„Áldott az, akinek hamissága megbocsáttatott, akinek vétke elfedeztetett. Áldott ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és akinek szellemében csalárdság nincsen.”
(Zsoltárok 32:2)
Az eredeti héber szövegben ezeknek a verseknek a kezdő szava – boldog -, többes számban van. Így adhatnánk vissza „Óh, az ember boldogságai.” Ez a sokszoros boldogság mindannyiunk számára elérhető. Senki sincs kirekesztve. Tudjátok miért? Mert nem volt közülünk egy sem, aki ne követett volna el bűnt. Íme egy isteni paradoxon: pont az a tény, hogy bűnt követtünk el, nyitja meg számunkra ezeket a „boldogságokat”.
Három dolgot említ Dávid, amit Isten tesz értünk:
- Először megbocsátja vétkeinket, elenged minden bűnt.
- Másodszor, elfedezi a hibáinkat, eltöröl minden bűnről készült felvételt, amit valaha is elkövettünk.
- Harmadszor, nem tulajdonítja nekünk a bűneinket. Minden tartozás, amibe a bűneink miatt keveredtünk, ki van egyenlítve. Így szabaddá válunk egy teljesen új kezdetre, mintha soha, egyetlen bűnt sem követtünk volna el.
Cserébe Isten csak egy feltételt szab – egy feltételt, amelyet az utolsó kifejezésben jelöl meg: „akinek szellemében csalárdság nincsen”. Isten őszinteséget, becsületességet, nyitottságot kíván. Ne bújjunk vallásos cselekedetek mögé, ne vegyünk bátorságot arra, hogy titkolózzunk vagy mentegetőzzünk. Egyszerűen és őszintén ismerjük el, hogy vétkeztünk, és megérdemeljük Isten ítéletét. De ha elfordulunk a bűnünktől, és megvalljuk – Isten megbocsát!
Gyakoroljunk őszinteséget Isten felé!
A hit megvallása:
Uram, kitárom egész szívemet és életemet. Semmit nem titkolok. Nem mentegetőzöm. Egyszerűen bízom Benned, hogy megbocsátasz.
Forrás: Derek Prince (Dallamok Dávid hárfáján)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése