Varga László: Isten asztaláról

"Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta."      Máté 16,13-18

Szegény Péter, eszébe se jutott, hogy ő most valami nagy dolgot cselekszik. Jézus megkérdi: "Mit mondanak rólam az emberek?" Mindnyájan elbeszélik, mit mond róla a közvélemény. "És ti?" - szól a kérdés. Péter nem most fogalmazza meg a feleletét. Nem most jön rá. Tudja. Azért van ott. Azért hagyta el a családját. Azért választotta első perctől kezdve a vándorlást Jézus mellett. Mi van ezen kérdeznivaló? "Te vagy a Messiás, Uram!" Hát nem természetes? A nép még nem tudja, de majd rájönnek ők is. - Ez a természetesség, ez a magától értetődőség, ami életet alakít, ez az a kőszikla, amire az Egyház épül. Nem a pillanatnyi lelkesedés - az elmúlik. Nem a dicsekvés: bezzeg én tudom! - Az a bajban megbicsaklik. Ez az egész gondolkozásmód alapját képező nyugodt, biztos tudás - ez az, amit a pokol se tud megingatni. Erre épülhet az életünk.

Uram, köszönöm, hogy ezt a hitet Te adtad nekem. Köszönöm, hogy nincs szükségem emberi bölcselkedésre, hogy aszerint éljek és dolgozzam. Nyugodt vagyok, mert Te velem vagy. Tudom, hogy velem vagy. Tudom, hogy Te vagy Isten Fia, az én személyes Megváltóm, akire teljes biztonsággal bízhatom rá mind földi, mind mennyei életemet. Nem kell naponta újra töprengnem felette. Milyen jó ebben a biztos tudatban élni! Milyen jó naponta érezni és megtapasztalni szeretetedet, felém kinyúló, éltető, segítő karodat! Add, hogy ez a tudat soha meg ne inogjon bennem, így építs be anyaszentegyházadba itt, s majd az örökkévalóságban! Ámen.