A mai napon olvasandó igeszakasz: 1Móz 50,22-26
22 József Egyiptomban lakott, mind ő, mind apjának a háza népe. Száztíz esztendeig élt József, 23 és megláthatta József Efraim fiait harmadíziglen. Manassé fiának, Mákirnak is születtek gyermekei, és térdére vette őket József. 24 Azután József ezt mondta testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonyosan rátok tekint, és majd elvezet benneteket ebből az országból arra a földre, amelyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. 25 Meg is eskette József Izráel fiait, és azt mondta: Bizonyosan rátok tekint Isten, és akkor vigyétek el innen az én csontjaimat. 26 Amikor József száztíz éves korában meghalt, bebalzsamozták és koporsóba tették Egyiptomban.
"József tetemét is magával vitte Mózes."(2Móz 13,19)
Isten népét a reménység élteti. Mi biztosak vagyunk abban, hogy Isten feltétlenül cselekszik majd valamit a jövőben, valamit, amit szemünk még nem láthat. Ez meg fog történni, s ebben annyira bizonyosak vagyunk, hogy jelenünket reménységünk határozza meg.
Izráel hívő népe soha nem adta fel a reményt Egyiptom földjén, a hosszú száműzetés ideje alatt. Egyiptom soha nem vált hazájukká, jóllehet körülbelül tíz nemzedéken át éltek ott.
Még Józsefnek sem volt Egyiptom az igazi hazája. Mindazonáltal magas pozíciót töltött be ott. Közvetlenül a fáraó mellett, Józsefé volt a legmagasabb kormánytisztség Egyiptom politikai szerkezetében. Az ország ura volt. Egyiptom ügyeivel foglalkozott. Jobban szolgálta az ország jólétét, mint a legtöbb egyiptomi. Tulajdonképpen Egyiptom földje megmentőjének hívták. József mégis így szólt: "Nem tartozom ide. Osztozom Isten ígéreteiben, amelyeket Ő Ábrahámnak, az én dédapámnak tett."
József nem kapott engedélyt arra, hogy meglássa az ígéretek beteljesülését. Reménységben élt és halt meg, s hit által intézkedett temetéséről. Végakarata és végrendelete azt mutatja, hogy ő nem kételkedett Isten igéjében. Ezt kérte: "Temessetek el az Ígéret Földjén."
Mintegy 430 évvel azután, hogy Józsefet eladták rabszolgaként Egyiptomba (2Móz 12,40), koporsóját kivitték Egyiptomból arra a földre, amelyre vonatkozóan atyái ígéretet kaptak.
Mi türelmetlen emberek vagyunk, akik csak rövid távon szemléljük az életet és az eseményeket. Sikert és eredményeket akarunk, mégpedig most akarjuk őket. Isten viszont máshogyan szemléli az emberi fajt és máshogyan néz bennünket, mégpedig úgy, mint egy testnek a tagjait, mint nemzedékek láncszemeit, mint ágakat egy fán. Isten megérleli terveit, miközben nemzedékek múlnak el. A tervek valóságosak, de akik reményeiket Istenbe vetik, elvitetnek koporsóikban.
Isten azt akarja, hogy bennünket a reménység éltessen. A jelenvaló világ nem a mi otthonunk, ámbár jól szolgáljuk azt. Mi egy jövőre nézve kaptunk ígéretet, és ez a reménység meghatározza, hogy milyen magatartást tanúsítunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése