Az a fenséges név hangzik itt fülünkbe, mellyel Isten gyülekezete nagy elragadtatásának pillanatában régtől fogva az Úrnak felkentjét szokta nevezni. Mikor a tavasz elérkezett és a gerlicék szava hallatszik a mi földünkön, akkor az Ő szeretet-éneke kedvesebb volt, mint valaha, mely így hangzik: "Az én szerelmesem enyém, és én az övé, aki a liliomok közt legeltet". Öröménekében mindig ezzel a gyönyörűséges névvel nevezi Őt: "Az én szerelmesem". Sőt abban a huzamos téli időben, amikor a bálványozás az Úr kertjét pusztává és kietlenné tette, találtak az Úrnak prófétái alkalmat arra, hogy az Úrnak terhét kevés időre félretéve, azt mondják Ézsaiással: "Éneklem immár az én szerelmesemnek, az én szerelmesem énekét az ő szőlőjéről". Habár még nem látták a szentek az Ő arcát és még nem jött el testben, hogy közöttünk lakozzon, agy tehát ember az Ő dicsőségét még nem láthatta; mindannak dacára mégis Izráel vigasza, az elválasztottak reménye, öröme és mindazok barátja, kik őszintén jártak a Magasságos színe előtt. Mi is szívesen beszélünk Krisztusról, ami lelkünk Szerelmeséről Istennel való társaságunk nyári napjain és érezzük, hogy Ő drága és becses nekünk, "sok ezer közül választatott és mindenestől kedves". A gyülekezetnek, mint jegyesnek, Jézushoz, mint Szerelmeséhez való szeretetének erős bizonyítéka az, hogy az apostol az egész világot kihívja, hogy szakassza el, ha bírja őt a Krisztus szerelmétől és azt állítja, hogy sem nyomorúság, sem keserűség, üldözés, éhség, mezítelenség, veszedelem vagy fegyver nem képes arra; sőt dicsekedik: "Mindenekben diadalmasoknál feljebbvalók vagyunk azáltal, aki minket szeretett". Óh, bárcsak még jobban ismerhetnénk Téged, Egyetlenegy örökké szeretett barátunk!
"Jézus, emléked is édes,
Szívet elragadni képes;
De az öröm, oh, milyen nagy,
Hogyha magad is jelen vagy!
Jézus öröm s Barátom,
Életforrás s igazi napom!
E földön hasonmásod nincs,
Nálad van minden drága kincs".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése