Carl Eichhorn: Isten műhelyében- Isten gyermekeinek boldogsága

"Én magamhoz fogadlak titeket és leszek nektek Atyátok, ti pedig nekem fiaimmá és leányaimmá lesztek - azt mondja a mindenható Úr. " (2 Kor 6, 17. 18)   Micsoda nagyszerű Ige ez. A mindenható Isten kitárt karokkal közeledik felénk: magamhoz fogadlak és szeretetem körébe vonlak titeket. Atyátok akarok lenni, aki gondoskodik rólatok, megtart, vezet és oltalmaz titeket. Ennél nagyszerűbb és boldogítóbb dolog nem történhetik emberrel. Van azonban egy előfeltétele ennek: menjetek ki közülük és szakadjatok el tőlük! Ezt az előfeltételt nem mellőzhetjük. Ha nem tudjuk elhatározni magunkat arra, hogy szakítsunk a világgal és a bűnnel, Isten a fent említett boldogságot megtagadja tőlünk. Sokan mindkettőt szeretnék megtartani; Isten barátságát is, a föld és a menny javait, az érzéki és lelki örömöket is. Ez azonban nem megy; vagy-vagy. Ez az oka annak, hogy olyan sokan nem ismerik meg az igazi öröm ízét. Valami nyomás nehezedik rájuk, nem szabadultak még ki a világ vonzásából. Nem akar az ember bizonyos kapcsolatokat felbontani, titokban olyan viszonyt ápol, mely Isten akaratával összeütközésbe hozza. Lehet, hogy néhány gyökeret feltépett, mely odaköt e bűnös világ talajához, azonban az óember szívének gyökere nem lett átvágva. Ezért Isten az ilyen lelket nem tudja felüdíteni. Krisztus nem tud benne kibontakozni. Legfeljebb valami gyatra kezdetig jut el, valami kicsírázik, de az azután lassanként el is szárad megint. Milyen jó, hogy Isten segít minket gyengeségeinkben. Gyakran irgalmas irgalmatlansággal szakít el minket dolgoktól és a világ is segít ebben. Ő maga csapja be az ajtót előttünk, ha túlságosan nehezünkre esik a tőle való elválás. Valósággal kiközösít minket, hogy az elszakadást megkönnyítse. Milyen bolondok is vagyunk mi, ha oly sokáig tépelődünk, a világ kegyeire pályázunk, pedig Isten kegyelme mindennél nagyobb. Ha az emberek el is vetnek minket, Isten felemel. Figyeljük csak meg, hogy is mondja: "a mindenható" Isten. Ehhez a mindenható Istenhez olyan bensőséges kapcsolat fűzhet minket, mint a gyermeket az atyjához. Hatalmában áll a testet és a lelket a kárhozatba vetni, de az is hatalmában áll, hogy örökre boldoggá tegye. Valóban semmit nem veszítünk, ha hátat fordítunk a világnak; Isten bőven kárpótol minket mindenért.