Varga László: Isten asztaláról

"De ki a felebarátom?"      Lukács 10,29

Nincs olyan gyermek, aki fel ne tenné ezt a kérdést. Van rá egy jó, vallásórára való felelet. Kína egyik falujában él egy öreg kínai. Kell-e szeretnem őt? - Világos, nem rám tartozik, nem ismerem, nem is találkozhatok vele. - De ez a kínai valahogy ide vetődött. Nyelvünkön nem tud, pénze elfogyott, az én kapumban összeesett az éhségtől. Most kell-e szeretnem őt? - Minden értelmes gyermek azonnal kitalálja a feleletet: Így már igen! Rám szorul. Fel kell emelnem, és enni kell adnom neki. Ki tehát az én felebarátom? Aki rám szorul, akinek látom a nyomorúságát, akin képes vagyok segíteni. Fordítsuk meg: akire rá szorulok, aki látja az én nyomorúságomat, aki képes rajtam segíteni. Nem kapjuk-e rajta magunkat a gondolaton: "Gyalázatosak, rosszak az emberek. Nem látják meg bennem, nem szeretik bennem a felebarátot." Így megfordítva tűnik ki világosabban, hogy ki az én felebarátom, akit a Krisztus parancsolata szerint köteles vagyok szeretni. Nézzek csak jól körül, nagyon hamar meg fogom találni!

Jó Istenem, édes Atyám! Olyan jó kimondani ezeket a szavakat. És olyan ritkán gondolom meg, hogy Te nemcsak az én édes Atyám vagy, de az vagy a szomszédaimnak, sőt az ellenségemnek is. Édes Atyja vagy azoknak, akik engem gyűlölnek, megvetnek, akikre ránézni sem tudok. Édes Atyja vagy az alárendeltjeimnek, a szomszédaimnak. És ezzel engem mindezeknek testvérévé, atyámfiaivá tettél. Ha én nem vállalom ezt a testvériséget, Te nekik akkor is Atyjuk maradsz. Nem őket zárom ki a testvériségből, hanem magamat. Atyám, ne engedd, hogy én veszítsem el atyai szeretetedet! Segíts, hogy együtt örülhessünk annak, segíts, hogy testvérnek lássam a körülöttem élőket, a rossz testvéreket is! Így formálj belőlünk közösséget, hogy jó legyen együtt élni, együtt dolgozni és együtt imádkozni! Adj nekünk, Atyánk, gyűlöletmentes, boldog, szerető életet! Ámen.