"...megragadtak egy cirénei Simon nevű férfit... és rátették a keresztfát..." (Lk 23,26). |
Ha Istennek engedelmeskedünk, ez másoknak többe kerül, mint nekünk magunknak: itt a bökkenő! Ha szeretjük Urunkat, az engedelmesség nem áldozat nekünk, hanem gyönyörűség, azoknak azonban, akik nem szeretik Őt, jó sokba kerül. Engedelmességünk következtében mások tervei felborulnak, és ezért így gúnyolnak minket: "Ezt nevezed keresztyénségnek?" Kikerülhetjük ezt a szenvedést; de ha Istennek akarunk engedni, akkor nem szabad kikerülnünk: kell, hogy megfizessék az árát. Emberi büszkeségünk tiltakozik ez ellen. Ezt mondjuk ilyenkor: "Soha senkitől semmit nem fogadok el." De vagy megteszed, vagy elleneszegülsz Istennek. Nincs jogunk rá, hogy jobb körülményeket igényeljünk magunknak, mint amilyenekben Urunk élt (Lk 8,2-3). Szellemi életünkben pangás áll be, ha ezt mondjuk: "Mindent magam akarok elviselni." Nem vagy rá képes. Úgy bele vagyunk szőve Isten egyetemes terveibe, hogy mihelyt engedelmeskedünk, ezt azonnal megérzik mások is. Megmaradunk-e az engedelmességben akkor is, ha Isten azt kívánja, hogy lemondjunk függetlenségünkről? Hajlandók vagyunk-e átmenni ezen a megaláztatáson, vagy pedig hátat fordítva a másik irányt választjuk: "Nem akarom, hogy mások szenvedjenek miattam." Ha ezt az utat választjuk, engedetlenek leszünk Isten iránt. Ez ugyan azonnal könnyít helyzetünkön - de megszomorítjuk vele az Urat. Ha azonban engedünk Istennek, Ő maga fog gondoskodni azokról, akiknek viselniük kell engedelmességünk következményeit. - Engedelmeskedjünk, és bízzuk a következményeket Őreá. Vigyázz, ne akard előírni Istennek, hogy minek szabad történnie, ha engedelmeskedsz neki! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése