"Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!" -Ézsaiás 40
Hetven éve raboskodott már a választott nép Babilonban. Akiket odavittek, meghaltak azóta. Akik ott születtek, soha nem látták Jeruzsálemet, Isten templomát. De az ige végig szólt hozzájuk, tudták, honnan várhatják a megígért szabadulást. És megnyílt az út: hazamehettek. Ötszáz évvel később csendült fel a Jordán mentén Keresztelő János kiáltása, mind a négy evangélista idézi, amit János mond: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta." (Jn 1,23) És eljött a Szabadító. De útja most sem egyenes. Bűnök hegyei, hitetlenség szakadékai, tehetetlenség göröngyei állnak előtte. A mi dolgunk egyengetni Krisztus útját a magunk nemzedéke felé. Előbb magunk felé, bűnbánattal, hittel, szeretettel, hogy hozzánk férhessen. Azután jön a tulajdonképpeni feladatunk: mások felé is eljuttatni az örömüzenetet: "Vigasztaljátok népemet, itt van a szabadítás!" Hosszú ideig élt egyházunk üldöztetésben, a hangja is elgyengült belé, nem jut el mindenkihez. A mi dolgunk, egyeseké, hogy belekiáltsuk elgyötört világunkba Istenünk vigasztalását.
Istenem, köszönöm, hogy én meghallhattam kiáltó, vigasztaló szavadat, és tudhatom, honnan várjam lelkem és népem szabadítását. De ahhoz már kevés az erőm, talán még a hitem is, hogy továbbmondjam. Te adj szót a számba, Te adj erőt hitemnek, bátorságot tapasztalatlanságomnak, hogy merjek, tudjak szólni családom tagjainak, barátaimnak, munkatársaimnak arról a szeretetről, amit Te árasztasz azokra, akik hittel elfogadják. Ne hallgassak, ha rólad beszélgetnek társaim. Ne némuljak el, ha gúnyosan beszélnek arról, aki benned hisz és Téged hallgat. Hadd legyek bátor gyermeked, és büszkén és boldogan mondhassam:
Én Krisztusé vagyok, testvérem, téged is szeret az én Uram, engedd, hogy adjon értelmet az életednek! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése