Napi áhítat- A szabadító Istenben reménykedem

Hét témája: Mikeás

Olvasmány: Mik 7

 

Aki hisz, annak van türelme. Aki pedig igazán hisz, annak az idő nem számít.

Jaj nekem, mert úgy jártam, mint mikor valaki gyümölcsöt akar szedni, szőlőt akar szüretelni, de nincs ehető fürt, sem korai füge, amire vágyódott. Kivesztek az országból a hívek, nincs becsületes ember. Alattomban mindnyájan vért ontanak, hálóval vadásznak egymásra. Jól használják kezüket a rosszra: a vezető ember követelőzik, a bíró fizetségre vár, a főrangú ember kimondja, mit kíván, és csak csűrik-csavarják az ügyeket. Aki a legjobb köztük, olyan, mint a tüskebokor, a legbecsületesebb is olyan, mint a tövisbokor. De eljön büntetésed napja, amelyet őrállóid láttak. Akkor lesz majd zűrzavar! Ne higgyetek a barátnak, ne bízzatok a jó ismerősben, még asszonyod előtt is, akit magadhoz ölelsz, vigyázz, hogy mit mondasz! Mert a fiú gyalázatosan bánik apjával, a lány anyja ellen támad, a meny az anyósa ellen, az embernek saját háza népe is ellensége. De én az URat várom, a szabadító Istenben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem! Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elesem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az ÚR az én világosságom. Az ÚR haragját kell hordoznom, mert vétkeztem ellene. De majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában. Látja majd ezt ellenségem, és szégyen borítja el, bár most ezt kérdezi tőlem: Hol van az ÚR, a te Istened? Saját szememmel látom majd, amikor összetapossák, mint az utca sarát. Eljön a nap, amikor felépítik falaidat, azon a napon szélesre tágul a határ. Azon a napon jönnek majd hozzád Asszíriából és Egyiptom városaiból, Egyiptomból és az Eufrátesz mellől, a tengereken át, a hegyeken át, bár puszta volt az ország, lakói miatt, tetteik gyümölcseképpen. Pásztorold botoddal népedet, tulajdon nyájadat, amely elhagyatva élt az erdőben, termékeny földön! Hadd legeljenek Básánban és Gileádban, mint a régi időkben! Csodás dolgokat mutatok neked, mint amikor kijöttél Egyiptomból. Látják majd ezt a népek és szégyenkeznek, elvesztik minden erejüket, kezüket szájukra teszik, füleik megsüketülnek, port nyalnak, mint a kígyó, mint a föld férgei, reszketve jönnek elő rejtekhelyükről, rettegve folyamodnak Istenünkhöz, az ÚRhoz, és félnek majd tőled is. Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket! Hűségesen bánsz Jákóbbal, kegyelmesen Ábrahámmal, ahogyan megesküdtél őseinknek a régi időkben.

Magyarázat

Gyülekezetünkben egyik-másik igaz példakép halála után nagy űr marad. Dávid így imádkozott: „Segíts, Uram, a te jobboddal, mert elfogytak a kegyesek. Eltűntek a hívek az emberek közül, hazug módon beszélnek egymással, sima szájjal, kétszínűen.” (Zsolt 12,2–3)
Nietzsche előre látta az istentagadás tragikus következményeit: „Mit tettünk, amikor a földet elszakítottuk a napjától: az Istentől? Merre haladunk majd ezután? Hova tartunk? Nem zuhanunk-e máris egyenesen előre? Vagy hátra, vagy oldalt, vagy minden irányba? Van-e még fönt, és van-e még lent? Most már nem a végtelen semmiben bolyongunk csupán? Érezzük-e az üres tér borzongató fuvallatát? Vajon lehet-e ennél hidegebb? Nem jön-e egyre közelebb és közelebb az éjszaka és a halál? Az ember leleményes állattá vedlik... Az utolsó ember csak vaksin pislog majd: Mi az, hogy szerelem? Mi az, hogy vágy? Mi az, hogy becsület? Mi az, hogy emberség? Sőt egyáltalán mit keres az égen a nap, a hold meg a csillagok?” Azonban a nagy zűrzavar idején is lehet még Istenben bízni és Istenre várni. Ha ő még arra is irgalmasan tekint, aki bűnbocsánatra szorul, még inkább így tekint arra, aki az igaz úton szeretne járni.
A türelem a hívők nagy próbája. Legtöbbször nem is azért várakozunk, mert így döntöttünk, hanem azért, mert ez Isten akarata. A szentek mindnyájan nagy várakozók voltak. Ábrahám egyszer tíz évet, máskor tizenhármat várt (1Móz 15,3; 16,16 → 17,1), míg az ígéretek beteljesedtek. Így vált azonban a hívők atyjává. Madách Az ember tragédiájá-nak zárómondta így hangzik: „ó, az a vég, csak azt tudnám feledni!” A Jelenések könyvéé: „Jövel, Uram Jézus!” (Jel 22,20)

(Hegyi András)