Egy érdekes jelenségnek lehetünk szemtanúi ma. Isten tudja annak a sokaságnak a számát,
Az Úr pusztája (The Lord’s Wilderness) – W.E. Smith
http://www.livingwalk.wordpress.com
“Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről,
meg nem tartván az ő parancsolatait, végzéseit, rendeléseit, amelyeket
én parancsolok néked e mai napon; hogy mikor eszel és jól lakol, és szép
házakat építesz, és lakozol azokban; És mikor a te barmaid és juhaid
megsokasodnak, és ezüstöd és aranyad is megsokasodik, és minden jószágod
megszaporodik: Fel ne fuvalkodjék akkor a te szíved, és el ne
felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Egyiptom
földéből, a szolgaságnak házából; Aki vezérelt téged a tüzes kígyóknak,
skorpióknak, és szomjúságnak nagy és rettenetes pusztáján, amelyben víz
nincs; aki vizet ad néked a kemény kősziklából; Aki mannával étet téged a
pusztában, amit nem ismertek a te atyáid, hogy megsanyargasson és hogy
megpróbáljon téged, és jól tegyen veled azután: És ne mondjad ezt a te
szívedben: Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerezte nékem e
gazdagságot!” (5 Móz 8.11–17)
Bibliaiskolai hallgatók számára
eléggé ismert a pusztáról szóló elgondolás. Ábrahám elhagyta a
szülőföldjét és a családját, hogy kockázatot vállalva elinduljon az
ígéret ismeretlen földje felé. Mózes elhagyta a kényelmes egyiptomi
palotát, hogy egy kopár helyen tartózkodjon vadállatoktól körülvéve.
Izrael törzsei 40 évig vándoroltak a pusztában. Jób mindenét
elvesztette, hogy betekinthessen az Örökkévalóságba, a halál völgyének
szélén élve. Dávidot Saul üldözte és éveket töltött előle menekülve a
kietlen pusztában. Az Úr majdnem minden szent és hűséges prófétája maga
mögött hagyott mindent, amit ismert és szeretett, hogy egyedül az Úrral
való közösségben és az Ő gondoskodásában bízva éljen. Keresztelő János
úgy jellemezte a prófétai szolgálatát, hogy egy “kiáltó hang a
pusztában”. Jézust a Szent Szellem vezette ki 40 napra és éjszakára a
pusztába megkísértve a gonosz által, ahol angyalok szolgáltak neki. Pál
apostol életének és szolgálatának nagy részét börtönben, elszigetelten,
veszélynek kitéve és egyedül töltötte. A Jelenések könyvének 12.
fejezetében lévő “asszony” (menyasszony) a pusztába menekül, ahol
biztonságban van és ott lesz megtalálható az Úrnak a földre való
visszatérése előtt.
Testvéreim! A puszta témája az egész
Szentíráson vévigvonul Isten gyermekeinek változatos életében és
megtapasztalásaiban. Ez egy fontos alapelv, amivel mindig számolnunk
kell. Hiszem, hogy ez még inkább igaz lehet a mostani időkben.
Életfontosságú számunkra, hogy megértsük, mit tanít nekünk ezzel
kapcsolatban a mennyei Atyánk, hogy a Fiú és a Szent Szellem hogyan
hozza el számunkra az igazi hűséget és áldást.
A pusztával
kapcsolatos azon elgondolás, hogy az milyen hatással van másokra az egy
dolog – a puszta valóságos megtapasztalása pedig ahogyan az az
életünkre, a hitünkre hat az egy egészen más dolog. Ez egy nagyon mély
dolog, amint látjátok egy kihívás mindennel szemben; amit gondolunk,
amit megtudunk Istenről, a keresztyén életről, a gyülekezetről és a
közösségről, a valóságról és a látható dolgokról. Ez komoly kérdéseket
vet fel, amelyekre kevés a válasz. Jellemző módon mély érzésekkel,
magányossággal, sőt összezavarodottsággal jár. Több annál, mint egy
hegycsúcs után következő völgy. Látszólag csekély a bizonyíték arra,
hogy a menny még mindig jelen van és hogy az Úr még mindig gondoskodik a
nyájáról.
Ahhoz, hogy megértsük a puszta szerepét mélyebbre kell
hatolni a mennyei Atya szívének és gondolkozásának megismerésében, hogy
miként szereti és táplálja az Ő gyermekeit. Túl kell látnunk a
tanítókon és a könyveken, mivel azok – mindent egybevéve – valójában nem
a megértésről tanúskodnak. Le kell fejtenünk magunkról minden
felszínes, vallásos elgondolást, amelyek valójában nem jutottak be egy
ember szívébe vagy nem történtek meg “abban a bizonyos kertben”. Ellene
kell állni a teológiai indíttatásoknak, sürgetéseknek,
általánosításoknak és rendszerezéseknek, mert Isten pusztája olyan
változatos, mint az Ő emberei, és olyan határtalan mint az Ő hatalma és
kreatív gondolkodása.
Általában azért beszélünk erről a témáról,
hogy jobban megérthessük azt. Legfőképpen abban reménykedünk, hogy
tanítani és bátorítani tudjuk azokat, akik hozzánk hasonlóan a
hagyományos gyülekezeti rendszeren kívül vannak, vagy maguk mögött
hagyták azt, hogy még tökéletesebben hallják és kövessék az Urat.
Kivonulás a szervezett Egyházból
Isten embereitől általában ma a következő véleményeket lehet hallani:
“Isten dicsősége eltávozott a gyülekezetemből”
“Már nem Jézus van a középpontban a gyülekezetünkben!”
“A gyülekezetem emberi és világias úton jár”
“A gyülekezetem működése inkább hasonlít egy klubhoz, mint Jézus Krisztus életének a bemutatásához!”
“A Szent Szellem eltávozott a gyülekezetemből.”
“A gyülekezetem olyan, mint a világ, mert a világ bent van a gyülekezetemben”
A világ már olyan mértékben beszivárgott a gyülekezetbe és a romlás
olyan uralkodóvá vált és mindenre kiterjedt, hogy lehetetlen azonosulni
mindazzal a hitehagyással és mocsokkal, ami a gyülekezeten belül van.
Sok szellemi bizonyság és tapasztalat erősíti meg, hogy a ‘gyülekezet a
végét járja’: haldoklik vagy már meg is halt. Ez nyilvánvaló és bárki
számára szemmel is látható, akinek van szeme, aki valóban rendelkezik
szellemi látással. Csak a “holttest” különböző kötöttségek által való
fenntartásában érdekelt papság és a testies hívők tagadják ezt. Az igazi
szellemi ítélőképesség azonban teljesen mást mond. A.W. Tozer és
Leonard Ravenhill, például már 20-40 évvel ezelőtt bánatosan jelentette
ki a recsegő magnószalagon, hogy Isten élete eltűnt a korunk
keresztyénségéből. Ez egy – belülről jövő – prófétikus figyelmeztetés
volt, ami teljesen elítélte a történelmi egyház minden erősségét:
materializmus, humanizmus, pragmatizmus, pszichológia, modern marketing
stb. Ezek a “romlott erősségek” okozták az egyház halálát – minden
vonalon, minden csoportosulásnál és minden felekezetnél – nagyon erősen
megkötözve az intézményes keresztyénséget. Akik az Úrral együtt sírnak a
kialakult állapot miatt, azoknak valóban nagyon nehéz szívvel és
szellemmel kell sírni.
Az aktuális üzenet ma: “fussatok ki belőle
én népem!” Jöjjetek ki belőle, hogy ne legyetek részesek az ő
bűneikben! De hová fussanak ki és mi fog rájuk várni? – ez most nagy
kérdés. Nagyon gyakran, amikor az Úr valamiből kihoz, akkor magához ölel
és a pusztába vezet minket. Most ebben a pusztában vagyunk, ahol az Ő
kegyelme által még jobban fogunk törekedni az Ő megismerésére.
Miről is van szó és miért cselekszik így az Úr?
Ebben a rövid részben érinteni szeretnék néhány kulcsfontosságú elemet a
pusztai megtapasztalásokat illetően, beleértve, hogy miről is van szó
egyáltalán és miért cselekszik így az Úr, hogy az Ő végtelen és szerető
bölcsességében ilyen feltételek közé viszi az Ő gyermekeit.
Talán
ezt olvasva úgy gondolod, hogy most egy pusztában vagy Istennel,
teljesen elválasztva mindentől, amiben valaha bíztál vagy amit ismertél.
Látható módon most semmi sem érzékelhető számodra, még a hited vagy az
Istennel való kapcsolatod sem. Minden sötétnek tűnik és az előre vezető
út sem látszik. A hited most úgy meg van próbálva, mint még soha. A
talaj a lábad alatt olyan laza, mint a homok. A többi szenthez fordulsz
segítségért és bátorításért, de úgy tűnik egyáltalán nem értenek meg.
Csak arra képesek, hogy vitatkozzanak veled vagy próbáljanak meggyőzni
téged arról, hogy bűnös és lázadó vagy.
Kedves barátaim! Tudjuk,
hogy ti, akik ott kinn vagytok a legelszigeteltebbeknek és
legmagányosabbaknak érezhetitek magatokat. Abban reménykedünk és azért
imádkozunk, hogy felbátorodjatok és tudjatok róla, hogy nem vagytok
egyedül, mert az Úr a ti Pásztorotok, és rajtatok kívül még nagyon sokan
vannak, akik Benne és az Ő szerető gondoskodásában bíznak. A puszta,
amiben vagy, semmiképpen sem Krisztus áldásának a megkérdőjelezése az
életedben, hanem az élet bizonyítéka, hogy Ő jobban szeret, mint azt
valaha is megismerhetted. A puszta valójában – akármilyen vonatkozásban
is nézzük azt, az élő Isten szolgái számára – elsősorban és
mindenekelőtt Isten elgondolása. Ez az Ő pusztája. Ez az Ő útja vissza
Őhozzá. Ő meg kell, hogy ismertesse veled, hogy sem körülmények, sem
emberek nem ösztönözhetnek téged arra, hogy megtagadd Őt. Meg akarja
ismertetni veled, hogy egyedül Ő az első szerelmed. Meg fogod
tapasztalni, hogy megfoszt a megszokott vallásosságtól és a szellemi
manipulációktól, hogy egyedül Őt keresd, Önmagáért és az Ő dicsőségéért.
Akarja, hogy megtanuld Önmagáért szeretni Őt, és ne csak az
ajándékaiért és mindazért a sok dologért, amiben a gyülekezet
részesített téged.
Minden fenti bibliai példa azt az értékes
felismerést bizonyítja számunkra, hogy mi is a puszta valójában, és hogy
hogyan is néz az ki. Általában mi is körültekintőek vagyunk, mert a
puszta megtapasztalása különböző módon nyilvánul meg Isten minden
gyermekének életében. Mást fogunk a pusztában találni, mint amit előre
láthatnánk.
Kezdetben egy új és furcsa hely , egy környezet vagy
egy feltétel, ami távol áll mindattól, amit ismerünk. Figyeljétek meg,
hogy Ábrahám és Mózes is elhagyta az otthona és családja meleg légkörét,
biztonságát, anélkül, hogy tudták volna, hogy milyen kockázatot
vállalnak, amikor kimentek egy új és ismeretlen helyre. Akiket Isten
kivezet, azok legtöbb esetben egyedül vannak a pusztában. Gyakran nem
tudják pontosan hová vezeti őket Isten. Semmi magyarázat sincs arra.
Isten maga hívta ki őket, magához vonva őket, hogy egyszerű hittel és
bizalommal kövessék Őt. Ő vezeti ki őket és nekik teljes bizalommal kell
tekinteni rá, mert a vezetése és a gondoskodása áldáshoz fog vezetni.
Az Úr közel vonva magához gyakran keresztülvisz minket a pusztán, ahol
megtanulunk nem magunkban, hanem egyedül Őbenne bízni. Kivisz bennünket
valahová, hogy megtanuljunk mindenben Őrá támaszkodni. Ő a mi utunk és a
gondoskodásunk. Ez az Úrtól való teljes és tökéletes függés ideje.
Messzire eltávolít minket minden segédeszköztől, kötöttségtől,
barátainktól, családunktól, mindennapi megszokástól és segítő
mechanizmustól, hogy Ő lehessen a Mindenható, aki megtartja és megóvja
az életünket. Meg kell tanulnunk Istenben bíznunk inkább, mint a
környezetünkben vagy az emberekben. A mennyből alászálló kenyeret és a
kősziklából fakadó vizet kell keresnünk. Hátat kell fordítanunk
mindennek, amit ismerünk, még azoknak is akiket szeretünk, hogy így
ismerhessük meg az Ő első szeretetét, de legfőképpen azt, hogy Ő
mindenre elegendő, ha mindent és mindenki mást lehámoz rólunk.
Eszembe jut, amit egyszer A.W. Tozer mondott egy igehirdetésében: “Mi
lenne, ha keresztyénként Isten maga a miénk lenne?” Nem a dolgai, nem az
áldásai, hanem egyedül Ő maga. Nem az, amit tüzes prédikátorok és
próféták mondanak nekünk Őróla, hanem egyedül Ő maga. Egyedül
Krisztussal és akkor Ő megkérdez minket: “Jobban szeretsz engem, mint
ezeket a dolgokat?” – ahogyan Péterrel is tette. “Elegendő vagyok
számodra én magam vagy vágysz más dolgokra is?” Barátaim! A puszta
lényege, hogy az Úr megválaszolja nekünk ezt a kérdést.
[Elgondolkodtál már arról valaha, hogy a modern gyülekezetről alkotott
elképzelés – minden struktúrájával, tevékenységével és egyéb
segédeszközeivel – olyan kérdésekre igyekszik választ adni, amit Isten
valószínűleg sohasem várt el tőle? El kell gondolkozni ezen.]
Az
életemben minden dologban kitartóan kerestem Őt – emberekben,
csoportokban, mozgalmakban, irányzatokban, rendszerekben, amit csak el
tudsz képzelni. Míg végül magához ölelt engem, teljesen magam mögött
hagyva minden mást, amire szükség lehet vagy kiábrázolhatja Őt. Ez a
csodálatos dolog a pusztával kapcsolatban: csont soványra, egy szellemre
érzékeny test valóságára csupaszít le minket. Eltávolít minden homályt
és zajt, ami akadályozhat Isten meglátásában és meghallásában.
Ha
azért lettél keresztyén, hogy legyenek barátaid és közösséged – ha ezt
kerested elsősorban – akkor a puszta úgy el fog szigetelni téged
ezektől, hogy Ő lesz az egyetlen barátod és közösséged. Mert az Úr
egyértelműen meg fogja kérdezni tőled: elég vagyok számodra én magam?
Jobban szeretsz engem más dolgoknál?
Ha a keresztyénség, a
gyülekezeti tagság, a különböző tevékenységek és programok nagyobbrészt
egészséges környezet számodra, akkor a puszta rá fog világítani arra,
hogy az bálvány. Az Úrnak rá kell világítania dolgokra, hogy láss. Meg
kell ismernünk azt is, és sokan be fogják látni, hogy olyan sok mindent
teszünk ma, mint “gyülekezet”, amik távol tartanak minket attól, hogy
közvetlen és személyes kapcsolatunk legyen lényeges dolgokkal.
Nem egy csodálatos eszköz a puszta arra, hogy megfosszon minket minden
dologtól és homálytól való függőségünktől? A puszta a túlélésről, a
szellemi valóságról, az életről és a halálról, az éhségről, a
szomjúságról és a lélegzésről szól. Isten a mindened, testvérem? Ő az
életed értelme egyedül? Természetünknél fogva vallásosak vagyunk, de a
bennünk lévő isteni természet képes megtisztítani és tökéletességre
vinni minket. Az Ő szent lélegzete és szelleme által fogja megelégíteni
az égető fájdalmat a szellemedben. A miénk kell, hogy legyen, meg kell
ismernünk, akarnunk kell Őt és bízni benne, mielőtt Ő garantálná
számunkra, hogy ránk önti minden áldását.
Kellemes hely a puszta?
Nem igazán – világi mértékkel mérve semmiképpen sem – mivel a világban
csak a cselekedet számít, ahol az általunk megtett cselekedeteknek
tulajdonítunk jelentőséget a testi, földi gondolkozásunk szerint, mert a
hitünk alapvetően elméleti, nem a megtapasztalás tüzes kemencéjében
megrostált és megpróbált. A testies gondolkozású Jákóbhoz hasonlóan –
birkózva az Úrral – a saját erőnk végéhez érkezve kezdhet el bennünk
valami újat.
Meg kell ismernünk Istent a maga valóságában, minden
felsőbbrendű bölcsességével és dicsőségével, minden kegyelmével,
igazságával, szeretetével és világosságával. Ha a maga valóságában
ismerjük meg Őt, akkor minden más is a maga valóságában lesz látható.
Minden teremtett dolog – beleértve magunkat is – megismerhető lesz a
fényesen ragyogó Hajnalcsillag valódi fényében, amikor a fénylő nap
lemegy és teljes sötétség lesz. Amikor az egész pusztában csend honol
olyan alapvető kérdések maradnak csupán, hogy
“Jobban szeretsz engem minden más dolognál”?
“Ki az, aki a szavaival csak a zavart növeli megismerés nélkül?”
Testvéreim! Szomorú vagyok, ha ez különbözik mindattól, amire
megtanítottak titeket. Az igazság azonban mégis ez és ez az Úr útja. Ez
nem a gyülekezet útja, és ezért az azzal kapcsolatban lévő legtöbb
dolgot el fogja venni, mert törvénytelennek ítéli azokat. Meg fog
keresni mindenki, akik azt keresik, hogy hogyan mentsenek meg téged
mindattól, amit a puszta fog jelenteni számodra, és nyilvánvaló módon
harcolni fognak az ellen minden erejükkel. Ez nem kis fenyegetettséget
jelent ugyanis minden szervezetre és minden “közbeiktatott” – önmagukat
felemelő – papi osztályra (nikolaita vezetőségre), akik ma Krisztus
testének nagy része felett uralkodnak.
Olvassátok el Jób
számvetését és bizonyságát, amit néhányan közülünk már felfedeztünk a
pusztában való járás során. Annak ellenére, hogy Isten békéje és
jelenléte láthatóan visszahúzódik, kérdéseket vet fel bennünk, hogy
valóban mennyire bízunk benne. Még akkor is, amikor visszavonja a
jelenléte megnyilvánulásának bizonyítékát, amikor azért tűnik fel, hogy
hátat fordítson nekünk és befogja a fülét, akkor is állandóan áldani és
szeretni fogjuk Őt? Egy gyakran hosszú ideig tartó zavarodottság,
csüggedés, elszigeteltség, sőt bűn megsemmisítő érzése ellenére is a
Mennyei Atyánk és a szerető Pásztor marad az egyetlen reménységünk?
Szilárdan ragaszkodni fogunk hozzá? Ki fogunk tartani mellette vagy
elhagyjuk Őt? A bizalom gyakran a sötétségben és a csendben szilárdul
meg, amikor a tapasztalataink és várakozásaink, hogy mit is jelent ez az
új élet, úgy tűnik, hogy ellentmondanak egymásnak. Barátaim! Ez
feltárja számunkra Isten pusztájának egy további aspektusát.
Minden úgynevezett szakértő azt mondja nekünk, hogy az ember
veleszületett igénye egy közösség. Mi történik azonban akkor, amikor az
Úr az egyetlen közösségünk, amikor minden, amivel rendelkezünk az
egyedül Ő, amikor az egyetlen, akit szeretünk cserbenhagy és elhagy
minket? Amikor minden szava egyetlen bűnre tesz érzékennyé minket és még
több zavarodottságra, amikor úgy tűnik, nem fogjuk fel azt a
törvényszerűséget, ami velünk történik. Olyan sokan egyszerűen Istenhez
és az összes angyalhoz imádkoznak, hogy mentsen ki őket az
elszigeteltségükből és a nehézségeikből. Felfoghatatlan sok hívő
számára, akik nem ismerik az Urat vagy az Ő pusztáját, hogy ez az összes
dolog Isten akarata lehet, az Ő szeretete és kegyelme a szeretett
gyermekei felé.
“Én építem fel az én egyházamat” – jelentette ki
az Úr Jézus Krisztus. Úgy tűnik ez mégsem elég jó sok – magát nagyra
tartó – közöttünk lévő gyülekezetépítő ember számára, akik azt keresik,
hogy minden változatos módon és a közvetítő papság által elválasszanak
minket Istentől. Minden találékonyságukat felhasználva irányítják,
tartják fenn és működtetik a drága intézményeiket, és képtelenek
rájönni, hogy Isten, akit szolgálnak egy cseppet sem törődik az
intézményeikkel. Isten törődik azonban az Ő gyermekeivel és nem sajnál
semmi fáradságot – még a puszta alkalmazását sem, ha az szükséges – hogy
az Ő szeretett Fiában tökéletességre vigye őket!
Hallják meg ezt
az örömhírt mindazok, akiknek van fülük a hallásra. Hiszem, hogy az Úr
mindent megtesz, hogy felhívja magára az Ő embereinek a figyelmét.
A puszta Isten nagy tervének a része
Szeretünk elfoglaltak lenni, nem? Természetünknél fogva állandóan űz
minket valami, hogy haladjunk előre, hogy előbbre jussunk, hogy nagy
dolgokat tegyünk az Úrért. Az eredmények, a számszerűség és a növekedés
korunk aranyozott bálványai, amelyek teljesen megfertőzik Jézus Krisztus
gyülekezetét.
Barátaim! Ha az Úr annyira tekintettel lenne a
kézzelfogható eredményekre és a számszerű növekedésre, akkor miért dönt
úgy, hogy az “oldalvonalra” állítja a valaha élt legnagyobb
evangélistákat? Miért töltött el Pál apostol olyan sok időt a
szolgálatából és az életéből távoli szigeteken hajótörést szenvedve vagy
börtönben, amikor az egész világ rá várt? Elgondolkoztál ezen valaha
is? Én igen. Talán az Úr szolgált Pál felé a pusztában eltöltött ideje
alatt. Talán az Úr nem akarta, hogy Pál túlságosan elbizakodjon
mindattól a csodálatos dologtól (eredményektől), amiket Isten
cselekedett rajta keresztül. Talán a mi Urunk bensőséges módon közölt
Pállal néhány megdöbbentő látást és kinyilatkoztatást, amelyeket a
gyülekezeteknek írott leveleiben találhatunk meg. Talán voltak emberek
és kapcsolatok, akikkel egyedül ott a pusztában lehetett együtt
munkálkodni, a kitaposott ösvényektől távol, ott az elrejtettségben.
Testvéreim! Valóban sokszor előfordult, hogy az Úr nem engedte
meglátnunk az Ő nagy tervét tisztán, csak ott a pusztában. A testi ember
természete számára, legfőképpen az amerikaiak számára ez a puszta
azonban egyáltalán nem érzékelhető. Kétségbeesett módon be akarunk
szállni a játékba, még akkor is, amikor az Úr az “oldalvonalra” vagy a
játéktéren kívülre állít minket teljesen elvágva minden tevékenységtől.
Azt akarja, hogy egyedül az Övéi legyünk. Meg akarja mutatni számunkra,
hogy Ő önmagában mindenre elegendő: az ajándékaitól, az áldásaitól, a
vallásosság és a közösség minden zajától és díszeitől függetlenül.
De mennyi időre akar az Úr félreállítani – kérdezed? Bizonyára nem
évekre? Testvérem! Ez teljes mértékben a mi bölcs és szerető Atyánktól
függ. Figyeljük meg, hogy Dávid az életéért futott ki a pusztába Saul
király elől, pedig véget vethetett volna az elszigeteltségének több
alkalommal is. Ő mégis bízott az Úrban, hogy a megfelelő időben helyre
fogja állítani a közösségét Izraellel és a családjával. Ne felejtkezz el
erről, amikor a saját időzítésed szerint megpróbálod elhagyni a
pusztát.
Figyeljük meg Jób feleségét, aki arról próbálta
meggyőzni Jóbot, hogy átkozza meg Istent és haljon meg. A menny csendes,
miközben a gyülekezet zajosan ünnepelve állandóan “party”- kat szervez.
Mit fogsz tenni? Érzéseket keresel, amikor semmi sincs, még Isten sem,
sem a helyzet maga nem kelt benned egyáltalán érzéseket? Kevés a
magyarázat, ha egyáltalán van. Eljuthatsz odáig, hogy vagy meggyűlölöd a
pusztát és keresed a kivezető utat, vagy bízol Istenben, aki eléggé
szeret ahhoz, hogy megengedjen ilyen dolgokat az életedben. Az Ő terve
sokkal nagyobb, átfogóbb és mélyebb a magányosságnál és a
kiábrándultságnál. Mint Isten, nem köteles felfedni mindent vagy hogy
mit gondol egyáltalán.
Megtalálható a pusztában a gonosz is?
Igen, de az Úr és az Ő angyalai is ott vannak és szolgálnak felénk,
tanítva minket, gyötrődés által lenyomva minket és felszabadítva a
kötelékeinkből, vigasztalva, velünk közösségben, kijelentve az Ő
dicsőségét számunkra csendes kijelentésekkel és bensőséges csodákkal.
Ezen a helyen a legkisebb hang is meghallható, a leghatalmasabb – Isten
mértékű – dolgok le vannak redukálva az övéi szintjére, hogy
megragadhassák azokat és együtt menjenek vele az úton. Ez a próféták –
nem a papság – terméketlen és rögös terepe, ahol a dolgok keletkeznek és
lefektetésre kerülnek meztelenül a nagy “VAGYOK” előtt. A Mindenható, a
Teremtő az egész földön keresi azokat, akik hűségesnek fognak
bizonyulni.
A puszta és az Ő maradéka
Barátaim! Nem
szeretném azt a látszatot kelteni, hogy már mindent tisztán látok, de
hiszem, hogy ezekben az utolsó napokban az Úr maradéka (a sokaságból
“kifutó” kevesek) lesznek vele közösségben a pusztában, hogy felkészítse
őket az eljövendő örökkévalóságra, ahol a kertek között puszta van,
ahol úgy tűnik, hogy a szentek éhesen és szomjúhozva vágynak Isten után.
Talán a puszta az a hely, ahol az egyház és Izrael végül kibékülnek
Isten szíve szerint: a Jelenések könyve céloz erre. Talán ezekben az
utolsó lármás napokban – akik az Úréi – szellemi és fizikai védelmet
találnak itt. Talán Jézus Krisztus igazi gyülekezete még mindig a
pusztában lévő emberekből áll, nagy részben elrejtve a nyilvánosság
elől, a radaron kívül, minden jogától megfosztva, törvényen kívül
helyezve a szervezett és intézményes keresztyénség által. A háttérben
csendesen, hűségesen és egyszerűen végzik az Úr szolgálatát az élet
“mellékútjain”, távol a gyülekezeti harangok és énekkarok zajától.
Elég erős a hited testvérem? A szél és a vihar eléggé megpróbáltak már
téged? Még mindig követni tudod Őt előre meghatározott ütemterv,
programok, megszokott ünnepi alkalmak, gyülekezeti újság nélkül is?
Tudod dicsőíteni Őt dicsőítésvezető, zenekar és énekesek, előre
meghatározott érzelmes dalok listája nélkül is?
Ő először az
övéihez jön el. Ha ez igaz, akkor hol fogja megtalálni őket Ádám
uralkodásának ebben a végső órájában? Mi marad számukra, amikor
türelmesen várnak rá – a mennyből alászállt kenyér vagy a kősziklából
kifolyó víz? Vagy Egyiptom finomságai – étel és bor, ami megromlik a
gyomrukban? Amikor az Istennel való közösségüket akadályozó
“közbeiktatott” papság eltávolításra kerül, és Ő előttük áll, képesek
lesznek felismerni, szeretni és meghallani Őt? Az Ő nyája fogja Őt
követni akkor is, amikor az életük függ Tőle?
Harmatcseppek minden napra,
Fordította: Abonyi Sándor-
Gyakran rámutatnak arra, hogy bizonyos párhuzam van József és Jézus
életpályája között. Mindketten elhagyták az atyai házat, mindketten
engedelmességben élték át a megalázottság állapotát, mindketten trónra
kerültek miután véget ért engedelmesen elhordozott szenvedésük időszaka, és
mindketten megmentői lettek népük életének.
