25 Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.
26 "Ha haragusztok is, ne vétkezzetek": a nap ne menjen le a ti haragotokkal,
27 helyet se adjatok az ördögnek.
28 Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek.
29 Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.
30 És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára.
31 Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt.
32 Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.
"És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, akivel el vagytok jegyezve a megváltás napjára."(Ef 4,30)
Megbánthatunk egy idegent, de megszomorítani csak azt tudjuk, aki közel van hozzánk. Megszomorítani annyit tesz, mint fájdalmat vagy szomorúságot okozni. Ezért rejlik olyan súlyos felelősség a szeretet kapcsolatban. Egy fiú például sokkal több örömöt tud szerezni anyjának, mint akármelyik idegen, de jobban meg is tudja bántani, mint bármelyik más fiú. Egy férj és egy feleség - egyedülálló és bizalmas kapcsolatuk következtében - nagyon sok mennyei boldogságot jelenthetnek egymásnak, de ugyanakkor nagyon sok pokoli fájdalmat is okozhatnak egymásnak.
A Szentlélek közelebb van Isten gyermekeihez, mint a fiú az anyához, vagy a feleség a férjéhez. Ezért van megírva: "Ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét."
Hogy szoktuk megszomorítani a Lelket? Megszomorítjuk a Szentlelket, amikor szembehelyezkedünk az ő szándékával. Célja az, hogy életünket Isten dicsőségére szenteljük oda. Be akarja írni Jézus dicsőséges nevét napjaink történelmébe. S amikor mi ezt nem akarjuk, amikor elhallgattatjuk őt és ragaszkodunk ahhoz, hogy a saját nevünket írjuk be és a saját akaratunkat cselekedjük, akkor megszomorítjuk az Isten Lelkét.
Megszomorítjuk a Szentlelket, ha nem akarjuk olvasni a Bibliát. Az ugyanis az ő könyve. Megbántjuk Isten Lelkét, ha nem törődünk az egyházzal és annak missziójával, mivel hogy az egyház az ő temploma és annak missziója az ő munkája. Fájdalmat okozunk Isten Lelkének, ha nem akarunk imádkozni, hisz Ő azért jött, hogy megtanítson bennünket így szólni: "Abba, Atyánk!"
Itt érzékeljük, hogy mi is a bűn a keresztyén számára. Nem csak egy könyvbe foglalt törvény áthágása. A Szentlélek megszomorítását, a mennyei Atya megbántását jelenti.
Nekünk, akik oly érzékenyek - talán túl érzékenyek is - vagyunk arra a fájdalomra, amit a bennünket szeretők okoznak nekünk, érzékenyebben kell vigyáznunk, hogy Isten Lelkének szeretetét meg ne bántsuk. És dicsérnünk kell Isten emberfeletti türelmét, hogy még nem vonta meg tőlünk Szent Lelkét.
"És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, akivel el vagytok jegyezve a megváltás napjára."(Ef 4,30)
Megbánthatunk egy idegent, de megszomorítani csak azt tudjuk, aki közel van hozzánk. Megszomorítani annyit tesz, mint fájdalmat vagy szomorúságot okozni. Ezért rejlik olyan súlyos felelősség a szeretet kapcsolatban. Egy fiú például sokkal több örömöt tud szerezni anyjának, mint akármelyik idegen, de jobban meg is tudja bántani, mint bármelyik más fiú. Egy férj és egy feleség - egyedülálló és bizalmas kapcsolatuk következtében - nagyon sok mennyei boldogságot jelenthetnek egymásnak, de ugyanakkor nagyon sok pokoli fájdalmat is okozhatnak egymásnak. A Szentlélek közelebb van Isten gyermekeihez, mint a fiú az anyához, vagy a feleség a férjéhez. Ezért van megírva: "Ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét." Hogy szoktuk megszomorítani a Lelket? Megszomorítjuk a Szentlelket, amikor szembehelyezkedünk az ő szándékával. Célja az, hogy életünket Isten dicsőségére szenteljük oda. Be akarja írni Jézus dicsőséges nevét napjaink történelmébe. S amikor mi ezt nem akarjuk, amikor elhallgattatjuk őt és ragaszkodunk ahhoz, hogy a saját nevünket írjuk be és a saját akaratunkat cselekedjük, akkor megszomorítjuk az Isten Lelkét. Megszomorítjuk a Szentlelket, ha nem akarjuk olvasni a Bibliát. Az ugyanis az ő könyve. Megbántjuk Isten Lelkét, ha nem törődünk az egyházzal és annak missziójával, mivel hogy az egyház az ő temploma és annak missziója az ő munkája. Fájdalmat okozunk Isten Lelkének, ha nem akarunk imádkozni, hisz Ő azért jött, hogy megtanítson bennünket így szólni: "Abba, Atyánk!" Itt érzékeljük, hogy mi is a bűn a keresztyén számára. Nem csak egy könyvbe foglalt törvény áthágása. A Szentlélek megszomorítását, a mennyei Atya megbántását jelenti. Nekünk, akik oly érzékenyek - talán túl érzékenyek is - vagyunk arra a fájdalomra, amit a bennünket szeretők okoznak nekünk, érzékenyebben kell vigyáznunk, hogy Isten Lelkének szeretetét meg ne bántsuk. És dicsérnünk kell Isten emberfeletti türelmét, hogy még nem vonta meg tőlünk Szent Lelkét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése