„Jézus mellett ült egyik tanítványa, akit Jézus szeretett.” (Jn 13,23)
Egyik
fiú osztálytársam a „hips” (csípő) gúnynevet aggatta rám az új
osztályban, ahova kilencedikes koromban kerültem. Bár alapvetően vékony
voltam, az alakom nem olyan volt, mint az akkor divatos modelleké. Attól
kezdve meggyőződésemmé – és érzékeny pontommá – vált, hogy az alakom
nem „vonzó”.
A „hips” gúnynév beégett a tudatomba,
és hosszú évekre meghatározta önmagamról alkotott képemet: trampli
vagyok és esetlen. Nem javított a helyzeten, hogy elsők közt voltam a
softball versenyeken, sikeresen játszottam a röplabda- és a
kézilabdacsapatban. Egyszer visszahívtak egy iskolai színdarabhoz
rendezett táncos válogatón, de én egyenes szárú bő farmerben jelentem
meg. Nem is tudom, mit akartam.
Nem a trampli az egyetlen jelző, amivel magamat illettem az évek során. Volt köztük negatív és pozitív egyaránt. Némelyiknek a tények, másoknak érzelmek képezték az alapját. Erős hatása van rám, az önbecsülésemre, értékeimre, döntéseimre, annak, hogy milyennek látom magamat.
Az Újszövetségben olvasunk egy tanítványról, aki érdekes jelzővel illette önmagát, olyannal, ami egész életét meghatározta. János evangéliumában az egyik tanítványról azt olvassuk: “az, akit Jézus szeretett.” Ez a meghatározás csak Jánosnál olvasható, és a bibliatudósok szerint magára János apostolra vonatkozik, a könyv szerzőjére, aki önmagát nevezi Jézus szeretett tanítványának.
Hosszú ideig azt hittem, hogy a többiek nevezték így Jánost. Talán úgy gondolták, őt jobban szereti, mint őket. Van ilyen, a testvérek kimondatlanul is észreveszik, ha van köztük egy kedvenc. De mi van, ha ezt a jelzőt nem a többiek használták Jánosra?
Nemrég elgondolkoztam rajta, mit jelent, hogy János saját magát határozza meg a tanítványként, akit Jézus szeretett.
János biztos volt Jézus szeretetében, és ennek óriási hatása volt egész életére. Nem félt az emberek véleményétől, amikor odaállt a kereszt alá, és gondjaiba vette Jézus anyját. Nem félt elsőként odaérni a sírhoz, ahol dühödt római katonákkal találkozhatott. A feltámadás után bátran hirdette az Örömhírt a többiekkel együtt, elviselte az üldöztetést, a bebörtönzést. Jánost bátorrá tette Jézus szeretetének biztos tudata.
Ahogy felsoroltam magamban, milyen jelzőkkel írtam le magamat az évek során, belegondoltam, mekkora hatása lenne ennek a névnek az életemre. Tarthatom magam kereszténynek, abban az értelemben, hogy bizonyos igazságokhoz ragaszkodom. De mennyire más, ha Jézus belső köreibe tartozónak vélem magam, mert tudom, hogy Jézus nagyon szeret. Érzek ebben egyfajta tiszteletlenséget, önteltséget is, ezért csak a kör legszélére képzelem el magamat.
Mégis, ha merem hinni, hogy Jézus ugyanúgy szeret engem, mint Jánost, ha magamról is el merem mondani, hogy szeretett tanítvány vagyok – nos ha ez így van, akkor minden megváltozik.
Igen, meghívást kaptam a belső körbe. Egyetlen dolog tart vissza: saját magam – és a magamról alkotott hamis kép.
Drága barátnőm, számodra is nyitott ez a lehetőség. Te vagy a tanítvány, akit Jézus szeret. Mered így hívni magad? Ez az egész életre kiható identitás várja, hogy elfogadd.
Nem a trampli az egyetlen jelző, amivel magamat illettem az évek során. Volt köztük negatív és pozitív egyaránt. Némelyiknek a tények, másoknak érzelmek képezték az alapját. Erős hatása van rám, az önbecsülésemre, értékeimre, döntéseimre, annak, hogy milyennek látom magamat.
Az Újszövetségben olvasunk egy tanítványról, aki érdekes jelzővel illette önmagát, olyannal, ami egész életét meghatározta. János evangéliumában az egyik tanítványról azt olvassuk: “az, akit Jézus szeretett.” Ez a meghatározás csak Jánosnál olvasható, és a bibliatudósok szerint magára János apostolra vonatkozik, a könyv szerzőjére, aki önmagát nevezi Jézus szeretett tanítványának.
Hosszú ideig azt hittem, hogy a többiek nevezték így Jánost. Talán úgy gondolták, őt jobban szereti, mint őket. Van ilyen, a testvérek kimondatlanul is észreveszik, ha van köztük egy kedvenc. De mi van, ha ezt a jelzőt nem a többiek használták Jánosra?
Nemrég elgondolkoztam rajta, mit jelent, hogy János saját magát határozza meg a tanítványként, akit Jézus szeretett.
János biztos volt Jézus szeretetében, és ennek óriási hatása volt egész életére. Nem félt az emberek véleményétől, amikor odaállt a kereszt alá, és gondjaiba vette Jézus anyját. Nem félt elsőként odaérni a sírhoz, ahol dühödt római katonákkal találkozhatott. A feltámadás után bátran hirdette az Örömhírt a többiekkel együtt, elviselte az üldöztetést, a bebörtönzést. Jánost bátorrá tette Jézus szeretetének biztos tudata.
Ahogy felsoroltam magamban, milyen jelzőkkel írtam le magamat az évek során, belegondoltam, mekkora hatása lenne ennek a névnek az életemre. Tarthatom magam kereszténynek, abban az értelemben, hogy bizonyos igazságokhoz ragaszkodom. De mennyire más, ha Jézus belső köreibe tartozónak vélem magam, mert tudom, hogy Jézus nagyon szeret. Érzek ebben egyfajta tiszteletlenséget, önteltséget is, ezért csak a kör legszélére képzelem el magamat.
Mégis, ha merem hinni, hogy Jézus ugyanúgy szeret engem, mint Jánost, ha magamról is el merem mondani, hogy szeretett tanítvány vagyok – nos ha ez így van, akkor minden megváltozik.
Igen, meghívást kaptam a belső körbe. Egyetlen dolog tart vissza: saját magam – és a magamról alkotott hamis kép.
Drága barátnőm, számodra is nyitott ez a lehetőség. Te vagy a tanítvány, akit Jézus szeret. Mered így hívni magad? Ez az egész életre kiható identitás várja, hogy elfogadd.
Drága
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy feltétel nélkül szeretsz. Köszönöm, hogy
meghívsz a belső köreidbe. Vésődjön be szívembe ez az igazság, Uram,
erősítsen szereteted, mialatt a hit útját járom. Jézus nevében, Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése