Isten asztaláról-Varga László

"Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban." 
(Apostolok cselekedetei 18,9-10)

 

Pál apostol sok nehéz élmény után megérkezik Korinthusba, a nagy, nemzetközi kikötővárosba. Filippiben megbotozták, Thesszalonikából elkergették, Athénben kinevették, itt a zsidók törvény elé hurcolják. Nem csoda, ha reménytelennek kezdi látni önként vállalt munkáját. De Isten gondoskodik arról, hogy megbátorítsa, mert Isten akkor is, ma is, személy szerint tartja számon, vezeti, biztatja, irányítja azt, aki az Ő munkáját végzi. Azt adja meg, amire éppen akkor a legnagyobb szüksége van szolgáinak. Pálnak csak annyira volt szüksége, hogy bátorságra kapjon - azt kapta. Csak Isten tudta, hány embere volt a város kavargó tömegében. De Ő akkor is tudta, mikor Pál még csak néhány bizonytalan hívőt látott. Ma sem látjuk Krisztus hű követőinek tömegét. De mi is bízhatunk abban, hogy megvannak, adott időben elő fognak kerülni. Minden emberben Krisztus reménybeli követőjét kell látnunk, feltételeznünk, és aszerint néznünk. A megtalálásuk Isten dolga. A mi dolgunk nem hallgatni, hanem úgy szólni hozzájuk, mint reménybeli testvérekhez. Az Úr biztatására félelem és gyávaság helyett bátran tehetünk bizonyságot.

Jó Istenem, adj bátorságot a hitemnek! Hiába mondják, én tudom, hogy a hitem nem az én magánügyem. Jövendőnk, népünk jövője függ attól, hogy Téged megtaláljon. Más a helyzetünk, mint Pálé. A mi népünk a Tied volt, csak elszakították Tőled. Használj fel engem is, Uram, arra, hogy erőm és lehetőségem szerint én is tudjak bizonyságot tenni rólad, szeretetedről, megváltásodról és gondviselésedről, hogy megtalálhassanak Téged szeretteim és minél többen a körülöttem élők közül. Így legyen értelme annak, hogy nekem mindezt megmutattad. Áldott légy, hogy bízni tudok benned, tudom, hogy velem vagy, és nekem sem árthat senki, míg benned bízom. Ámen.