Szeretném itt elmondani, hogy én épp annyira nem számítottam arra, ami következett, mint arra, hogy én leszek az első ember aki leszáll a Holdra. Előtte nem imádkoztam semmi különleges módon, nem is böjtöltem. Nem imádkoztam, hogy legyen egy ilyen megtapasztalásom. Valójában még csak nem is gondoltam ilyesmire.
Mindenki elől imádkozott, én meg letérdeltem az emelvényre egy összecsukható szék mellé a szószék közelében.
Elkezdtem nyelveken imádkozni, és hallottam, hogy azt mondja egy hang:
- Jöjj fel ide!
Először nem voltam tudatában annak, hogy a hang hozzám szól. Azt hittem, mindenki hallotta.
- Jöjj fel ide! - mondta újra a hang.
Majd felnéztem, és láttam Jézust ott állni, ahol a sátor tetejének kellett volna lennie. Ahogy újra felnéztem, a sátor eltűnt, és Isten megengedte nekem, hogy beláthassak a szellemvilágba.
Jézus állt ott, én pedig az Ő jelenlétében álltam. Ő egy koronát tartott a kezében. Ez a korona olyan különlegesen gyönyörű volt, hogy azt emberi nyelv le sem tudja írni.
Jézus azt mondta nekem:
- Ez a lélekmentő koronája. Az én népem olyan felelőtlen és közönyös. Ezt a koronát kapja minden egyes gyermekem. Én szólok és azt mondom: "Menj, és beszélj ezzel!" vagy "Imádkozz azért!", de az enyéim túlságosan elfoglaltak, elmulasztják megtenni, a lelkek meg elvesznek, mert ők nem hajlandók engedelmeskedni nekem.
- Jöjj fel ide!
Úgy tűnt, megyek Ővele együtt keresztül a levegőn, amíg el nem érkeztünk egy gyönyörű városhoz. Nem mentünk be egészen a városba, de közelről megtekintettük, mint mikor az ember felmegy a hegyre, és lenéz a völgyben fekvő városra. Szavakkal nem lehet leírni ennek a szépségét!
Jézus azt mondta: az emberek önző módon azt mondják, hogy készen állnak a mennybemenetelre. A kastélyaikról beszélnek és a menny dicsőségéről, mialatt sokan körülöttük a sötétségben élnek és a reménytelenségben. Jézus azt mondta, hogy meg kell osztanom a reménységemet velük, és meg kell hívnom őket, hogy jöjjenek velem a mennybe.
Majd Jézus hozzám fordult és azt mondta:
- Most pedig menjünk le a pokolba.
Jöttünk lefelé, ki a mennyországból, és amikor elértünk a földhöz, nem álltunk meg, hanem tovább haladtunk.
Lementünk a pokolba, és ahogy bementünk oda, láttam alakokat, akik emberi lényeknek tűntek, lángba burkolva.
Azt mondtam:
- Uram, ez éppen úgy néz ki, mint amikor meghaltam, és lejöttem ide 1933 április 22-én. Te szóltál, és én feljöttem innen. Akkor megtértem és imádkoztam, kértem a megbocsátásodat, és Te üdvözítettél engem. Most azonban annyira másképp érzem magam: nem félek, és nem vagyok úgy megrémülve, mint akkor.
Jézus azt mondta nekem:
- Figyelmeztesd az embereket erre a helyre!
Utána visszahozott engem a földre. Tudatára ébredtem, hogy az emelvényen térdelek, az összecsukható szék mellett, Jézus pedig ott állt mellettem. Hallottam, hogy az emberek mindenütt imádkoznak körülöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése