"Szinte a világ szemetjévé lettünk..." (1Kor 4,9-13). |
Nem túlzás ez a kijelentés. Szavai nem azért nem illenek ránk, az evangélium szolgáira, mintha Pál elfelejtené a teljes igazságot, hanem azért, mert túl sok rejtett kötöttség van az életünkben és ezek nem engedik, hogy a világ szemetjévé legyünk. "Betöltöm, ami híja van Krisztus szenvedéseinek az én testemben" (Kol 1,24); ez sem a megszentelődésre utal, hanem arra, hogy ki vagyunk választva az evangélium hirdetésére. Péter így szól: "Ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami meglepő dolog történnék veletek" (1Pt 4,12). Ha megrémülünk azoktól, amik történnek velünk, ez azért van, mert nyúlszívűek vagyunk. Sok titkos büszkeség visszatart attól, hogy alábbszálljunk - le a pocsolyáig. "Én nem akarok megalázkodni, magamat lealacsonyítani." Nem is kényszerít rá senki. Kimenekülhetsz, ha akarsz. Tiltakozhatsz, kivonhatod magad azok közül, akik ki vannak választva az evangélium hirdetésére. Vagy pedig ezt mondod: "Nem bánom, ha a világ szemetjeként kezelnek is, csak hirdettessék az evangélium!" Az Jézus Krisztus igazi szolgája, aki Isten evangéliuma valóságáért kész vértanúságot is vállalni. Amikor a saját erkölcsösségére beállított ember hitványsággal, becstelenséggel és hűtlenséggel találkozik, akkor a benne levő emberi jóság olyan borzasztó ütést kap, hogy szíve kétségbeesetten bezárkózik. Isten valóságos szabadításának éppen az a csodája, hogy még a legrosszabb, legelvetemültebb ember sem eshet mélyebbre az Ő szeretete mélységénél! Pál nem azt mondja, mintha Isten azért választotta volna ki őt, hogy megmutassa, milyen csodálatra méltó embert farag belőle, hanem "hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem" (Gal 1,16). |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése