Az apostol bepillantást nyújt itt a bûn lényegébe. A bûn Isten törvényének semmibevevése, sõt nyílt lázadás személye ellen. Milyen sekélyes és felületes az emberi elképzelés a bûnt illetõen! Csak gyengeségnek látja azt. Bûn helyett inkább hibákat emlegetünk, melyek megbocsáthatók s amiket az ember maga is könnyen el tud intézni. Szívesen hárítjuk a bûnt a szülõkre is és megnyugtatjuk magunkat, hogy „öröklött terheltség". Sokan mentegetik vétkeiket természetes hajlamaikkal: én már ilyen vagyok, tehetek én róla? Mások egyáltalán még csak hallani sem akarnak a bûnrõl. Mi volt az oka annak, hogy egész nemzetek buktak el a történelem folyamán? Az, hogy sokan nem tudták többé, mi a bûn. Elveszítették az Istennel való kapcsolatot és lelkiismeretük elnémult.
A bûn nemcsak félrelépés, eltévelyedés, vagy egymással szemben elkövetett jogtalanság; hanem végsõ fokon Isten szent igazságának megsértése, felségsértés. Isten nem olyan, mint aféle „jószívû" ember, aki szemet húny a bûn fölött. Õ szent, igaz s ezért a bûn összeegyeztethetetlen a személyével. A bûn elviselhetetlen ellentmondás Isten lénye ellen. Nem nyugodhat bele minden további nélkül, különben hûtlen lenne önmagához.
Aki egyszer valóban megtapasztalta a bûn hatalmát, az nemcsak szégyenli önmaga elõtt is, hogy ennyire megfeledkezett magáról és engedte magát sodortatni, hanem azt mondja a zsoltáríróval:„Egyedül te ellened vétkeztem és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemed elõtt" (Zsolt 51, 6). Ha valaki bûnösnek ismeri fel magát, az nem emberi ítélõszék elõtt áll, hanem Isten elõtt, akit megbántott és akinek büntetõ ítéletét magára vonta. Ha valaki gonoszt cselekszik, úgy érzi, hogy útjában áll Isten és ez nyugtalanítja õt. Annak örülne legjobban, ha Isten egyáltalán nem lenne. Ezért lesz a bûnösbõl végül is istentagadó. Az Isten ellen való gyûlölet, mely ott rejtõzik minden bûn mélyén, egyre inkább elõtérbe kerül, végül is Istennel szemben való lázadássá válik és a szent dolgok felett való arcátlan gúnyolódásban lesz nyilvánvalóvá. Csak ha felismerjük a bûn szörnyû voltát, értjük meg a Fiú kereszthalálát és magasztaljuk Istent, hogy Jézus a kereszten az igazságnak is teljesen eleget tett, de bûneinket is teljesen eltörölte.
A bûn nemcsak félrelépés, eltévelyedés, vagy egymással szemben elkövetett jogtalanság; hanem végsõ fokon Isten szent igazságának megsértése, felségsértés. Isten nem olyan, mint aféle „jószívû" ember, aki szemet húny a bûn fölött. Õ szent, igaz s ezért a bûn összeegyeztethetetlen a személyével. A bûn elviselhetetlen ellentmondás Isten lénye ellen. Nem nyugodhat bele minden további nélkül, különben hûtlen lenne önmagához.
Aki egyszer valóban megtapasztalta a bûn hatalmát, az nemcsak szégyenli önmaga elõtt is, hogy ennyire megfeledkezett magáról és engedte magát sodortatni, hanem azt mondja a zsoltáríróval:„Egyedül te ellened vétkeztem és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemed elõtt" (Zsolt 51, 6). Ha valaki bûnösnek ismeri fel magát, az nem emberi ítélõszék elõtt áll, hanem Isten elõtt, akit megbántott és akinek büntetõ ítéletét magára vonta. Ha valaki gonoszt cselekszik, úgy érzi, hogy útjában áll Isten és ez nyugtalanítja õt. Annak örülne legjobban, ha Isten egyáltalán nem lenne. Ezért lesz a bûnösbõl végül is istentagadó. Az Isten ellen való gyûlölet, mely ott rejtõzik minden bûn mélyén, egyre inkább elõtérbe kerül, végül is Istennel szemben való lázadássá válik és a szent dolgok felett való arcátlan gúnyolódásban lesz nyilvánvalóvá. Csak ha felismerjük a bûn szörnyû voltát, értjük meg a Fiú kereszthalálát és magasztaljuk Istent, hogy Jézus a kereszten az igazságnak is teljesen eleget tett, de bûneinket is teljesen eltörölte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése