Vezérigénk volt ez az életet adó mondat a kommunizmus utolsó éveiben. Annyi volt a nyomorúság, olyan feneketlen az évtizedek óta állandóan mélyülő reménytelenség, és egyre kevesebb a valószínűsége annak, hogy ez valaha változni fog. Akkor hirdettük, mondtuk, olvastuk, hallgattuk, ahányszor csak lehetett: Krisztus él. Nincs olyan hatalom, mely le tudná győzni. Aki benne bízik, annak is élnie kell. Sokaknak csak az örök életben jelenik meg majd az élet, az igazi, az elveszíthetetlen, de a népnek, Isten népének, akik végig kitartottak, akik a hitüket megőrizték, Krisztus igazat fog adni. Élni fogunk. Szabadon dicsérjük majd Istent megváltásáért. Higgyetek, benne bízzatok, keresztyének! És éltünk. Akkor is éltünk. Mert ez az ígéret nemcsak a jövendőre érvényes. Mindig, mindenütt, minden körülmények között él az, aki benne bízik. Valóságos, örvendező, boldog életet. Ma is ez a reménységünk, és biztos, hogy soha meg nem csal.
Krisztusunk, Te megmutattad, hogy mindig győztes maradsz. Ellenségeid, mint annyiszor kétezer év alatt, halottnak hittek és diadalmaskodtak. De megszégyenültek a diadalmasok, és vagy eltűntek, vagy elhallgattak. Megszégyenültek azok is, akik már nem mertek bízni benned, de ők boldogan szégyenültek meg, új hittel, új bizalommal. És boldogan lélegeztek fel, akik végig bíztak benned. Én hova tartozom? Tudom, Uram, Te nem a múltunkat nézed, hanem a jövőnket. Ha hittem, erősíts meg a hitben és szolgálatban, nehogy elbízzam magam, és most bukjak el. Ha kételkedtem, add, hogy most világosan lássam hatalmadat, és harcosa legyek országod építésének! Aki Saulból Pált tudtál formálni, nekem is bocsásd meg a múltamat, s állíts szolgálatod legnehezebb helyére, hogy ezután próbáljam jóvátenni, amit elrontottam! Te vagy az Úr, fogadj el, használj fel mindnyájunkat a boldog bizonyságtételre: Élünk, mert él életadó Urunk. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése