Varga László: Isten asztaláról

"Jézus elment Jakabbal és Jánossal együtt Simon és András házába. Simon anyósa lázasan feküdt, és mindjárt szóltak felőle Jézusnak, aki odamenve megfogta a kezét és talpra állította, úgyhogy az asszonyt elhagyta a láz, és szolgált nekik."      Márk 1,29-31

Ez az evangélium egyik legkedvesebb, legbiztatóbb története. Néhány komoly férfi lép be Péter szerény halászhajlékába. Élükön az Úr. A ház asszonyának ilyenkor pattannia kell. Hozni a lábmosó vizet, aztán valami ételfélét, ügyesen, gyorsan, ahogy illik. Hogy szégyellhette magát Péter anyósa, hogy ő ott fekszik az ágyban tehetetlenül, lázasan, rázza a hideg, mozdulni sincs ereje! Péter mentegetőzik, de Jézus oda se hallgat. Odalép az ágyhoz, rámosolyog a beteg öregasszonyra, fölébe hajol, megfogja a kezét, és magához emeli. Ez az egyszerű mozdulat többet mond az Isten szeretetéről, mint száz bölcs prédikáció. Ha nagyon szomorú és elhagyott vagy, lásd meg magad felett az Úr arcát! Rád néz, föléd hajol, kinyújtja a kezét, és magához emel. És egyből erőt nyersz a mai nap szolgálatára.

Köszönöm, Uram, hogy az én számomra is van vigasztaló mosolyod. Látod, milyen tehetetlen, elhagyatott vagyok. Mások talán nem is veszik észre, takargatom, ameddig bírom, tettetem az erőt, erőltetem a jókedvet, nem akarom, hogy sajnáljanak. De Te, Uram, tudod, milyen nehéz ezt végigcsinálni. Végy észre engem is, minden nyomorúságommal! Szereteted csodálatos mozdulatával hajolj fölém is, mint a bibliai öregasszony fölé! Mosolyogj rám, hogy újra megtanuljak mosolyogni! Nyújtsd a kezed, hogy talpra állhassak! Adj erőt, hogy jókedvvel, megnyugodott szívvel, örömmel tudjam szolgálni azokat, akiket mellém rendeltél! Köszönöm, hogy ezt már annyiszor megtetted, köszönöm, hogy ezután is meg fogod tenni. Ámen.