Megfigyelted már, hogy mit csinál egy kisgyerek, ha mint idegen
közeledsz hozzá? Igen, azonnal odaszalad szüleihez és édesanyja vagy édesapja
lábát szorítva mögéjük bújva les vissza rád. S ugyanez figyelhető meg az
állatvilágban is, ahogy a kicsinyek szüleik árnyékában rejtőznek el.
Szerző: Szilárd
De mi történik később, mikor öntudatára ébred egy gyermek?
Kamaszkorban már nem keressük szüleink közelségét, sőt… csak semmi érintés,
semmi puszi, minél messzebb, minél távolabb… Aztán persze, ha baj van, akkor
jön: Apa segíts! S vannak, akik szerint ez így van jól.
Most az olimpia idején figyeltem fel arra is, hogy rengeteg
sikeres sportoló gyermeke (aki maga is sportol), úgy nyilatkozott, hogy nem
szeretné, ha összehasonlítanák apjával, vagy anyjával, és minden lehetőséget
megragad azért, hogy kilépjen szülei árnyékából.
S a megkérdezettek között csak egy kerékpáros volt, aki azt
mondta, hogy végtelenül hálás azért, hogy ő is ott tekerhet, ahol korábban az
édesapja. Sőt, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy az egyik legnagyobb
kerekes – hiszen az apja egyben az edzője - ad neki minden nap tanácsot.
Ezen példák után szeretném, ha elgondolkodnál azon; Te hogyan
viszonyulsz a mennyei Atyához? Az öntudatára ébredt Ádámhoz hasonlóan elbújsz
előle, kerülsz vele minden kontaktust, vagy Dáviddal együtt azt mondod:
„Én
oltalmam, váram, Istenem; ő benne bízom! Mert ő szabadít meg
téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival
fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége.
Nem
félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A
dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád
nem is közelít.” (Zsolt. 91:2-7)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése