsan jöttek, mintha félnének, hogy meggondolják magukat
közben. Mások nehézkesen, láthatóan nehéz teher alatt. Megtöltötték az emelvényt és szinte eltorlaszolták a lépcsőt és a templomhajót, annyian mentek az emelvényre. Tolongtak, hogy közelebb juthassanak miss Kuhlmanhoz, hogy kezét tehesse rájuk és imádkozzék értük. Arcuk sóváran nézett, majd sugárzott, amint előre igyekeztek, hogy elég közel jussanak hozzá. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni az áldását az ilyen szolgálatnak, mint ez – mondta miss Kuhlman azoknak, akik helyükön maradtak (és úgy látszott, hogy legalább a gyülekezet fele kijött az emelvényhez és körülállta azt). Mindaz, amit mondhatok, az, hogy örvendjünk a csodálatos dolgoknak, amiket Isten ma ezen a helyen cselekedett. A hatalmas orgona felbúgott, a kórus kitörő örömmel énekelte az „Ő a mi lelkünk Megváltója” című éneket, és miss Kuhlman megfordult, hogy elhagyja az emelvényt. Azok között járt, akik tolószékekben ültek és nem gyógyultak meg és imádkozott majd egyik, majd másik felett. Kezét tette a tehetetlen testekre, melyek a hordágyakon feküdtek és imádkozott a kisgyermekekért, kiket szülőik karja nyújtott feléje.
A nagy auditóriumban levő tömeg igyekezett eltávozni, de nehezen ment. Egyesek a helyükön maradtak, arcukat Istenhez emelték, imába merülve. Mások, teljesen idegenek, egymás között beszélgettek. Egy öregember, aki gerincferdülésből gyógyult meg, az oldalhajóban állt és bátortalanul, csodálkozva nézett körül. Hát nem csodálatos? – kérdezte, mikor elmentem mellette. Mire gondol? A szeretet! Ezen a helyen érezheti ön is, nemde? – s csodálkozva nézett körül.
És igaza volt. Valaki megjegyezte: Kathrin Kulman nem hitből való gyógyító, ő a szeretet gyógyítója. Amint kifelé mentem a nagy auditóriumból, még túlterhelve Isten ereje által, azon kaptam magam, hogy azt kérdezem: Hol voltam én eddigi életemben? Visszagondoltam az évekre, melyek alatt templomokban voltam, ahol az emberek nem mondták ugyan, hogy Isten meghalt, de úgy tettek, mintha minden vasárnap az Ő temetésén lennének. Sok-sok név suhant át a fejemben: beteg barátok, szolgálattevők, keresztyén emberek, testvérek, kételkedők, akiket szeretek. Mennyire szerettem volna, hogy megoszthatnám velük ezt az élményemet! Életem ezután soha nem lesz olyan, mint azelőtt.
Jamie Buckingham
Eau Gallie,
Florida.
Vélemények:
A bejegyzésre mutató linkek
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Kathryn Kuhlman
2011. július 14., csütörtök
Kathryn Kuhlman: Csodák történnek 2.
A múlt héten... nem, két héttel ezelőtt egy férfi jött ide a szolgálat előtt. Megpróbáljuk az embereket az ajtókon kívül tartani a szolgálat előtt, mert elhalmoznának engem kéréseikkel. De ő bejutott ide és kért, hogy imádkozzam a hallásáért. Rák van a fülében. Még soha nem hallottam férfit így zokogni, sírni, mint ez a férfi. Csak ezt tudta. Nem imádkozott. Csak zokogott. Egy rövid imádságot mondtunk és elment. Arca sugárzott, amint folytatta: A múlt héten újra eljött, és a füle olyan rózsaszínű és szép volt, amilyennek lennie kell. Ez Isten hatalma – mondta, és hálaadó imádságot mondott.
Megfordult és lement a hosszú folyosóra, kezét felemelve és imádkozva az áldásokért Istenhez, mielőtt a szolgálat megkezdődött.
Kimentem a nagy terembe, az óriási Shrine Auditóriumba Los Angelesben, mely zsongott a jelenlévőktől.
Mintegy háromszáz kórustag és zenész próbálta a számát nagy buzgósággal. A zene nagy szerepet játszik Kathryn szolgálatában. Arthur Metcalf, kitűnő muzsikus, filozófiai doktorátussal a St. Olaf egyetemről, a kar vezetője. Évekig vezényelte a pittsburghi Civic kórust és a Cantebury kórust, mielőtt a Kathryn Kuhlman szervezethez jött. Hisz abban, hogy a zene a szívhez éppúgy szól, mint a lélekhez, és mesterien interpretálja Bach és Mendelssohn egyházi zenéjét. Miss Kuhlmannak régi orgonistája, Charles Beebee volt az orgonánál. Tudtam, hogy az egész szolgálatot képes saját
szerzeményeivel aláfesteni. Egy nagy zongoránál Tom Murray ült, kitűnő fiatal zenész. Megtudtam, hogy nyugodtan énekelt a kórusban hónapokkal ezelőtt, mikor Dr. Metcalf felfedezte, hogy Kalifornia egyik legbriliánsabb hangverseny orgonistája, aki több díjat nyert. Mikor elfogadta, hogy játsszon a zongorán, alázatosan beleegyezett, de visszautasította, hogy nyilvánosan ismertessék. Mielőtt az ajtókat megnyitották volna a nyilvánosság előtt, az auditórium atmoszférája telve volt izgalommal. Az oldalhajóban a tolószékek helye csaknem telve volt. (Ezeket, és a hordágyon érkezőket előbb beengedték egy oldalsó bejáraton át.)
Mindenki, a munkásoktól a kórustagokig láthatólag tudatában volt annak, hogy még mielőtt a délután elmúlna, az auditórium csodák színtere lesz.
Helyet foglaltam az emelvényen néhány disztingvált kinézésű úr között. Hirtelen kinyíltak az ajtók. A tömeg úgy özönlött be, mint a víz egy megnyitott gáton át. Igyekezett mindenki jó helyet foglalni magának, közel az emelvényhez. Az ajtónállók hiába próbálták lassítani a folyamatot, az emberáradat beözönlött, betöltötte a földszintet, felrohant az első, majd a második emeletre aztán a harmadikra. Tíz percen belül a nagy auditóriumban minden helyet elfoglaltak – szinte hihetetlen volt.
Dr. Metcalf visszajött az emelvényre. A kórus viharosan énekelni kezdett. „Kirobbant” a leghelyesebb kifejezés, amint felcsendült az ének a „Pünkösdi tűz”-ről. Szinte nem is énekeltek, hanem örömteli ujjongásba törtek ki hangokban és harmóniában. Szinte reszkettek a falak és borzongott a fejem bőre a zenétől.
Vélemények:
A bejegyzésre mutató linkek
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Kathryn Kuhlman
2011. július 21., csütörtök
Kathryn Kuhlman: Csodák történnek 4.
Nézd csak – szólt –, a legcsodálatosabb dolog történt. Szünetet tartott, hogy élvezze a hatást. Éppen most fedeztem fel, hogy három fiatalember repült ide San Diegóból posta-i szolgálatban. Hol vagytok, fiúk? Akárhol vagytok, jöjjetek ide a porondra. Üdvözölni akarunk titeket.
A tömött gyülekezet három különböző pontjáról három csinos tengerészgyalogos emelkedett fel és ment az emelvényre. Láthatólag zavarban voltak a nem várt leleplezés miatt, és ijedten mosolyogva álltak ott, míg miss Kuhlman közelebb vonta őket a mikrofonhoz. Nekik köszönhetjük, hogy itt lehetünk. Ha ők nem lennének, és hozzájuk hasonló ezrek, akik készek arra, hogy életüket kockáztassák a mi nagy nemzetünk védelmére, közülünk senki se tudna szabadon itt összegyülekezni. És én dicséretet mondok nekik és büszke vagyok rájuk, mint minden más tagjára is hadseregünknek... A hallgatóság tetszésnyilvánítása félbeszakította, majd elnyomta hangját.
Odalépett a három férfihoz és kezeit a fejükre tette, hogy imádkozzék érettük. Ebben a pillanatban a két ajtónálló hirtelen otthagyta helyét és odafutott, ahol azok álltak. Tapasztalatból tudták, hogy ha miss Kuhlman imádkozik valakiért ilyen körülmények között, Isten ereje olyan titokzatos módon hull le rájuk, hogy egyszerűen a földre rogynak. Most is, amint imádkozni kezdett értük, a fiatalemberek hátrarogytak. De a buzgó ajtónállók megfogták és gyengéden a padlóra fektették őket. Megjegyzés: Az, hogy miss Kuhlman imádsága és kézrátétele után a személyek összerogynak, kezdettől
fogva karakterizálta szolgálatát. Bevallotta, hogy ennek ő nem tudja más magyarázatát adni, mint hogy ez a Szent Szellem hatalma. Ezt arra alapozza: a Csel. 9. részében Saul szemtől-szembe kerül Krisztus Szellemével és a földre esik a damaszkuszi úton. Máté 17-ben elmondja a történetet a három apostolról a megdicsőülés hegyén, akik nem tudtak lábraállni Isten jelenlétében. Több kutatás megállapította, hogy ez a jelenség megvan nagy evangélizátorok esetében is, mint Ch. Finney, P. Cartwright, és D. Moody. A „hatalom alatt elesni” tehát mint a világ nagy ébredéseinek ismertetőjele jelentkezik, pl. 1744—55-ig George Whitefield ébredésében és a welszi ébredésben Evan Robertsnél.
A gyülekezetből nagy sóhaj fakadt fel, és miss Kuhlman megfordult és tovább ment az emelvény közepe felé. Fejét rázta és kezét a levegőbe emelte. Úgy látszott, nagyon megzavarta Isten ereje. Figyeltem egy fiatal szemész arckifejezését, aki megfigyelőként az emelvényen foglalt helyet. Korábban mondta nekem, hogy szinte beleborzongott a gyógyulások láttán a korábbi összejöveteleken, és értetlenül állt ez előtt az elesés előtt. Átnézett felém az emelvény másik feléről és tekintetünk találkozott. Fejét rázta és rémülten rázta a vállát. (Nem egészen húsz perc múlva ez a fiatal doktor teljes hosszában a padlón feküdt, mikor miss Kuhlman imádkozott érte és az erő hatalma alá került.)
Vélemények:
A bejegyzésre mutató linkek
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Kathryn Kuhlman
2011. július 31., vasárnap
Kathryn Kuhlman: Csodák történnek 6.
Aztán nagyon komoly lett. Hangja csaknem suttogóra vált. Ma itt gyönyörű jelenléte van a Szent Szellemnek. Ilyen lehetett az is, mikor a régi idők egyházában a Szent Szellem kezdett leszállni a korai keresztényekre, ha istentiszteletre gyűltek össze.
Isten szeretetének világossága van ezen a helyen. De odakint sötétség van, és mind sötétebb lesz. Ott oly sok a gyűlölet, a kapzsiság, oly sok a félreértés. És az egyedüli reménység Isten szeretetében van. Ezért vagytok itt ti ma, hogy lássátok Isten hatalmát és szeretetét munkálkodni. Nem azért jöttetek, hogy Kathrin Kuhlmant lássátok, jól tudom. Én nem tudok prédikálni, nem tudok énekelni. Nem tudok mást, csak szeretni titeket.
Könnyek peregtek le arcán és közülünk legtöbbnek is nedves lett a szeme. Szívünket mélyen megérintette és megindította valami, de az érzelem túlságosan mély volt arra, hogy hangosan megnyilvánuljon. Most így suttogott: Lényemnek minden atomjával szeretem Istent. És tudom, hogy ezen a helyen ma megmozdult a Szent Szellem szelíden ... szelíden ... Minden szem arra a kis alakra szegeződött ott a pódium közepén. Minden fül igyekezett meghallani a felizzó szavakat. Még a köhögések és a székekben a mozgás is megszűnt.
Ott fent – mondta hirtelen, és a balkon alatt egy helyre mutatott. – Valahol ott valaki gyógyulást nyert az asztmájából. Nem tudom, hol van, de asztmásan lihegve jött erre a szolgálatra, és az most elmúlt. A Szellem megjelentette az én szellememnek, hogy ön éppen most gyógyult meg. A gyülekezet megélénkült és mozogni kezdtek. Valakinek éppen most megnyílt a hallása, nem több, mint egy perccel ezelőtt.
Miss Kuhlman nem tudja megmagyarázni, hogy tudja a személyt és a betegséget megnevezni, amiből meggyógyultak. De tudja. És az ajtónállók és munkások tudják, hogy ha bejelent egy gyógyulást, az tényleg meg is történt. Tudom ezeket a dolgokat – mondja – de nem tudom igényelni, hogy megértsem, miért és hogyan tudom.
Most nagy mozgolódás keletkezett a gyülekezetben, mikor az emberek kezdtek felkelni, hogy bejelentsék a gyógyulásukat.
Cukorbetegségből gyógyult meg. Jobbról az első emeleten valaki diabéteszből gyógyult meg. Ne ijedjen meg a hőségtől, ami a belsejében természetfelettinek érződik. És eltűnt egy daganat (tumor) valakinek a nyaka hátuljáról. Valaki ott fent, a második emeleten. Érintse meg a nyaka hátsó részét és tapasztalni fogja, hogy a daganat eltűnt.
**************
Kathryn Kuhlman: Csodák történnek 5.
Miss Kuhlman ismét a hallgatósághoz intézte szavait. Hadd mondjam el önöknek, mi történt hetekkel ezelőtt Pittsburgh-ban. Szeretném, ha megismernék új barátomat, Gordon Wilsont. Ő ott volt a csodaszolgálaton azon a napon. Egy kisvárosból jött, nyolcvan mérföldre nyugatra Ottawától, Kanadában. És nem egyedül, hanem négy asszonyt hozott magával, mind nyomorékok voltak, egyikük tolószékben. Nemcsak ez a férfi gyógyult meg vérző fekélyéből, hanem a kocsiban mindenki a gyógyulás áldását nyerte. Az egyik hölgy a kis kanadai város doktorának felesége volt. A gyülekezetben kis zavargás támadt és hallottam, amint egyesek azt mondták: Dicsőség Istennek és Halleluja! De várjunk – folytatta miss Kuhlman. Hangját felemelte, de nyugodt volt. Nemcsak visszament Kanadába, Ontarióba, hanem Mr. Wilson bérelt egy buszt, megtömte emberekkel és a következő héten visszajött velük. És azóta úgy látszik, ennek a kis városnak a lakossága felerészben már itt volt Pittsburghban a csodaszolgálatokon. A hallgatóság nevetett és tetszésének adott
kifejezést. De Pittsburgh nem csak az egyedüli, ahol gyógyulások történnek – folytatta. A nép helyeslőleg mormogott. – Ma szeretném, ha találkoznának valakivel. Mindjárt megmutatom, hogy azok, akik meggyógyultak, gyógyultak is
maradnak.
Egy kedves arcú nő sötétkék ruhában ballagott az emelvényre egy pár mankóval a kezében. Mondja el
kedves, mi történt. Mikor a múlt hónapban eljöttem a szolgálatra, mankók nélkül nem tudtam járni – szólt tiszta, de
meghatottságtól remegő hangon. – Tizenkét esetben műtötték az egyik lábamat, a másikat tizenötször. Eltávolították a csontok egy részét és a talpamra új húst tettek a hasamból. Ez azt jelenti, hogy a hasán jár? – nevetett miss Kuhlman. No igen, de nem mankó nélkül. Alig bírtam elviselni a fájdalmat, mikor a talajt éreztem. Most már ez elmúlt. A nő keményen dobbantott a lábával a padlón. A gyülekezet helyeselt. Miss Kuhlman egy disztingvált férfihez fordult, aki mögötte állt az emelvényen. Dr. Biery – mondta – ön megvizsgálta ezt a hölgyet a múlt alkalommal. Mint orvosdoktor, mit szól hozzá?
Dr. Martin Biery, aki harminc éve sebészspecialista, a mikrofonhoz lépett.
- Mikor megvizsgáltam ezt a hölgyet, konstatáltam, hogy mint mondja, csakugyan hiányzik minden csont a lábából. Ez lehetetlenné teszi a normális járást, amellett nagy fájdalommal jár. De mikor gyógyulása után megvizsgáltam, nem fájt és nem volt lágy. Ha csupán enyhülésről lenne szó és nem gyógyulásról, a fájdalmak eddig már visszatértek volna. - -
- Mutassa, hogy tud járni – mondta a miss.
A hölgy keresztülment az emelvényen és időnként vidáman dobbantott.
- Mit szól hozzá, dr. Biery? Ennek Istentől kellett jönnie.
- Igen, ez Istentől jött – szólt miss Kuhlman szelíden. Aztán felemelte szemét és imádkozott. - Drága Jézus, minden, amit mondani tudunk, köszönet érte. Milliószor köszönjük. Ekkor a hölgy, aki meggyógyult, sírni kezdett. Dr. Biery is sírt, miss Kuhlman is. Én is törölgettem a szememet a zsebkendőmmel.
A következő pillanatban nevettünk, mikor miss Kuhlman elmondott egy esetet, ami röviddel ezelőtt történt Pittsburghban.
Anélkül, hogy tudtam volna, egy new-yorki katolikus pap részt vett az egyik csodaszolgálatomon. Ez alatt a szolgálat alatt történt vele valami – valami csodálatos. Ezt akarta kifejezni hozzám irt levelében: Kedves miss Kuhlman! Mindenki dicsérje az örök Atyát. Dicsőség Jézus Krisztusnak. Dicsőség a Szent Szellemnek azért a Szellemért, aki hozzám jött... Úgy sírtam, mint még soha, és nevettem, mint még soha. Dicséretet mondtam, mint soha azelőtt. Úgy kiáltottam, mint soha azelőtt – mindezt a kocsimban útban hazafelé ezen a reggelen.
Nem sokkal ezután ismét irt és meghívott, tartsak szolgálatokat az ő városukban is. Így irt: Sajnálom, hogy az én templomomba nem hívhatom meg, de ha eljön, kibérelem számára az auditóriumot. Alkalmat szeretnék adni másoknak is, hogy megtapasztalják azt, amit én átéltem. Miss Kuhlman tréfásan folytatta: Mindez emlékeztet engem arra a kislányra, aki a mamájával jött el a szolgálatra és azt mondta: Mama, nem tudna miss Kuhlman egy csodaszép papát csinálni nekünk?
Vélemények:
A bejegyzésre mutató linkek
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Kathryn Kuhlman
2011. augusztus 19., péntek
Kathryn Kuhlman: Csodák történnek 8.
Az egyik ajtónálló egy fiatal arab nőt hozott a mikrofonhoz. Ez a fiatal nő azért jött Amerikába, hogy a szemét operáltassa meg. Holnap kellene bemennie a kórházba, és egy ismerőse elhozta ide. Most tökéletesen lát. Igazán tökéletes? – kérdezte miss Kuhlman a sötétbőrű fiatal nőt.
Igen – mondta az, láthatólag válogatva a szavak között és idegen kiejtéssel beszélt. Vérrög volt a látóidegemen, de most tökéletesen látok. Nem értem, mi történt? Miss Kuhlman egy másik, az emelvényen álló orvost kérdezett meg, dr. Viola Frymant, és kérte, hogy vizsgálja meg a beteget. Az gyorsan megvizsgálta, majd hátralépett és feltartotta az ujjait, hogy számolja meg. A látás most láthatólag normális – szólt dr. Frymann. – Rendes körülmények között a vérrög nem tisztul el a látóidegről.
Egy középkorú férfi Washington államból bizonyságot tett, hogy a hátgerinccsontjába valami infekció belerágta magát, és három hónappal azelőtt eltávolították egy porcát. Elmondta, hogy nagy fájdalmai voltak a szolgálat kezdetekor, de azonnal meggyógyult, mikor miss Kuhlman kijelentette, hogy valaki gerincbajából meggyógyult. Megmutatta hogyan képes meghajolni és kinyújtózni minden irányba könnyedén.
Dr. Biery kommentált: Ami ezzel az emberrel történt, orvosilag lehetetlen. Ha egy porcot eltávolítanak, minden mozdulat szörnyű fájdalmat okoz. Ezt csak Isten teheti meg.
Öregecske férfi lépett a mikrofon elé. Láthatólag küzdött, hogy leplezze felindultságát. „Harminc éve már, hogy nagy fájdalmak nélkül nem bírtam nyelni. Most meggyógyultam.” Hogy történt ez? – kérdezte miss Kuhlman – és mikor? Úgy egy órával ezelőtt – vallotta be az ember. De nem mertem szólni, mert attól féltem, hogy a fájdalom visszatér. De elmúlt, és én beszélni és nyelni is tudok fájdalom nélkül. Mi az ön foglalkozása?
Most már visszavonultam – mondta a férfi remegve a meghatottságtól – de orvos voltam több, mint negyven évig. Fiatal háziasszony volt soron. Sírt. Mi a baj? – kérdezte miss Kuhlman. Fel kell hagynom a dohányzással – zokogta. Dohányzással? – mondta miss Kuhlman zavartan. Nem mondtam semmit a dohányzásról. Sohase prédikálok a dohányzásról, ön mégis abba akarja hagyni. Miért? Mert tiszta akarok lenni – mondta a nő. De nem tudom abbahagyni. Kutatott a kis táskájában és elővett egy csomag összemorzsolt cigarettát. Letette a beszélő-asztalra. Ne tegye ide azt a dolgot – mondta miss Kuhlman mosolyogva. Dobja a földre, ahol a helye van. Isten elveszi a kívánságot iránta mostantól kezdve. Mindkét kezét a nő fejére tette és imádkozni kezdett: Drága Jézus, töltsd be ezt a kedves személyt szereteteddel és erőddel, hogy többé ne kívánja a dohányzást – a nő térdei megcsuklottak és a földre hanyatlott. És így ment
tovább.
Ez a férfi egy metodista gyülekezeti munkás – jelentette miss Kuhlman és egy jól öltözött középkorú férfit mutatott be, aki mellette állt az emelvényen. – Volt bátorsága idejönni és azt mondta: Miss Kuhlman, életemben és szolgálatomban nincs meg a Szent Szellem ereje. Kérem, imádkozzék, hogy elnyerjem. – Ezzel elkezdett imádkozni és a férfi a padlóra esett. Ez Isten ereje – mondta miss Kuhlman. Én nem csinálhatok semmit az ilyen dolgokkal, ez a Szent Szellem hatalma. Ha vannak itt más hasonló szolgálatban levők, akik szolgálatukban a Szellemből többre vágynak, jöjjenek előre. Azonnal voltak, akik mozgolódni kezdtek a helyükön és előrementek az emelvényre. Voltak, akik munkaruhában voltak, másoknak egyházi öltönyük volt. Sokan inkognitóban ültek a kongregációban, félve, hogy felismerik mivoltukat, de most, mivel szerették volna elnyerni Isten erejét, az emelvény megtelt papokkal.
Vélemények:
A bejegyzésre mutató linkek
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Kathryn Kuhlman
2011. augusztus 9., kedd
Kathryn Kuhlman: Csodák történnek 7.
A „homloküreg gyulladás”-nak egy különös esete gyógyult meg éppen most. Önnek valami operációja volt az utóbbi két hónapban, de nem sikerült. Most ez a „homloküreg gyulladás” teljesen meggyógyult. Egy szív gyógyult meg. Valaki, aki félholt volt a szívével, éppen most meggyógyult. Egy vak szem kitisztult és éppen most, míg beszélek, helyreállt a látása – ott fent, a baloldalon a második emeleten. Van itt egy férfi, egy idősebb férfi, valahol itt lent – balfelé mutatott – aki kínos prosztata rákból gyógyul meg. Nem lesz szükség az operációra, Isten gondját viseli. Ó, mennyi itt ma a hatalom! – kiáltott.
Mindenütt jelen van! Isten ereje mindenütt jelen van. Olyan erős, hogy alig birok a lábamon megállni.
Az emelvény mindkét oldalán nagy embercsoport gyülekezett, hogy bizonyságot tegyenek gyógyulásukról. Egy ajtónálló jelentette, hogy a sorban az első asszony az asztmás, akiről miss Kuhlman beszélt. Mások megvallottak, hogy ültek a helyükön, mikor miss Kuhlman jelezte a gyógyulásukat abból a betegségből, amit leírt. Mi ez? Mi ez? – kiáltott, mikor az egyik munkástársa egy fiatal nőt vezetett elő harisnyás lábakkal, az egyik első sorból. Keservesen sírt. A munkatárs a mikrofonhoz lépett és jelentette: Miss Kuhlman, ez a hölgy két éve tolószékben ült. Eljött a szolgálatra a tolószékben, és nézze meg most! Tolószékben! – kiáltott miss Kuhlman, mintha nehezen fogná fel a csoda hatalmas voltát. – Először látom őt. Meggyógyult és senki sem ismeri őt, csupán a Szent Szellem. Mondja, drágám, hová jár templomba? Déli baptista vagyok – mondta az két zokogó csuklás között. Nos, ha baptista, hát ha baptistát meggyógyíthat Isten, mindenkit meg tud gyógyítani. A gyülekezeten kis nevetés hulláma futott át. Most felfedeztem valamit a gyógyultakra vonatkozólag. Látszólag nem volt benne
séma. És eléggé meglepően a legtöbb gyógyult a közönséges felekezetekből került ki, nem a pünkösdiek közül.
Katolikusok, zsidók nyerték el Isten áldását a többi keresztény között. Miss Kuhlman tétovázás nélkül rámutatott a próféciára: „…az utolsó napokban, mondja Isten, kiöntöm Szellememet minden testre...” (Csel. 2:17).
Miss Kuhlman megkérdezte a fiatal nőt, aki a tolószékből jött: Itt van a férje is? A hölgy bólintott és valahová felmutatott. Jól van, hívja ide – mondta miss Kuhlman. Egy férfi sietett le az oldalhajón. Három lépcsőfokot is átlépett egyszerre és karjaiba zárta a feleségét. Szinte felemelte a padlóról és a vállába temette az arcát. Mindketten nyíltan zokogtak és miss Kuhlman hátralépett, hogy zavartalanul játszódjék le az örömteli dráma a szemeink előtt.
Mellettem ült dr. Robert Hoyt, egy professzor. Odasúgta nekem: Most már látja, miért pártolom ezeket a szolgálatokat? A világért se mulasztanék el egyet is közülük. – Túlságosan meghatott voltam és csak bólintani tudtam.
Hozza a tolószéket – mondta Kathrin Kuhlman. Jókedvű volt, és a férjet beleültette a tolószékbe és kérte a fiatalasszonyt, hogy tolja őt helyre, le az emelvényről. A gyülekezet ordított örömében.
Vélemények:
A bejegyzésre mutató linkek
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Kathryn Kuhlman
2011. augusztus 25., csütörtök
Kathryn Kuhlman: Csodák történnek 9.
Voltak ott episzkopális rektorok, presbiteriánus pásztorok, akik szégyen nélkül elismerték, hogy szükségük van mélyebb szellemi élményekre és éheztek szolgálatukban nagyobb isteni megnyilatkozásokra, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy saját gyülekezetüknek is lehetnek tagjai, akik jelen vannak a hallgatóság között. Nem hagyhatták elmulasztani az alkalmat. Miss Kuhlman mindegyikükért imádkozott. Egy fiatal nő volt soron. Ez a fiatal hölgy egyetemi professzor Texasban és azt mondja, meg akar térni. Újjá akar születni – mondta miss Kuhlman a sokaságnak.
A gyógyulás pompás – folytatta – de a legnagyobb csoda egy emberi lélek eljutása a sötétségből a világosságba. Nem bánnám, ha soha többé nem látnék testi gyógyulást, míg tudom, hogy vannak megtérésre hivatott lelkek. A testi gyógyulás semmi a lélek gyógyulásához képest. A gyülekezet sorai között hallható sóhaj keletkezett, mikor miss Kuhlman a fiatal nőhöz lépett és lágyan megérintette a fejét kezével. Drága Jézus, bocsásd meg a bűneit és kereszteld meg Szent Szellemeddel.
A nő térdei lassan megcsuklottak, míg hátraesett. Egy ajtónálló felfogta és óvatosan a padlóra fektette, ahol karjait ég felé emelve feküdt és ajkai lágyan suttogtak egy idegen, dallamos nyelven. Hiszek a nyelveken szólásban, mikor ilyen történik, mint ez, önök nem? – kérdezte miss Kuhlman. A gyülekezet helybenhagyólag mormolt és bámulattal figyelt az emelvényre.
Majdnem fél öt volt a szent helyen. A szolgálat már több, mint három órája tartott, és láttam, hogy még mindig sokan állnak a bejáratnál és az elülső lépcsőn, nyújtogatva a nyakukat, hogy lássanak valamit a zsúfolt auditóriumban. A múlt hónapban több, mint háromezren mentek el helyhiány miatt, amint megtudtam.
Éreztem, hogy miss Kuhlman a szolgálat legmagasabb feszültségét érte el. Közeledtünk ahhoz a ponthoz, amit ő szolgálata legfontosabb részének tart. Hiszem, hogy Jézus Krisztus vére elég a bűneink jóvátételére. – mondta csengő hangon. A test gyógyulása, bármennyire csodálatos, másodrendű a lélek gyógyulása mellett. Ha önök sohasem születtek újjá, ha sohasem ízlelték a megváltás örömét, ha soha nem adták át teljes életüket Isten Fiának, Jézus Krisztusnak, azt akarom, hogy most azonnal tegyék meg. Jézus azt mondta: Azokat, akik hozzám jönnek, semmiképpen nem utasítom el. – És jöttek. Az orgona hangosan felbúgott, és az oldalhajók megteltek emberekkel. Mindenünnen özönlöttek az óriási auditóriumból, öregecskék, középkorúak, tinédzserek, mind jöttek. Sokan könnyeztek. Másoknak sugárzott az arcuk, mivel megérezték a megváltás örömét, amint lejöttek az oldalhajóban. Sokan gyorsan jöttek, mintha félnének, hogy meggondolják magukat
közben. Mások nehézkesen, láthatóan nehéz teher alatt. Megtöltötték az emelvényt és szinte eltorlaszolták a lépcsőt és a templomhajót, annyian mentek az emelvényre. Tolongtak, hogy közelebb juthassanak miss Kuhlmanhoz, hogy kezét tehesse rájuk és imádkozzék értük. Arcuk sóváran nézett, majd sugárzott, amint előre igyekeztek, hogy elég közel jussanak hozzá. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni az áldását az ilyen szolgálatnak, mint ez – mondta miss Kuhlman azoknak, akik helyükön maradtak (és úgy látszott, hogy legalább a gyülekezet fele kijött az emelvényhez és körülállta azt). Mindaz, amit mondhatok, az, hogy örvendjünk a csodálatos dolgoknak, amiket Isten ma ezen a helyen cselekedett. A hatalmas orgona felbúgott, a kórus kitörő örömmel énekelte az „Ő a mi lelkünk Megváltója” című éneket, és miss Kuhlman megfordult, hogy elhagyja az emelvényt. Azok között járt, akik tolószékekben ültek és nem gyógyultak meg és imádkozott majd egyik, majd másik felett. Kezét tette a tehetetlen testekre, melyek a hordágyakon feküdtek és imádkozott a kisgyermekekért, kiket szülőik karja nyújtott feléje.
A nagy auditóriumban levő tömeg igyekezett eltávozni, de nehezen ment. Egyesek a helyükön maradtak, arcukat Istenhez emelték, imába merülve. Mások, teljesen idegenek, egymás között beszélgettek. Egy öregember, aki gerincferdülésből gyógyult meg, az oldalhajóban állt és bátortalanul, csodálkozva nézett körül. Hát nem csodálatos? – kérdezte, mikor elmentem mellette. Mire gondol? A szeretet! Ezen a helyen érezheti ön is, nemde? – s csodálkozva nézett körül.
És igaza volt. Valaki megjegyezte: Kathrin Kulman nem hitből való gyógyító, ő a szeretet gyógyítója. Amint kifelé mentem a nagy auditóriumból, még túlterhelve Isten ereje által, azon kaptam magam, hogy azt kérdezem: Hol voltam én eddigi életemben? Visszagondoltam az évekre, melyek alatt templomokban voltam, ahol az emberek nem mondták ugyan, hogy Isten meghalt, de úgy tettek, mintha minden vasárnap az Ő temetésén lennének. Sok-sok név suhant át a fejemben: beteg barátok, szolgálattevők, keresztyén emberek, testvérek, kételkedők, akiket szeretek. Mennyire szerettem volna, hogy megoszthatnám velük ezt az élményemet! Életem ezután soha nem lesz olyan, mint azelőtt.
Jamie Buckingham
Eau Gallie,
Florida.
Vélemények:
A bejegyzésre mutató linkek
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Kathryn Kuhlman
2011. július 14., csütörtök
Kathryn Kuhlman: Csodák történnek 2.
A múlt héten... nem, két héttel ezelőtt egy férfi jött ide a szolgálat előtt. Megpróbáljuk az embereket az ajtókon kívül tartani a szolgálat előtt, mert elhalmoznának engem kéréseikkel. De ő bejutott ide és kért, hogy imádkozzam a hallásáért. Rák van a fülében. Még soha nem hallottam férfit így zokogni, sírni, mint ez a férfi. Csak ezt tudta. Nem imádkozott. Csak zokogott. Egy rövid imádságot mondtunk és elment. Arca sugárzott, amint folytatta: A múlt héten újra eljött, és a füle olyan rózsaszínű és szép volt, amilyennek lennie kell. Ez Isten hatalma – mondta, és hálaadó imádságot mondott.
Megfordult és lement a hosszú folyosóra, kezét felemelve és imádkozva az áldásokért Istenhez, mielőtt a szolgálat megkezdődött.
Kimentem a nagy terembe, az óriási Shrine Auditóriumba Los Angelesben, mely zsongott a jelenlévőktől.
Mintegy háromszáz kórustag és zenész próbálta a számát nagy buzgósággal. A zene nagy szerepet játszik Kathryn szolgálatában. Arthur Metcalf, kitűnő muzsikus, filozófiai doktorátussal a St. Olaf egyetemről, a kar vezetője. Évekig vezényelte a pittsburghi Civic kórust és a Cantebury kórust, mielőtt a Kathryn Kuhlman szervezethez jött. Hisz abban, hogy a zene a szívhez éppúgy szól, mint a lélekhez, és mesterien interpretálja Bach és Mendelssohn egyházi zenéjét. Miss Kuhlmannak régi orgonistája, Charles Beebee volt az orgonánál. Tudtam, hogy az egész szolgálatot képes saját
szerzeményeivel aláfesteni. Egy nagy zongoránál Tom Murray ült, kitűnő fiatal zenész. Megtudtam, hogy nyugodtan énekelt a kórusban hónapokkal ezelőtt, mikor Dr. Metcalf felfedezte, hogy Kalifornia egyik legbriliánsabb hangverseny orgonistája, aki több díjat nyert. Mikor elfogadta, hogy játsszon a zongorán, alázatosan beleegyezett, de visszautasította, hogy nyilvánosan ismertessék. Mielőtt az ajtókat megnyitották volna a nyilvánosság előtt, az auditórium atmoszférája telve volt izgalommal. Az oldalhajóban a tolószékek helye csaknem telve volt. (Ezeket, és a hordágyon érkezőket előbb beengedték egy oldalsó bejáraton át.)
Mindenki, a munkásoktól a kórustagokig láthatólag tudatában volt annak, hogy még mielőtt a délután elmúlna, az auditórium csodák színtere lesz.
Helyet foglaltam az emelvényen néhány disztingvált kinézésű úr között. Hirtelen kinyíltak az ajtók. A tömeg úgy özönlött be, mint a víz egy megnyitott gáton át. Igyekezett mindenki jó helyet foglalni magának, közel az emelvényhez. Az ajtónállók hiába próbálták lassítani a folyamatot, az emberáradat beözönlött, betöltötte a földszintet, felrohant az első, majd a második emeletre aztán a harmadikra. Tíz percen belül a nagy auditóriumban minden helyet elfoglaltak – szinte hihetetlen volt.
Dr. Metcalf visszajött az emelvényre. A kórus viharosan énekelni kezdett. „Kirobbant” a leghelyesebb kifejezés, amint felcsendült az ének a „Pünkösdi tűz”-ről. Szinte nem is énekeltek, hanem örömteli ujjongásba törtek ki hangokban és harmóniában. Szinte reszkettek a falak és borzongott a fejem bőre a zenétől.
Vélemények:
A bejegyzésre mutató linkek
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Kathryn Kuhlman
2011. július 21., csütörtök
Kathryn Kuhlman: Csodák történnek 4.
Nézd csak – szólt –, a legcsodálatosabb dolog történt. Szünetet tartott, hogy élvezze a hatást. Éppen most fedeztem fel, hogy három fiatalember repült ide San Diegóból posta-i szolgálatban. Hol vagytok, fiúk? Akárhol vagytok, jöjjetek ide a porondra. Üdvözölni akarunk titeket.
A tömött gyülekezet három különböző pontjáról három csinos tengerészgyalogos emelkedett fel és ment az emelvényre. Láthatólag zavarban voltak a nem várt leleplezés miatt, és ijedten mosolyogva álltak ott, míg miss Kuhlman közelebb vonta őket a mikrofonhoz. Nekik köszönhetjük, hogy itt lehetünk. Ha ők nem lennének, és hozzájuk hasonló ezrek, akik készek arra, hogy életüket kockáztassák a mi nagy nemzetünk védelmére, közülünk senki se tudna szabadon itt összegyülekezni. És én dicséretet mondok nekik és büszke vagyok rájuk, mint minden más tagjára is hadseregünknek... A hallgatóság tetszésnyilvánítása félbeszakította, majd elnyomta hangját.
Odalépett a három férfihoz és kezeit a fejükre tette, hogy imádkozzék érettük. Ebben a pillanatban a két ajtónálló hirtelen otthagyta helyét és odafutott, ahol azok álltak. Tapasztalatból tudták, hogy ha miss Kuhlman imádkozik valakiért ilyen körülmények között, Isten ereje olyan titokzatos módon hull le rájuk, hogy egyszerűen a földre rogynak. Most is, amint imádkozni kezdett értük, a fiatalemberek hátrarogytak. De a buzgó ajtónállók megfogták és gyengéden a padlóra fektették őket. Megjegyzés: Az, hogy miss Kuhlman imádsága és kézrátétele után a személyek összerogynak, kezdettől
fogva karakterizálta szolgálatát. Bevallotta, hogy ennek ő nem tudja más magyarázatát adni, mint hogy ez a Szent Szellem hatalma. Ezt arra alapozza: a Csel. 9. részében Saul szemtől-szembe kerül Krisztus Szellemével és a földre esik a damaszkuszi úton. Máté 17-ben elmondja a történetet a három apostolról a megdicsőülés hegyén, akik nem tudtak lábraállni Isten jelenlétében. Több kutatás megállapította, hogy ez a jelenség megvan nagy evangélizátorok esetében is, mint Ch. Finney, P. Cartwright, és D. Moody. A „hatalom alatt elesni” tehát mint a világ nagy ébredéseinek ismertetőjele jelentkezik, pl. 1744—55-ig George Whitefield ébredésében és a welszi ébredésben Evan Robertsnél.
A gyülekezetből nagy sóhaj fakadt fel, és miss Kuhlman megfordult és tovább ment az emelvény közepe felé. Fejét rázta és kezét a levegőbe emelte. Úgy látszott, nagyon megzavarta Isten ereje. Figyeltem egy fiatal szemész arckifejezését, aki megfigyelőként az emelvényen foglalt helyet. Korábban mondta nekem, hogy szinte beleborzongott a gyógyulások láttán a korábbi összejöveteleken, és értetlenül állt ez előtt az elesés előtt. Átnézett felém az emelvény másik feléről és tekintetünk találkozott. Fejét rázta és rémülten rázta a vállát. (Nem egészen húsz perc múlva ez a fiatal doktor teljes hosszában a padlón feküdt, mikor miss Kuhlman imádkozott érte és az erő hatalma alá került.)
Vélemények:
A bejegyzésre mutató linkek
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás a TwitterenMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Kathryn Kuhlman
2011. július 31., vasárnap
Kathryn Kuhlman: Csodák történnek 6.
Aztán nagyon komoly lett. Hangja csaknem suttogóra vált. Ma itt gyönyörű jelenléte van a Szent Szellemnek. Ilyen lehetett az is, mikor a régi idők egyházában a Szent Szellem kezdett leszállni a korai keresztényekre, ha istentiszteletre gyűltek össze.
Isten szeretetének világossága van ezen a helyen. De odakint sötétség van, és mind sötétebb lesz. Ott oly sok a gyűlölet, a kapzsiság, oly sok a félreértés. És az egyedüli reménység Isten szeretetében van. Ezért vagytok itt ti ma, hogy lássátok Isten hatalmát és szeretetét munkálkodni. Nem azért jöttetek, hogy Kathrin Kuhlmant lássátok, jól tudom. Én nem tudok prédikálni, nem tudok énekelni. Nem tudok mást, csak szeretni titeket.
Könnyek peregtek le arcán és közülünk legtöbbnek is nedves lett a szeme. Szívünket mélyen megérintette és megindította valami, de az érzelem túlságosan mély volt arra, hogy hangosan megnyilvánuljon. Most így suttogott: Lényemnek minden atomjával szeretem Istent. És tudom, hogy ezen a helyen ma megmozdult a Szent Szellem szelíden ... szelíden ... Minden szem arra a kis alakra szegeződött ott a pódium közepén. Minden fül igyekezett meghallani a felizzó szavakat. Még a köhögések és a székekben a mozgás is megszűnt.
Ott fent – mondta hirtelen, és a balkon alatt egy helyre mutatott. – Valahol ott valaki gyógyulást nyert az asztmájából. Nem tudom, hol van, de asztmásan lihegve jött erre a szolgálatra, és az most elmúlt. A Szellem megjelentette az én szellememnek, hogy ön éppen most gyógyult meg. A gyülekezet megélénkült és mozogni kezdtek. Valakinek éppen most megnyílt a hallása, nem több, mint egy perccel ezelőtt.
Miss Kuhlman nem tudja megmagyarázni, hogy tudja a személyt és a betegséget megnevezni, amiből meggyógyultak. De tudja. És az ajtónállók és munkások tudják, hogy ha bejelent egy gyógyulást, az tényleg meg is történt. Tudom ezeket a dolgokat – mondja – de nem tudom igényelni, hogy megértsem, miért és hogyan tudom.
Most nagy mozgolódás keletkezett a gyülekezetben, mikor az emberek kezdtek felkelni, hogy bejelentsék a gyógyulásukat.
Cukorbetegségből gyógyult meg. Jobbról az első emeleten valaki diabéteszből gyógyult meg. Ne ijedjen meg a hőségtől, ami a belsejében természetfelettinek érződik. És eltűnt egy daganat (tumor) valakinek a nyaka hátuljáról. Valaki ott fent, a második emeleten. Érintse meg a nyaka hátsó részét és tapasztalni fogja, hogy a daganat eltűnt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése