„Aki
tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek
mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is
megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Máté evangéliuma 10:32-33)
Egy keresztyén
csoport – a kémhálózat és az üldöztetések ellenére – úgy döntött, hogy titokban
összegyűlnek az egyik testvér házának alagsorában. Hétről hétre találkoztak,
imádkoztak, tanulmányozták az igét és – mivel a terem jól el volt zárva a
külvilágtól – sokat énekeltek. A titkos gyűlések joggal az őskeresztyének
katakombáira emlékeztették őket, és ez a büszkeséggel töltötte el őket. Az
egyik ilyen összejövetelen azonban három fegyveres katona rontott be a
helységbe. Az istentisztelet félbeszakadt, és mindenki reszketve meredt a
betolakodókra. „Ez itt a vég!” – gondolták sokan. Az egyik katona durván
rákiáltott a gyülekezetre:
– Ki az, aki itt
nem gondolja komolyan ezt a Jézus-dolgot?
Feszült néma csend
következett. Majd az utolsó előtti sorban lassan fölemelkedett egy ősz hajú
vékony ember:
– Én nem vagyok
Jézus követője! – rebegte megszeppenve.
– Rendben, akkor
tűnj el innen! – recsegte a fegyveres.
Az ősz hajú hamar
kisurrant a teremből. Ez után a katona megint elkiáltotta magát:
– Nos, ki az,
akinek Jézus nem jelent semmit?
Néhány másodperc
után két másik ember is fölállt. A katona csak a fejével intett, hogy mehetnek.
Majd harmadszor és negyedszer is föltette a kérdést, miközben gépfegyverét
élesre töltve az emberekre tartotta. Az első távozók bátorságot adtak a
többieknek is. Sorra egymás után álltak föl az emberek, idősek és fiatalok, nők
és férfiak, és amilyen gyorsan csak lehetett, kisurrantak az ajtón. A két másik
katona még lódított is egyiken-másikon, hogy gyorsabban távozzanak.
Néhány perc múlva
már csak egy tucat ember maradt, akik azonban ülve maradtak. Ekkor a fegyveres
külön-külön mindegyikhez odalépett, gépfegyverét egyenesen a mellkasuknak
nyomta:
– Te követed
Jézust?
– Igen! – hangzott
a csöndes válasz.
– És te? Most még
elmehetsz! – rivallt rá a másikra – Te követed Jézust?
Az ember lassan, de
határozottan bólintott. A katona mindegyikhez odalépett, de – ki halkabban, ki
bátrabban – mindenki megvallotta Jézust. Ekkor a fegyveres intett másik két
társának, akik durván becsukták az ajtót. Nem sok jót várhattak az ülve
maradtak. Ekkor azonban meglepő dolog történt. A három katona falnak
támasztotta gépfegyverét, kettő leült a sorok közé, a harmadik pedig így szólt:
– Kedves testvérek! Énekeljük el közösen az „Én
csak Jézus lábnyomában járok” kezdetű éneket!
Közzétéve ennyi ideje: 9 hours ago, szerző: Árvai Tamás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése