| A mai napon olvasandó igeszakasz: 1Móz 12, 1-4 |
| 1 Az ÚR ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! 2 Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. 3 Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. 4 Abrám elment, ahogyan azt az ÚR mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból. |
"Ábrám elment, ahogyan az Úr mondta neki." |
| (1Móz 12,4) |
A hitből való engedelmesség nagyon egyszerűen van megfogalmazva: "Ábrám elment, ahogyan az Úr mondta neki." Isten szólt és Ábrám azt tette, amit Isten mondott. Ennél a pontnál nagyon vigyáznunk kell, nehogy egészen belemerüljünk azoknak az áldozatoknak az ecsetelésébe, amelyeket Ábrám, a mi hősünk hozott. Rendszerint elkezdünk beszélni a búcsúzás fájdalmáról, a kötelékek elszaggatásáról, arról, hogy bátor hittel mindent fölégetett maga után. Hajlamosak vagyunk arra, hogy így beszéljünk, mert ezt a nyelvet mindenki érti. Ez az általános emberi tapasztalat nyelve. Csakhogy az Istennel élő ember nem így okoskodik. Ábrám semmit nem áldozott fel. Amit maga mögött hagyott, az semmi sem volt ahhoz képest, ami várt reá. Egy kiégett egzisztenciának mondott búcsút, különösen is, ha arra gondolunk, hogy Józsué "más isteneknek" hívta azokat, akiket Ábrám atyái tiszteltek (Józsué 24,2). Ábrám rálépett egy olyan útra, amelyet Isten ígéretei ragyogtak be. Annak az embernek a szempontjából nézve, akit Isten igéje ragadott meg, Ábrám volt az elfogadó és Isten volt az ajándékozó. Az út azzal kezdődött, hogy egy ember egy szót hallott. Egy szót, amelyet Isten szólt neki. Így kezdődik az Istennel való élet. Így élték át azok a halászok ott a Galileai-tengernél, amikor Jézus hangját hallották: Kövessetek engem! Egy szót hallunk "onnan túlnanról", Istentől. Ez az evangélium hívása. Isten igéje megszabadít minket sok régi dologtól. Ha bölcsek és engedelmesek vagyunk, gyorsan széttépjük mindazt, ami megkötöz, ahelyett, hogy sopánkodnánk és haboznánk. Azok, akiket megragad az őket hívó Isten, nem sokat törődnek a búcsú fájdalmával. Életüket egy egészen új dimenzióban élik már: Isten jelenlétének és ígéreteinek az erőterében. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése