Varga László: Isten asztaláról

"Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek... ez az én fiam meghalt és feltámadott..."       Lukács 15,18. 24

A tékozló fiú példázata a Biblia egyik legszebb, művészi szépségű története. Feltétlenül végig kell olvasni (Lk 15,11-32). Csak Jézus tudja tizennégy mondatban ilyen örökérvényű lélektani tökéletességgel megfogalmazni az önközpontú ember csődjét. A modern, autonóm, öntudatos ember önmagát akarja megvalósítani, beleszólás nélkül, öncélúan, saját elképzelése szerint. Gazdag, tehetséges, mindenre van lehetősége. Fokozatosan jut csődbe, lesüllyed az anyagi, társadalmi, erkölcsi lejtő legmélyére. De emlékszik az elhagyott, tiszta, értékes élet szépségére, a teljes nyomorban oda vágyik vissza, és ez az ismeret erőt ad a visszaszégyenkezésre. Akkor derül ki, hogy apja mindig visszavárta, örömmel, teljes megbocsátással fogadja. — Természetesen Istenről és rólam van szó. A személyes csőd nyomorúságában előbb önmagunknak kell bevallani, csak azután Istennek: "Vétkeztem, nem vagyok méltó." De nincs a bűnnek olyan mélysége, ahonnan Isten ne hívná magához gyermekét, ha az önként akar megtisztulni és vállalni rendelt szolgálatát. Nem kényszeríti. Meghagyja emberi méltóságát: csak akkor fogadja vissza, ha ő maga önként jelentkezik. De kár tehetetlenül megmaradni a disznók vályújánál.

Atyám, én is vétkeztem. Nem voltam megelégedve azzal, hogy eszköze legyek szeretettörvényednek. Magam akartam sikeres és boldog lenni. Nem sikerült. Minden, amit nélküled vagy akaratod ellenére tettem, engem szennyezett be, engem szegényített meg. Most látom, mennyivel gazdagabb lennék, ha kezdettől fogva a Te utaidat járom. Értékes életre vágyom, Krisztusért töröld el bűnös múltamat, fogadj be szolgálatodba! Krisztus engem is a Te szeretett gyermekednek nevez. Tudom, nem vagyok erre méltó, de szeretnék azzá lenni. Használj fel gyönyörű céljaid eszközeként, hogy fényt, boldogságot, a Te szeretetedet terjesszem embertársaim felé! Ámen.