Isten műhelyében-Az üdvbizonyosság kincse (II.)

"Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem semmi más... nem szakíthat el minket az Isten szeretetétől, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van. "
(Róma 8, 38-39) 

Vajon szükséges és lehet-e nekünk is olyan bizonyosságunk, mint Pálnak volt? Feltétlenül! Sőt kell is hogy magunkban hordozzuk ezt a szilárd bizonyosságot a jelenre és a jövőre érvényes üdvösségünket illetően. Egyesek túlzásnak és elbizakodottságnak tartják ezt. Viszont éppen a refomáció derített fényt erre a tévedésre.

Senki nem juthat üdvbizonyosságra, ha nem törekszik komolyan arra. Hogyan lehetne valaki bizonyossá a bűnbocsánat elnyerése felől, ha még soha nem nyugtalanította az a kérdés: "Hogyan nyerhetem el Isten kegyelmét?" Csak amikor a lelkiismeret felébred és a lélek elé állítja bűneinek végnélküli sorát, lesz égetővé a kérdés: "ki biztosíthat engem arról, hogy eljuthatok bűneim teljes bocsánatára?" Csak amikor honvágy támad az atyai ház után a tékozló fiú szívében, jön elő a szorongó kérdés, vajon könyörületességre találhatok-e Atyámnál. De amikor ilyen kérdések vetődnek fel, akkor már megnyílt az Úr Jézus Krisztusban való hit útja.

A hit nem azt jelenti, hogy önmagunk cselekedeteire, imádságaira, komolyságára vagy buzgóságára alapozunk, mert az ilyen hitnek nem lenne szilárd alapja. Hitünk csak a Jézus Krisztus által szerzett megváltásra támaszkodhat. Isten nem azért szeret minket, mert mi szeretetre méltók vagyunk őelőtte. Ő Jézus Krisztusban fordul felénk. Ő az a szeretett Fiú, akin osztatlanul és maradéktalanul megnyugszik Isten jótetszése. Ő a tökéletes, engedelmes és igaz, s ha mi hitben ráhagyatkozunk erre a Megváltóra, akkor Isten tekintete jótetszéssel nyugodhat meg rajtunk is. Isten szeretete birtokába vesz minket, részünk lesz a bűnbocsánatban, melyet a kereszten hozott áldozat eszközölt ki. Ezt a szeretetet soha többé el nem ragadhatja tőlünk senki, a halál éppoly kevéssé, mint az élet. Csak saját bűneink következtében veszíthetjük el azt ismét. Bizonyosan tudjuk, hogy Isten mindaddig nem vonja meg tőlünk szeretetét, amíg minden egyes bukás után bűnbánattal visszatérünk hozzá, megragadva ismét a kegyelmet. Az a tudat, hogy Isten szeret minket, kimondhatatlanul gazdaggá tesz és nagy erőt ad. Különösen nehéz napokban és nagy nyomorúságok súlya alatt ez a bizonyosság segít minket győzelemhez: Isten szeret engem, az ő gyermeke és Jézus tulajdona vagyok!