Jak 5,13–15
Az örömteli éneklést mindig szívesen hallgatja az Isten!
„Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.”
Magyarázat
Dalolnak a madarak, ha kisüt a nap a vihar után. Hangtalanul énekelnek a virágok, mikor rányílnak a felkelő napra, és magukba szívják éltető erejét. Énekel a kisgyerek, amikor magára hagyják és jókedvűen játszik. Fütyörészik az ember, ahogy halad az útján, mikor jó hírt kapott. Megmagyarázhatatlan, de igaz: az öröm, a belső boldogság kifejezésére egyik legnagyszerűbb eszköz az éneklés. Valahogy belénk, a teremtettségünkbe van kódolva ez a működés. Amikor a hívő ember „örömében énekel”, egy természetfölötti folyamatban is részt vesz: az Isten magasztalásában. A tiszta, spontán öröm-énekekkel Istent, az alkotót és gondviselőt dicsérjük. Ezt erősíti Jakab is. Arra biztat bennünket, hogy alakuljon ki bennünk ez az egyszerű képlet: életünk áldása = örömmel énekelni = Istent dicsérni. Ha ez a természetes mechanizmus működik bennünk, akkor kikerüljük az önszeretet, a felfuvalkodottság csapdáit, és létezésünk céljához igazodunk. Ma reggel biztatok minden kedves olvasót ilyen éneklésre! Lehet, hogy csak dúdolás lesz belőle, de a legfontosabb, hogy fakadjon fel belőlünk Megváltónk magasztalása. Ugye, van okod erre! Melyik ének jut az eszedbe? Adjuk meg a mai nap alaphangját énekkel!
(Papp János )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése