2016. október 9., vasárnap

Krisztus mindenek felett- SZEDD ÖSSZE MAGAD

"...most adjátok oda tagjaitokat szolgákul az igazságosságnak a szent életre" (Róm 6,19).

Nem tudom magamat megváltani és megszentelni, nem szerezhetek engesztelést bűneimért, nem tudom jóvá tenni, ami rossz, tisztává, ami tisztátalan, szentté, ami szentségtelen. Ez mind Isten munkája. Hiszek-e abban, amit Jézus Krisztus elvégzett? Tökéletes váltságot szerzett! Állandó valóságként áll-e ez előttem? Nem arra van nagy szükségünk, hogy tegyünk, hanem hogy higgyünk! Krisztus váltsága nem élmény, hanem Isten nagy tette, amit Krisztus által véghez vitt, és nekem erre kell építenem a hitemet. Ha hitemmel élményeimre támaszkodom, teljesen írásellenes kegyességre jutok. Elszigetelten élek és szememet saját tisztaságomra szegezem. Őrizkedj attól a kegyességtől, amelynek nem az Úr engesztelő műve az előfeltétele. - Az ilyen a világtól elvonult élethez vezet, nem hasznos Istennek. Káros az embereknek is. Maga az Úr mérje le mindenfajta vallásos élményedet. Nem tehetünk semmi Istennek tetszőt, amíg határozottan nem a váltságra építünk. Jézus váltságának gyakorlati módon kell kialakítania az életemet. Valahányszor engedelmeskedem, a felséges Isten mellettem áll, úgyhogy Isten kegyelme és a természetes alárendeltség egybeesik. Az engedelmesség azt jelenti: teljesen Jézus engesztelő áldozatára építek, és engedelmességemre Isten természetfeletti kegyelmének öröme válaszol. Őrizkedj attól a kegyességtől, amely a természetes életet tagadja; ez csalás. Mindig újra állj oda a váltság ítélőszéke elé, hogy egyik vagy másik dolgodat a váltság világosságában lásd meg!

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Elhatott a hír felőlük a jeruzsálemi gyülekezet fülébe, és kiküldték Barnabást egész 
Antiókhiáig.(Csel 11,22.)

Az antiókhiai nagy ébredés nem maradhatott titokban. Híre eljutott Jeruzsálembe is. Mit szóltak a "régi" keresztyének az "újakhoz"? Elkerülték mindkét tévutat, az új mozgalom elutasítását éppúgy, mint annak minden megvizsgálás nélkül való elfogadását. Úgy határoztak, elküldik Barnabást, hogy gondosan vizsgálja meg faluról falura járva a fejleményeket.
Nem mindenki alkalmas ilyen feladat elvégzésére, ezért választott a gyülekezet egy kipróbált férfit: Barnabást, aki hittel és Szentlélekkel volt teljes. Emberi képzettség és tudomány nem lett volna elég (l.Tim 3,6; Jak 3,1). Hogy Barnabás megfelelő ember volt erre a feladatra, azt mutatja már a 23. vers is: "Amikor odaért, látta az Isten kegyelmét".
Megvolt tehát az adománya arra, hogy különbséget tudjon tenni az emberi munka és Isten munkája között. Az ébredési időkben pedig ez egyáltalán nem könnyű, mivel az emberi erőlködés és vágy Isten munkájával együtt jelenik meg.
Barnabásról azt olvassuk tovább: "örvendezett". Jézus Krisztusnak igazi szolgái nem maradhatnak hidegek és kritikusok Istennek valóságos munkáit látva. Szívük megtelik örömmel. Ez az öröm azonban józan és higgadt marad, nem felejti el, hogy az újonnan megtérteknek meg kell erősödniük. Ezért folytatódik így az Ige: "intette mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban". Ebben a tanácsban minden benne van, ami az új hívőknek az életútjára szükséges. Semminek sem szabad a Jézus Krisztussal való kapcsolatukat meglazítani, vagy megzavarni! Mindennek erősíteni és elmélyíteni kell. (Jn. 2,27). Barnabás munkájának nagy eredménye volt. A 24. vers azt mondja: "Nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz". Nem emberi pártnak, nem vallásos felfogásnak, nem egy meghatározott dogmatikának lettek hívei ezek az emberek, hanem az Úrnak! Boldog az a hely, ahol ilyen Barnabás-munka folyik az ébredés idején.

Isten asztaláról-Varga László

"Foglyul ejtettek Izráel országából egy kisleányt, aki Naamán feleségének a szolgálója lett. Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljuthatna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná bélpoklosságából." 2Királyok 5,2-3.


Ez a történet egyike az Ószövetség legkedvesebb és legjellemzőbb történeteinek, feltétlenül el kell olvasni. Röviden: Naamán, Damaszkusz hadvezére leprás lesz. Izráeli rabszolgaleánykája naiv, de lelkes hitével Elizeus prófétához utasítja, s a hadvezér megfogadja a szavát. Elizeus csak kiüzen neki: fürödjön meg hétszer a Jordánban, és megtisztul. Ő haraggal, de megteszi, és meggyógyul, Jáhve híve lesz, egy zsák földet kér, hogy ha hivatalában kénytelen letérdelni a bálvány előtt, arra térdelhessen. Isten a rabszolga kislány naiv hitét felhasználta arra, hogy idegenben is boldog legyen, és másokat is azzá tudjon tenni. A zsidó király nem tudta elképzelni, hogy az ő saját vallásának ereje ilyen csodára lenne képes. A hadvezér felháborodott, hogy olyan keveset kérnek tőle gyógyulásához. Nagy áldozatokat szívesen hozott volna, de nehezen érti, hogy neki csak hinnie kell. Isten, aki anynyira tiltja a bálvány szolgálatát, megengedte, hogy ha a hadvezért hivatala kényszeríti, letérdelhessen azelőtt. A történet minden egyes eleme művészi tökéllyel mutatja be a mi korunk legidőszerűbb kérdéseit és azok megoldását. Mindnyájan megtalálhatjuk benne saját lelki arcunk tükörképét. 
Jó Istenem, csodálatos az, hogy egy több ezer éves meseszerű történetben saját korunk és saját magunk kérdéseire is feleletet tudsz adni. Add, hogy ne tegyek úgy, mint Naamán első felháborodásában, hogy túl egyszerűnek találva utasításodat, eldobjam a gyógyulás csodás lehetőségét! Hallgassak egyházam tanítására akkor is, ha sokszor a saját hívei sem értékelik eléggé; és amikor nyomorúságom reménytelenné tesz, forduljak hozzád, és ajándékképpen fogadjam el lelkem és életem gyógyulását. Az én gyenge, sokszor bizonytalan hitemet tedd alkalmassá arra, hogy mások is megtaláljanak Téged, és békességet, üdvösséget nyerjenek általa! Ámen.

Mindennap az Ige fényében- MILYEN ATYÁNK VAN?

A mai napon olvasandó igeszakasz: Mal 1,6-12.

6 A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én ÚR vagyok, miért nem félnek engem? - mondja a Seregek URa nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet. Ti ezt kérdezitek: Mivel vetettük meg nevedet?
7 - Azzal, hogy oltáromra tisztátalan kenyeret hoztok. - Mivel tettük tisztátalanná? - kérdezitek. - Azzal, hogy az ÚR asztalát lebecsülitek.
8 Mert vak állatot hoztok áldozatul, és nem tartjátok rossznak. Sántát vagy bénát hoztok, és nem tartjátok rossznak. De vidd csak azt a helytartódnak: kegyes lesz-e hozzád, és szívesen fogad-e? - mondja a Seregek URa.
9 Esedezzetek csak Istenhez, hogy kegyelmezzen meg nekünk! Ha ilyen ajándék van a kezetekben, szívesen fogadja-e tőletek? - mondja a Seregek URa.
10 Bárcsak volna valaki köztetek, aki bezárná a templom ajtaját, és ne égne hiába oltáromon a tűz! Nem telik kedvem bennetek - mondja a Seregek URa -, nem kívánok tőletek áldozatot!
11 Hiszen napkelettől napnyugatig nagy az én nevem a népek között, és mindenütt jó illatú áldozatot mutatnak be nevemnek, és az tiszta áldozat! Mert nagy az én nevem a népek között - mondja a Seregek URa.
12 Ti pedig meggyalázzátok, amikor azt gondoljátok, hogy az ÚR asztalát tisztátalanná szabad tenni hitvány terménnyel és eledellel.

"Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én Úr vagyok, miért nem félnek engem?" (Mal 1,6)

Volt idő, amikor "az atya" név rangot jelentett. Bizonyos törzseknél a törzsfőnököt atyának hívták. A zsidó tanítványok a rabbijukat így nevezték: atya. Számos egyházi közösségen belül pedig még mindig arra használják az atya nevet, hogy ezzel a címmel tiszteljék meg a papot. A pápa szó a papa szóból származik, s ez az apa egyik neve. Röviden: az atya vagy apa szót valamikor olyan szóként használták, amelyik az emberekben a tekintély iránti tisztelet érzését keltette.
Az atya- vagy apakép megváltozott az évek folyamán. Az atya (apa) névről először már nem a tisztelet és a megbecsülés képzete jut az eszünkbe. Apáink szívesen viselkednek úgy, mint a fiak, és a fiak örömest kihasználják apáikat. A regényekben és a filmeken az apa gyakran komikus figura.
Ráadásul az apa számtalan családban annak a férfinak a neve, aki már régóta elment közülük. Természetesen mindig voltak hűtlen apák, és az apáknak voltak lázadó fiaik, de ezeknek társasága ezerszeresen megnőtt.
Ez a megváltozott apakép elengedhetetlenül hatással van bizonyos mértékben arra, ahogy mi az Atya nevet alkalmazzuk Istenre. Azt még elhisszük, hogy Isten atyasága azt jelenti, hogy szeret bennünket, és különösen is, hogy törődik velünk, de az nem valószínű, hogy az atya név a tisztelet mély érzésével tölt el minket.
Istennek a Bibliában sok magasztos neve van. Nevei segítségével azt mondja el nekünk, hogy kicsoda ő. A legmagasztosabb neve az Atya név. Ezt a nevet főleg az ő Fia, Jézus Krisztus jelentette ki nekünk. Tulajdonképpen a Fiúhoz kell tartoznunk, ha Istent Atyánknak akarjuk hívni. A név Isten irántunk való szeretetét jelenti ki, de megőrzi a tisztelet, a megbecsülés és a tekintély valamennyi régies képzetét.
Isten örökre ugyanolyan Atya. Szeretete nem fogy el, de tekintélyét sem lehet megkérdőjelezni. Azzal még nem ismerem meg őt, ha egy földi apát megnéztem, a földi apáknak azonban őrájuk kell nézni, hogy megtudják, mit is jelent apának lenni.
Isten csak olyan gyermekeket akar, akik szeretik őt, és töretlen tisztelettel engedelmeskednek neki. Hiába vesszük ajkunkra nevét, ha Atyának hívjuk őt, s aztán nem vagyunk hajlandók engedelmeskedni neki.




Isten műhelyében-A krisztusi lelkület és annak ellentéte

"Krisztus Jézus, aki mikor Isten formájában volt, nem tartotta Istennel való egyenlőségét ragadománynak. " (Fil 2, 6)
Természetünk szerint zsákmányleső lelkület él bennünk. A bűneset révén jutott el hozzánk. Előtte már egy angyalfejedelem rablóvá lett; a teremtett világra vágyott, ami eredeti, Istentől alkotott pompájában állott szemei előtt. Zsákmányként akarta azt magához ragadni, úrrá lenni felette. Ez okozta bukását. Önmagát akarta felemelni, ezért zuhant alá. Még most is fejedelem azért és van hatalma, sőt ő "e világ istene". De csak a sötétségen uralkodhat, ameddig a bűn elér. Csak annyiban van hatalma, amennyiben a világ a bűnben él. Hatalma van a halálon, de nem az életen. Ez az ősrabló mindnyájunk gondolkozását megfertőzte. "Olyanok lesztek, mint az Isten" - suttogta az első embernek, az pedig magához ragadta azt, amit Isten kilátásba helyezett a számára. Isteni természet részese lett volna az ember, de csak alázatos engedelmesség útján érhette volna el ezt a célt. Ajándékba kellett volna kapnia ezt a szép méltóságot, nem pedig önkényesen, zsákmányként elrabolni. Sajnos, azóta ilyen az ember jelleme: amit szeret, azt magához akarja ragadni. Mindent magának - a mások kárára is. Felfelé törekszik, másokat lehetőleg letiporva. Az emberiség egész története során állandóan megfigyelhetjük ezt az ellentétet az elnyomók és az elnyomottak között. Az újabb korban a gazdaságilag erősek akarják mindig leigázni és kizsákmányolni a gyengét. Az ember azt gondolja, ha azok kerülnek felülre, akik addig alul voltak, akkor jobb lesz. Nagy tévedés! Nem emberek-e azok is, akik eddig elnyomottak voltak? Nem ugyanaz az ő törekvésük is, hogy eddigi elnyomóiknak a nyakára hágjanak? A zsarnoki gondolkozás öröklött természetünk alapvető hibája. Nem akarjuk elengedni azt, amit megnyertünk, hanem görcsösen fogjuk; ami pedig nem a mienk, azt minden eszközzel meg akarjuk nyerni. Némelyik nem riad vissza az igazságtalanságtól sem. Nincs tekintettel másra, ellöki és letapossa, ami útjában áll. Ez olyan mélyen él bennük, hogy másként el sem tudják képzelni az életüket. Amikor a Megváltó a kereszten függött, ezt kiáltották: "Segíts magadon, szállj le a keresztről!" Ezeknek az embereknek sejtelmük sem volt az engedelmességből való önkéntes lemondásról. Mennyire más példát adott nekünk életével az Úr Jézus!




Isten ígéreteinek tárháza- Harmattá lenni, záporrá

„Olyan lesz Jákób maradéka a többi nép között, mint az Úrtól jövő harmat, mint a fűre hulló zápor, mert nem emberben reménykedik, nem emberekben bízik" (Mik 5,6).

Ha ez az ígéret érvényes Izráelre, mennyivel inkább érvényes (a szellemi népre) Isten hívő népére. A hivatásukat hűséggel betöltő hívők valóban kimondhatatlan áldást jelentenek mindazok számára, akik között élnek.
Olyanok, mint a harmat; csendes, nem tolakodó lényükkel felüdítik a körülöttük élőket. Szinte észrevétlenül, de hasznosan szolgálják azok életét, növekedését és örömét, akikkel együtt élnek. Mint friss, égből jött harmatcseppek ragyognak, mint a gyémánt a napon. Szeretettel telve gondozzák a szegényeket és megvetetteket, míg minden egyes „fűszál" megkapja a maga „harmatcseppjét". Személy szerint nem is jelentős emberek, de az Úrban egyesülve elég erősek ahhoz, hogy Isten szeretete áradhasson rajtuk keresztül. A legtágasabb mezőt is felfrissítik ezek az apró harmatcseppek. Uram, tégy minket is olyanná, mint a harmat!
Isten népe hasonló tud lenni a záporhoz is, amely Isten parancsára hull, és nem az emberek kénye-kedve szerint. Isten népe Istenért munkálkodik, akár akarják ezt az emberek, akár nem. Munkálkodásukhoz éppúgy nem kérnek engedélyt az emberektől, mint a zápor sem ahhoz, hogy zuhoghasson. Urunk, tégy minket bátrakká és szabadokká a szolgálatban, bárhová is vezérel akaratod.

Spurgeon-

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Aki meglátta Jézust

"Most bocsátod el, Uram, szolgádat... békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet..." (Lk 2,29-30)


Amikor az öreg Simeon a csecsemő Jézusban felismerte a világ Megváltóját, áldotta Istent, és békével kész volt meghalni. Mert megízlelt valamit az örökkévalóságból. Erről a lelkiállapotról egy igehirdetésben így tanított Joó Sándor lelkipásztor:

„Az ilyen embernek az idő többé nem múlik, hanem telik. Mert ha az idő múlik, akkor minden órával, esztendővel kevesebb van belőle, s egyszer egészen elmúlik. Ha azonban telik, akkor nő, minden nappal közelebb jut a kiteljesedéshez. Telik, azaz telítődik, mint egy pohár, egy edény - aztán egyszer egészen megtelik, kiteljesedik benne az élet.

A múló idő viszi az életet, egyre messzebb. A telő idő hozza az életet, az örök életet, egyre közelebb. Aki felett múlik az idő, az rendszerint hátrafelé néz, a múltba. Aki számára telik az idő, az előrenéz, a halálon át is az örökkévalóság felé. A múló idő öregít, a telő idő pedig megérlel. Az idő múlása nyugtalanná és szomorúvá tesz, az idő telése pedig megbékéltet és vigasztal. Akinek telik az idő, az ősz hajjal nem a szép ifjúság elmúlásának, hanem a közelgő örökkévalóság dicsfényének a jelét látja már. A múló időben a halál kapuzárás, érthető hát előtte a pánik. A telő időben a halál kapunyitás, érthető hát előtte a nyugalom. A múló időben a halál az életünk vége. A telő időben azonban a halál csak a mulandóság vége, és az örök élet kiteljesedése.

A te számodra, testvér, múlik az idő vagy telik?

Simeon előbb meglátta Jézust, mint a halált. Az tud békességgel elmenni a földi életből, és átlépni az örökkévalóság küszöbén, aki nem akkor döbben rá arra, kicsoda Jézus, hanem már itt találkozott vele. Ez a hit lesz látássá odaát.

Joyce Meyer- Érts egyet Istennel

 „Folytasd a küzdelmet a hit szép harcában! Ragadd meg és ne engedd ki a kezedből az örök életet hiszen Isten erre hívott el, amikor sok ember előtt megvallottad, hogy hiszel Jézusban.” (1 Timóteus 6:12, EF.)

Tégy egy nagy hitbeli lépést, és bármit is érzel, érts egyet Istennel abban, hogy Ő szeret téged. Csodálatosan megalkotott, ellátott talentumokkal, erősségekkel. Értékes vagy, és hívőként Isten igazsága vagy Krisztusban. Isten nem a rosszat látja benned, hanem a megigazult valódat – légy hálás ezért a csodálatos ajándékért! Állj ellent a bizonytalanság érzésének és mondd magadnak: „Istenhez tartozom, és Ő szeret engem!” (Efezusi 2:10).

Sokkal inkább el hisszük azt, amit mi magunk mondunk, mint mások szavait. Ezért erősítsd magad jó dolgokkal, amik összhangban állnak Isten Szavával, és utasítsd el a vádló hangokat. Harcolj magadért! Harcold meg a hit jó harcát, és ne érd be kevesebbel, mint amit Jézus ad neked. Az Ő királysága igazság (megigazultság), békesség és öröm. (Róma14:17).

Hálaadó ima: Köszönöm, Atyám, hogy hitben bátran kijelenthetem, hogy Krisztusban vagyok. Köszönöm, hogy egyedinek teremtettél, és nagyon szeretsz. Elhiszem, hogy a te mesterműved vagyok.



2016. október 8., szombat

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

   Az Úr keze velük volt, úgyhogy nagy sokaság tért meg az Úrhoz, és lett hívővé. (Csel 11,21:)
 
 

Figyeljünk most az antiókhiai menekültek igehirdetésére! Mi volt a prédikációjuk tartalma? Az Úr Jézusról szóló evangéliumot prédikálták (20. v.). Ebben a kifejezésben össze van foglalva minden, amit hirdettek.

Egy újság egykor a hamburgi Oertzen báró egyesületének evangélizátorait kigúnyolta. Többek között ezeket írta róluk: "Egész tanításuk ebből az egy mondatból áll: Jöjj Jézushoz, és boldog leszel".

Oertzen örömmel egyetértett ezzel a mondattal, és azt mondta, hogy ő maga sem tudta volna jobban egyesületének egész tanítását így összefoglalni.

Ezzel azt akarta kifejezni, hogy igehirdetésüknek az Úr Jézus személye a magva, s annak is kell maradnia.

Az evangéliumot prédikálták: az örömteli, boldogító, üdvözítő hírt az Úr Jézusról. A keresztyénségen kívül minden vallás az ostorhoz hasonlít, amellyel embereket hajtanak: "Ezt tedd! Azt tedd! Adj! Áldozz!" - A Jézusról szóló evangélium ezzel szemben azt mondja: "íme, Istennek ama Báránya!" "íme, mindent újjá teszek!" "Isten kegyelmi ajándéka örök élet a Krisztus Jézusban."

S miben volt prédikálásuk ereje? Nem szónoki tehetségben.

Egyszerű tanulatlan emberek voltak. Nem szóltak ékesen, igehirdetésükben mégis csodálatos erő volt. A 21. vers ezt mondja: "Az Úr keze volt velük", annak az Úrnak a keze, a kinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Annak a keze, Akinek Isten hatalmat adott minden testen (Jn 17,2). Nem volt szükségük mesterfogásokra. Maga a Szentlélek ébresztette fel az emberek sokaságát a bűn álmából, és vezette őket élő hitre.

Ó, bárcsak Isten ma is venne ilyen eszközöket a kezébe, akiknek a szolgálata által a Jézus Krisztusban való hitre jutnak el emberek!

Isten asztaláról-Varga László

  "Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben... tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát... Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, mentsétek meg őket kiragadva a tűzből." (Júdás 20-23.)



Júdás apostolt (nem azt, aki elárulta Jézust, volt a tizenkét tanítvány között egy másik Júdás nevű is) nagyon elkeserítette az a sok, mai értelemben szektás tanítás, amely már az ő idejében is megjelent. Ezek ellen írta népies hangvételű, kemény levelét. Védeni próbálja Isten gyermekeit. Hűséges helytállásra, megmaradásra biztatja őket. Nagyon érdekes a gondoskodása azokról, akik hinnének, de gyengék a hitben. Akik keresik az igazságot, de kételkednek az apostoli tanítás teljes igazságában. Azt hinnénk, hogy egy ilyen kemény, ítélkező, kárhozattal fenyegető levélben őket is ítéletre vonja. De nem. Az apostoli szeretet itt is megmutatkozik. Aki hinne, de képtelen rá, arról tudja, Isten gyermeke, mert kopogtat az ajtón, csak még nem kapta meg a teljes hit ajándékát. Nem szabad elriasztani. Tudja, aki kopogtat, annak megnyittatik a kegyelem ajtaja. Milyen időszerű ez a biztatás! Talán neked is szükséged van erre, testvérem. Ha igen, keresd és kérd kitartóan a biztos, kételkedés nélkül való hitet. Ha te már megkaptad, fordulj szeretettel azok felé, akiknek szüksége van bizonyságtételedre.

Istenem, köszönöm, hogy Te nemcsak azokat szereted, akik biztos hittel követnek. Mindig könyörülettel fordulsz a gyengék felé. Én is gyenge vagyok, Atyám. Gyenge a hitem. A mostani élet nagy rohanásában még arra sincs erőm, hogy alaposan tanuljam tanításodat. Pedig jól érzem, sok kísértésem és gondom között milyen nagy szükségem van a hit biztos irányítására, Krisztus irgalmának határozott biztonságára. Rajtam is könyörülj, Atyám! Amire én magamtól képtelen vagyok, Szentlelkeddel erősítsd meg hitemet! Adj mellém biztos hitű testvéreket! Adj nekünk olyan lelkipásztort, aki érthető, bátorító igehirdetéssel hozzád vezet. Ámen.

Mindennap az Ige fényében-AZ ENGEDELMESSÉG ÁRA





A mai napon olvasandó igeszakasz: 1Móz 39,1-10

1 Amikor Józsefet Egyiptomba vitték, megvásárolta őt az izmáeliektől, akik odavitték, egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka. 2 De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, és egyiptomi urának a házában élt. 3 Látta az ura, hogy vele van az ÚR, és mindazt eredményessé teszi az ÚR, amihez hozzáfog.
4 Megnyerte József a jóindulatát, és a háziszolgája lett. Azután háza felügyelőjévé tette, és rábízta egész vagyonát. 5 Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az ÚR az egyiptomi ember házát Józsefért, és az ÚR áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt. 6 Ezért Józsefre bízta egész vagyonát, és semmire sem volt gondja mellette, legfeljebb csak arra, hogy megegye az ételt. - Józsefnek szép termete és szép arca volt.
7 Ezek után az történt, hogy Józsefre szemet vetett urának a felesége, és ezt mondta: Hálj velem! 8 Ő azonban vonakodott, és azt felelte ura feleségének: Nézd, az én uramnak semmi gondja sincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta egész vagyonát. 9 Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mivel te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?! 10 Bár az asszony nap mint nap ezt mondogatta Józsefnek, ő mégsem hallgatott rá, hogy mellé feküdjék, és vele legyen.




"Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!"
(1Móz 39,9)


Gyakran rámutatnak arra, hogy bizonyos párhuzam van József és Jézus életpályája között. Mindketten elhagyták az atyai házat, mindketten engedelmességben élték át a megalázottság állapotát, mindketten trónra kerültek miután véget ért engedelmesen elhordozott szenvedésük időszaka, és mindketten megmentői lettek népük életének.
A párhuzam túlságosan is szembeszökő azok számára, akik hiszik, hogy az Ószövetség megjövendöli azt, amit az Újszövetség hirdet. Mivel azonban az Újszövetség még csak nem is említi Józsefnek, Jákób tizenegyedik fiának a nevét, legyünk óvatosak következtetéseinket illetően.
József nem volt hajlandó vétkezni Potifár feleségével. A mi korunkban, amikor a házasságtörés szórakozásnak számít, a nemi vágyat pedig reklámozzák, Józsefet nem csupán régimódi embernek tekintik, hanem abnormálisnak is. Legalábbis egy pszichológus azt állítja, hogy ő "megállapította": József szexuális értelemben abnormális volt, s ez az apja iránti bensőséges szeretetnek tulajdonítható.
Nem várhatjuk el a világ embereitől, hogy megértsék Józsefet. József így szólt "Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?" E világ gyermekei nem képesek megérteni Józsefet, mert nem ismerik József Istenét. " Hogyan követhetném el ... Isten ellen!"
Vajon hányan követnénk el bűnt, ha egészen biztosak lehetnénk abban, hogy az emberek nem tudják meg? És hány bűntől tartózkodtunk már csak azért, mivel nem volt alkalmunk az elkövetésére, vagy, hogy egy jobb keresztyén kifejezéssel éljünk, megkíméltettünk a kísértéstől? E tény miatt egyszer s mindenkorra óvakodnunk kell attól, hogy elítéljünk bárkit, aki bűnbe esik.
Eközben pedig a világ fiának van egy másik oka is a nevetésre: József engedelmessége csak kezdete bajainak. Legalább két évi börtönbüntetést kap.
Ez azonban nem téveszti meg a keresztyén embert. Az engedelmeseknek gyakran megalázásban van részük. Számunkra ez bizonyítéka annak, hogy a helyes ösvényen járunk, hisz ez az engedelmesség útja, melyet Jézus követett.


Krisztus mindenek felett- KIZÁRÓLAG KRISZTUS






   "Jöjjetek énhozzám..." (Mt 11,28).

Ugye megalázó, ha azt mondják nekünk, hogy Jézushoz kell mennünk? Emlékezz vissza azokra a dolgokra, amelyekkel nem akarsz Jézus Krisztushoz menni. Ha tudni kívánod, mennyire valódi a hited, akkor ezen mérd le: "Jöjjetek énhozzám!" Mindabban, amiben nem vagy valódi, inkább magyarázkodsz, kibúvókat keresel, szomorkodsz, ahelyett, hogy mennél. Bármi egyebet inkább megteszel esztelenségedben, csak ne kelljen menned, úgy amint vagy. Amíg a szellemi orcátlanságnak bármilyen kicsiny maradéka van benned, addig elvárod Istentől, hogy nagy dolgokkal bízzon meg. Ő pedig mindössze ennyit mond: "Jöjj!" "Jöjjetek énhozzám!" Amikor meghallod ezt a hívást, tudod, hogy valaminek történnie kell elindulásod előtt. A Szent Szellem megmutatja neked, mit kell tenned - mi az, aminek a gyökerére kell vágnod a fejszét, mert akadályoz abban, hogy pontot tehess egy bizonyos dolog után. Nem jutsz előbbre soha, ha ezt nem vagy hajlandó megtenni. A Szent Szellem megállapítja, hogy hol van ez a legyőzhetetlen akadály benned, de nem mozdíthatja el, amíg te meg nem engeded neki. Hányszor jöttél Istenhez kéréseiddel, aztán elmentél azzal az érzéssel: "Most az egyszer jól csináltam" - pedig üresen mégy el, noha Isten az egész idő alatt kinyújtott kézzel ott állt, nemcsak azért, hogy megragadjon téged, hanem hogy te is megragadd Őt. Gondolj Jézus legyőzhetetlen, felülmúlhatatlan és fáradhatatlan türelmére: "Jöjjetek énhozzám!"

Isten műhelyében

A becsvágy szomorú példája




   "Diotrefes, aki elsőséget kíván köztük, nem hallgat ránk. Gonosz szavakat fecseg ellenünk ... "
(3 János 9-10)  


A kis-ázsiai gyülekezetben két vén (presbiter) volt. Az egyik Gájus, az önzetlen szeretet embere, akit János apostol dicsér, Diotrefes a másik, aki becsvágyában az első akart lenni és akit határtalan önszeretet uralt. Sajnos, ma is sok követője van a keresztyének körében Diotrefesnek. Nem tűrnek meg senkit maguk mellett, nem engednek senkit maguk elé. Még János apostolt sem engedte érvényre jutni Diotrefes és nem engedte, hogy valaki is beleszóljon a dolgokba. Ő maga gonosz szavakat fecsegett a tiszteletreméltó apostolra. Olyan merész volt, hogy lealacsonyította és kritizálta Jézus tanúját, sőt rágalmazta őt. Jogtalanságában és uralomvágyában, nagy elbizakodottságában odáig ment, hogy azokat a gyülekezeti tagokat, akik az apostol tanítását kívánták, kirekesztette a gyülekezetből.

A gőg és uralkodási vágy már végtelen sok gonoszságot okozott. Azokban talál helyet, akik önmagukkal vannak eltelve és megkövetelik, hogy mindenki hozzájuk igazodjék. Másoknak utasításokat adnak, zsarnoki módon parancsolnak, mint Diotrefes. Aki uralomvágyuknak útjában áll, azt lekicsinylik és bemocskolják. Általában szívesen mondanak másokról kellemetlen dolgokat azért, hogy így saját magukat előtérbe tolják. Mások hibái után nyomozódnak, közben pedig feszülten figyelik, mit beszélnek róluk. Ajtajuk a besúgók és hírhordók számára mindig nyitva áll. Akí személyüket sérti, felségsértést követ el. A lelkeket magukhoz akarják vonni és féltékenyen őrködnek, nehogy valaki bepillantást nyerjen dolgaikba. Barátjuk csak az övék legyen, rajtuk kívül mást ne szeressen, mert az irigységet és féltékenységet vált ki belőlük. Ezek a lelkileg össze nem tört emberek maguk is boldogtalanok és másokat is azzá tesznek. Nyomást gyakorolnak az emberekre és teherré válnak; kritizálnak és végül is elszigetelik magukat. Az önszeretet "krónikus gyulladásában" szenvednek. Az ilyen becsvágyó emberekről beszél az Írás, amikor a keserű gyökérre utal, ami békétlenséget támaszt a hívő keresztyének között. A békétlenség és tisztátálanság kiapadhatatlan forrásai ők, ezért mindig zavart keltenek, kárt okoznak. Adja Isten, hogy idejében felismerjük és kerüljük az ilyen veszedelmes mérget (Zsid 12, 15)!


ISTEN KIHÍVJA AZ Ő MARADÉKÁT A SZERVEZETT GYÜLEKEZETEKBŐL – W. E. Smith

 


Egy érdekes jelenségnek lehetünk szemtanúi ma. Isten tudja annak a sokaságnak a számát, akik maguk mögött hagynak egy rendszer – szervezett gyülekezet, felekezet – biztonságát megszüntetve a tagságukat, hogy az Isten lábnyomát követve valamiféle pusztában járjanak, egy furcsa és ismeretlen helyen az intézményes keresztyénség meg nem értésétől kísérve. Talán az Úr hívta ki magához – az Ő maradékát – egyszerűségben és tisztaságban a jelen kor végén? Talán a prófétai szolgálat a falakon kívül kezdődik el, vagy nem is létezik napjainkban? Talán egy végső megpróbáltatás kezdődik el a gyülekezet és Izrael életében? Bármi is a végső ok, ennek a sokaságnak, akik kijönnek azonnal hozzá kell szokni egy teljesen új és ismeretlen környezethez, ahol egyedül az Úr minden számukra.
Az Úr pusztája (The Lord’s Wilderness) – W.E. Smith

http://www.livingwalk.wordpress.com

“Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, meg nem tartván az ő parancsolatait, végzéseit, rendeléseit, amelyeket én parancsolok néked e mai napon; hogy mikor eszel és jól lakol, és szép házakat építesz, és lakozol azokban; És mikor a te barmaid és juhaid megsokasodnak, és ezüstöd és aranyad is megsokasodik, és minden jószágod megszaporodik: Fel ne fuvalkodjék akkor a te szíved, és el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Egyiptom földéből, a szolgaságnak házából; Aki vezérelt téged a tüzes kígyóknak, skorpióknak, és szomjúságnak nagy és rettenetes pusztáján, amelyben víz nincs; aki vizet ad néked a kemény kősziklából; Aki mannával étet téged a pusztában, amit nem ismertek a te atyáid, hogy megsanyargasson és hogy megpróbáljon téged, és jól tegyen veled azután: És ne mondjad ezt a te szívedben: Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerezte nékem e gazdagságot!” (5 Móz 8.11–17)
Bibliaiskolai hallgatók számára eléggé ismert a pusztáról szóló elgondolás. Ábrahám elhagyta a szülőföldjét és a családját, hogy kockázatot vállalva elinduljon az ígéret ismeretlen földje felé. Mózes elhagyta a kényelmes egyiptomi palotát, hogy egy kopár helyen tartózkodjon vadállatoktól körülvéve. Izrael törzsei 40 évig vándoroltak a pusztában. Jób mindenét elvesztette, hogy betekinthessen az Örökkévalóságba, a halál völgyének szélén élve. Dávidot Saul üldözte és éveket töltött előle menekülve a kietlen pusztában. Az Úr majdnem minden szent és hűséges prófétája maga mögött hagyott mindent, amit ismert és szeretett, hogy egyedül az Úrral való közösségben és az Ő gondoskodásában bízva éljen. Keresztelő János úgy jellemezte a prófétai szolgálatát, hogy egy “kiáltó hang a pusztában”. Jézust a Szent Szellem vezette ki 40 napra és éjszakára a pusztába megkísértve a gonosz által, ahol angyalok szolgáltak neki. Pál apostol életének és szolgálatának nagy részét börtönben, elszigetelten, veszélynek kitéve és egyedül töltötte. A Jelenések könyvének 12. fejezetében lévő “asszony” (menyasszony) a pusztába menekül, ahol biztonságban van és ott lesz megtalálható az Úrnak a földre való visszatérése előtt.
Testvéreim! A puszta témája az egész Szentíráson vévigvonul Isten gyermekeinek változatos életében és megtapasztalásaiban. Ez egy fontos alapelv, amivel mindig számolnunk kell. Hiszem, hogy ez még inkább igaz lehet a mostani időkben. Életfontosságú számunkra, hogy megértsük, mit tanít nekünk ezzel kapcsolatban a mennyei Atyánk, hogy a Fiú és a Szent Szellem hogyan hozza el számunkra az igazi hűséget és áldást.
A pusztával kapcsolatos azon elgondolás, hogy az milyen hatással van másokra az egy dolog – a puszta valóságos megtapasztalása pedig ahogyan az az életünkre, a hitünkre hat az egy egészen más dolog. Ez egy nagyon mély dolog, amint látjátok egy kihívás mindennel szemben; amit gondolunk, amit megtudunk Istenről, a keresztyén életről, a gyülekezetről és a közösségről, a valóságról és a látható dolgokról. Ez komoly kérdéseket vet fel, amelyekre kevés a válasz. Jellemző módon mély érzésekkel, magányossággal, sőt összezavarodottsággal jár. Több annál, mint egy hegycsúcs után következő völgy. Látszólag csekély a bizonyíték arra, hogy a menny még mindig jelen van és hogy az Úr még mindig gondoskodik a nyájáról.
Ahhoz, hogy megértsük a puszta szerepét mélyebbre kell hatolni a mennyei Atya szívének és gondolkozásának megismerésében, hogy miként szereti és táplálja az Ő gyermekeit. Túl kell látnunk a tanítókon és a könyveken, mivel azok – mindent egybevéve – valójában nem a megértésről tanúskodnak. Le kell fejtenünk magunkról minden felszínes, vallásos elgondolást, amelyek valójában nem jutottak be egy ember szívébe vagy nem történtek meg “abban a bizonyos kertben”. Ellene kell állni a teológiai indíttatásoknak, sürgetéseknek, általánosításoknak és rendszerezéseknek, mert Isten pusztája olyan változatos, mint az Ő emberei, és olyan határtalan mint az Ő hatalma és kreatív gondolkodása.
Általában azért beszélünk erről a témáról, hogy jobban megérthessük azt. Legfőképpen abban reménykedünk, hogy tanítani és bátorítani tudjuk azokat, akik hozzánk hasonlóan a hagyományos gyülekezeti rendszeren kívül vannak, vagy maguk mögött hagyták azt, hogy még tökéletesebben hallják és kövessék az Urat.
Kivonulás a szervezett Egyházból
Isten embereitől általában ma a következő véleményeket lehet hallani:
“Isten dicsősége eltávozott a gyülekezetemből”
“Már nem Jézus van a középpontban a gyülekezetünkben!”
“A gyülekezetem emberi és világias úton jár”
“A gyülekezetem működése inkább hasonlít egy klubhoz, mint Jézus Krisztus életének a bemutatásához!”
“A Szent Szellem eltávozott a gyülekezetemből.”
“A gyülekezetem olyan, mint a világ, mert a világ bent van a gyülekezetemben”
A világ már olyan mértékben beszivárgott a gyülekezetbe és a romlás olyan uralkodóvá vált és mindenre kiterjedt, hogy lehetetlen azonosulni mindazzal a hitehagyással és mocsokkal, ami a gyülekezeten belül van.
Sok szellemi bizonyság és tapasztalat erősíti meg, hogy a ‘gyülekezet a végét járja’: haldoklik vagy már meg is halt. Ez nyilvánvaló és bárki számára szemmel is látható, akinek van szeme, aki valóban rendelkezik szellemi látással. Csak a “holttest” különböző kötöttségek által való fenntartásában érdekelt papság és a testies hívők tagadják ezt. Az igazi szellemi ítélőképesség azonban teljesen mást mond. A.W. Tozer és Leonard Ravenhill, például már 20-40 évvel ezelőtt bánatosan jelentette ki a recsegő magnószalagon, hogy Isten élete eltűnt a korunk keresztyénségéből. Ez egy – belülről jövő – prófétikus figyelmeztetés volt, ami teljesen elítélte a történelmi egyház minden erősségét: materializmus, humanizmus, pragmatizmus, pszichológia, modern marketing stb. Ezek a “romlott erősségek” okozták az egyház halálát – minden vonalon, minden csoportosulásnál és minden felekezetnél – nagyon erősen megkötözve az intézményes keresztyénséget. Akik az Úrral együtt sírnak a kialakult állapot miatt, azoknak valóban nagyon nehéz szívvel és szellemmel kell sírni.
Az aktuális üzenet ma: “fussatok ki belőle én népem!” Jöjjetek ki belőle, hogy ne legyetek részesek az ő bűneikben! De hová fussanak ki és mi fog rájuk várni? – ez most nagy kérdés. Nagyon gyakran, amikor az Úr valamiből kihoz, akkor magához ölel és a pusztába vezet minket. Most ebben a pusztában vagyunk, ahol az Ő kegyelme által még jobban fogunk törekedni az Ő megismerésére.
Miről is van szó és miért cselekszik így az Úr?
Ebben a rövid részben érinteni szeretnék néhány kulcsfontosságú elemet a pusztai megtapasztalásokat illetően, beleértve, hogy miről is van szó egyáltalán és miért cselekszik így az Úr, hogy az Ő végtelen és szerető bölcsességében ilyen feltételek közé viszi az Ő gyermekeit.
Talán ezt olvasva úgy gondolod, hogy most egy pusztában vagy Istennel, teljesen elválasztva mindentől, amiben valaha bíztál vagy amit ismertél. Látható módon most semmi sem érzékelhető számodra, még a hited vagy az Istennel való kapcsolatod sem. Minden sötétnek tűnik és az előre vezető út sem látszik. A hited most úgy meg van próbálva, mint még soha. A talaj a lábad alatt olyan laza, mint a homok. A többi szenthez fordulsz segítségért és bátorításért, de úgy tűnik egyáltalán nem értenek meg. Csak arra képesek, hogy vitatkozzanak veled vagy próbáljanak meggyőzni téged arról, hogy bűnös és lázadó vagy.
Kedves barátaim! Tudjuk, hogy ti, akik ott kinn vagytok a legelszigeteltebbeknek és legmagányosabbaknak érezhetitek magatokat. Abban reménykedünk és azért imádkozunk, hogy felbátorodjatok és tudjatok róla, hogy nem vagytok egyedül, mert az Úr a ti Pásztorotok, és rajtatok kívül még nagyon sokan vannak, akik Benne és az Ő szerető gondoskodásában bíznak. A puszta, amiben vagy, semmiképpen sem Krisztus áldásának a megkérdőjelezése az életedben, hanem az élet bizonyítéka, hogy Ő jobban szeret, mint azt valaha is megismerhetted. A puszta valójában – akármilyen vonatkozásban is nézzük azt, az élő Isten szolgái számára – elsősorban és mindenekelőtt Isten elgondolása. Ez az Ő pusztája. Ez az Ő útja vissza Őhozzá. Ő meg kell, hogy ismertesse veled, hogy sem körülmények, sem emberek nem ösztönözhetnek téged arra, hogy megtagadd Őt. Meg akarja ismertetni veled, hogy egyedül Ő az első szerelmed. Meg fogod tapasztalni, hogy megfoszt a megszokott vallásosságtól és a szellemi manipulációktól, hogy egyedül Őt keresd, Önmagáért és az Ő dicsőségéért. Akarja, hogy megtanuld Önmagáért szeretni Őt, és ne csak az ajándékaiért és mindazért a sok dologért, amiben a gyülekezet részesített téged.
Minden fenti bibliai példa azt az értékes felismerést bizonyítja számunkra, hogy mi is a puszta valójában, és hogy hogyan is néz az ki. Általában mi is körültekintőek vagyunk, mert a puszta megtapasztalása különböző módon nyilvánul meg Isten minden gyermekének életében. Mást fogunk a pusztában találni, mint amit előre láthatnánk.
Kezdetben egy új és furcsa hely , egy környezet vagy egy feltétel, ami távol áll mindattól, amit ismerünk. Figyeljétek meg, hogy Ábrahám és Mózes is elhagyta az otthona és családja meleg légkörét, biztonságát, anélkül, hogy tudták volna, hogy milyen kockázatot vállalnak, amikor kimentek egy új és ismeretlen helyre. Akiket Isten kivezet, azok legtöbb esetben egyedül vannak a pusztában. Gyakran nem tudják pontosan hová vezeti őket Isten. Semmi magyarázat sincs arra. Isten maga hívta ki őket, magához vonva őket, hogy egyszerű hittel és bizalommal kövessék Őt. Ő vezeti ki őket és nekik teljes bizalommal kell tekinteni rá, mert a vezetése és a gondoskodása áldáshoz fog vezetni.
Az Úr közel vonva magához gyakran keresztülvisz minket a pusztán, ahol megtanulunk nem magunkban, hanem egyedül Őbenne bízni. Kivisz bennünket valahová, hogy megtanuljunk mindenben Őrá támaszkodni. Ő a mi utunk és a gondoskodásunk. Ez az Úrtól való teljes és tökéletes függés ideje. Messzire eltávolít minket minden segédeszköztől, kötöttségtől, barátainktól, családunktól, mindennapi megszokástól és segítő mechanizmustól, hogy Ő lehessen a Mindenható, aki megtartja és megóvja az életünket. Meg kell tanulnunk Istenben bíznunk inkább, mint a környezetünkben vagy az emberekben. A mennyből alászálló kenyeret és a kősziklából fakadó vizet kell keresnünk. Hátat kell fordítanunk mindennek, amit ismerünk, még azoknak is akiket szeretünk, hogy így ismerhessük meg az Ő első szeretetét, de legfőképpen azt, hogy Ő mindenre elegendő, ha mindent és mindenki mást lehámoz rólunk.
Eszembe jut, amit egyszer A.W. Tozer mondott egy igehirdetésében: “Mi lenne, ha keresztyénként Isten maga a miénk lenne?” Nem a dolgai, nem az áldásai, hanem egyedül Ő maga. Nem az, amit tüzes prédikátorok és próféták mondanak nekünk Őróla, hanem egyedül Ő maga. Egyedül Krisztussal és akkor Ő megkérdez minket: “Jobban szeretsz engem, mint ezeket a dolgokat?” – ahogyan Péterrel is tette. “Elegendő vagyok számodra én magam vagy vágysz más dolgokra is?” Barátaim! A puszta lényege, hogy az Úr megválaszolja nekünk ezt a kérdést.
[Elgondolkodtál már arról valaha, hogy a modern gyülekezetről alkotott elképzelés – minden struktúrájával, tevékenységével és egyéb segédeszközeivel – olyan kérdésekre igyekszik választ adni, amit Isten valószínűleg sohasem várt el tőle? El kell gondolkozni ezen.]
Az életemben minden dologban kitartóan kerestem Őt – emberekben, csoportokban, mozgalmakban, irányzatokban, rendszerekben, amit csak el tudsz képzelni. Míg végül magához ölelt engem, teljesen magam mögött hagyva minden mást, amire szükség lehet vagy kiábrázolhatja Őt. Ez a csodálatos dolog a pusztával kapcsolatban: csont soványra, egy szellemre érzékeny test valóságára csupaszít le minket. Eltávolít minden homályt és zajt, ami akadályozhat Isten meglátásában és meghallásában.
Ha azért lettél keresztyén, hogy legyenek barátaid és közösséged – ha ezt kerested elsősorban – akkor a puszta úgy el fog szigetelni téged ezektől, hogy Ő lesz az egyetlen barátod és közösséged. Mert az Úr egyértelműen meg fogja kérdezni tőled: elég vagyok számodra én magam? Jobban szeretsz engem más dolgoknál?
Ha a keresztyénség, a gyülekezeti tagság, a különböző tevékenységek és programok nagyobbrészt egészséges környezet számodra, akkor a puszta rá fog világítani arra, hogy az bálvány. Az Úrnak rá kell világítania dolgokra, hogy láss. Meg kell ismernünk azt is, és sokan be fogják látni, hogy olyan sok mindent teszünk ma, mint “gyülekezet”, amik távol tartanak minket attól, hogy közvetlen és személyes kapcsolatunk legyen lényeges dolgokkal.
Nem egy csodálatos eszköz a puszta arra, hogy megfosszon minket minden dologtól és homálytól való függőségünktől? A puszta a túlélésről, a szellemi valóságról, az életről és a halálról, az éhségről, a szomjúságról és a lélegzésről szól. Isten a mindened, testvérem? Ő az életed értelme egyedül? Természetünknél fogva vallásosak vagyunk, de a bennünk lévő isteni természet képes megtisztítani és tökéletességre vinni minket. Az Ő szent lélegzete és szelleme által fogja megelégíteni az égető fájdalmat a szellemedben. A miénk kell, hogy legyen, meg kell ismernünk, akarnunk kell Őt és bízni benne, mielőtt Ő garantálná számunkra, hogy ránk önti minden áldását.
Kellemes hely a puszta? Nem igazán – világi mértékkel mérve semmiképpen sem – mivel a világban csak a cselekedet számít, ahol az általunk megtett cselekedeteknek tulajdonítunk jelentőséget a testi, földi gondolkozásunk szerint, mert a hitünk alapvetően elméleti, nem a megtapasztalás tüzes kemencéjében megrostált és megpróbált. A testies gondolkozású Jákóbhoz hasonlóan – birkózva az Úrral – a saját erőnk végéhez érkezve kezdhet el bennünk valami újat.
Meg kell ismernünk Istent a maga valóságában, minden felsőbbrendű bölcsességével és dicsőségével, minden kegyelmével, igazságával, szeretetével és világosságával. Ha a maga valóságában ismerjük meg Őt, akkor minden más is a maga valóságában lesz látható. Minden teremtett dolog – beleértve magunkat is – megismerhető lesz a fényesen ragyogó Hajnalcsillag valódi fényében, amikor a fénylő nap lemegy és teljes sötétség lesz. Amikor az egész pusztában csend honol olyan alapvető kérdések maradnak csupán, hogy
“Jobban szeretsz engem minden más dolognál”?
“Ki az, aki a szavaival csak a zavart növeli megismerés nélkül?”
Testvéreim! Szomorú vagyok, ha ez különbözik mindattól, amire megtanítottak titeket. Az igazság azonban mégis ez és ez az Úr útja. Ez nem a gyülekezet útja, és ezért az azzal kapcsolatban lévő legtöbb dolgot el fogja venni, mert törvénytelennek ítéli azokat. Meg fog keresni mindenki, akik azt keresik, hogy hogyan mentsenek meg téged mindattól, amit a puszta fog jelenteni számodra, és nyilvánvaló módon harcolni fognak az ellen minden erejükkel. Ez nem kis fenyegetettséget jelent ugyanis minden szervezetre és minden “közbeiktatott” – önmagukat felemelő – papi osztályra (nikolaita vezetőségre), akik ma Krisztus testének nagy része felett uralkodnak.
Olvassátok el Jób számvetését és bizonyságát, amit néhányan közülünk már felfedeztünk a pusztában való járás során. Annak ellenére, hogy Isten békéje és jelenléte láthatóan visszahúzódik, kérdéseket vet fel bennünk, hogy valóban mennyire bízunk benne. Még akkor is, amikor visszavonja a jelenléte megnyilvánulásának bizonyítékát, amikor azért tűnik fel, hogy hátat fordítson nekünk és befogja a fülét, akkor is állandóan áldani és szeretni fogjuk Őt? Egy gyakran hosszú ideig tartó zavarodottság, csüggedés, elszigeteltség, sőt bűn megsemmisítő érzése ellenére is a Mennyei Atyánk és a szerető Pásztor marad az egyetlen reménységünk? Szilárdan ragaszkodni fogunk hozzá? Ki fogunk tartani mellette vagy elhagyjuk Őt? A bizalom gyakran a sötétségben és a csendben szilárdul meg, amikor a tapasztalataink és várakozásaink, hogy mit is jelent ez az új élet, úgy tűnik, hogy ellentmondanak egymásnak. Barátaim! Ez feltárja számunkra Isten pusztájának egy további aspektusát.
Minden úgynevezett szakértő azt mondja nekünk, hogy az ember veleszületett igénye egy közösség. Mi történik azonban akkor, amikor az Úr az egyetlen közösségünk, amikor minden, amivel rendelkezünk az egyedül Ő, amikor az egyetlen, akit szeretünk cserbenhagy és elhagy minket? Amikor minden szava egyetlen bűnre tesz érzékennyé minket és még több zavarodottságra, amikor úgy tűnik, nem fogjuk fel azt a törvényszerűséget, ami velünk történik. Olyan sokan egyszerűen Istenhez és az összes angyalhoz imádkoznak, hogy mentsen ki őket az elszigeteltségükből és a nehézségeikből. Felfoghatatlan sok hívő számára, akik nem ismerik az Urat vagy az Ő pusztáját, hogy ez az összes dolog Isten akarata lehet, az Ő szeretete és kegyelme a szeretett gyermekei felé.
“Én építem fel az én egyházamat” – jelentette ki az Úr Jézus Krisztus. Úgy tűnik ez mégsem elég jó sok – magát nagyra tartó – közöttünk lévő gyülekezetépítő ember számára, akik azt keresik, hogy minden változatos módon és a közvetítő papság által elválasszanak minket Istentől. Minden találékonyságukat felhasználva irányítják, tartják fenn és működtetik a drága intézményeiket, és képtelenek rájönni, hogy Isten, akit szolgálnak egy cseppet sem törődik az intézményeikkel. Isten törődik azonban az Ő gyermekeivel és nem sajnál semmi fáradságot – még a puszta alkalmazását sem, ha az szükséges – hogy az Ő szeretett Fiában tökéletességre vigye őket!
Hallják meg ezt az örömhírt mindazok, akiknek van fülük a hallásra. Hiszem, hogy az Úr mindent megtesz, hogy felhívja magára az Ő embereinek a figyelmét.
A puszta Isten nagy tervének a része
Szeretünk elfoglaltak lenni, nem? Természetünknél fogva állandóan űz minket valami, hogy haladjunk előre, hogy előbbre jussunk, hogy nagy dolgokat tegyünk az Úrért. Az eredmények, a számszerűség és a növekedés korunk aranyozott bálványai, amelyek teljesen megfertőzik Jézus Krisztus gyülekezetét.
Barátaim! Ha az Úr annyira tekintettel lenne a kézzelfogható eredményekre és a számszerű növekedésre, akkor miért dönt úgy, hogy az “oldalvonalra” állítja a valaha élt legnagyobb evangélistákat? Miért töltött el Pál apostol olyan sok időt a szolgálatából és az életéből távoli szigeteken hajótörést szenvedve vagy börtönben, amikor az egész világ rá várt? Elgondolkoztál ezen valaha is? Én igen. Talán az Úr szolgált Pál felé a pusztában eltöltött ideje alatt. Talán az Úr nem akarta, hogy Pál túlságosan elbizakodjon mindattól a csodálatos dologtól (eredményektől), amiket Isten cselekedett rajta keresztül. Talán a mi Urunk bensőséges módon közölt Pállal néhány megdöbbentő látást és kinyilatkoztatást, amelyeket a gyülekezeteknek írott leveleiben találhatunk meg. Talán voltak emberek és kapcsolatok, akikkel egyedül ott a pusztában lehetett együtt munkálkodni, a kitaposott ösvényektől távol, ott az elrejtettségben.
Testvéreim! Valóban sokszor előfordult, hogy az Úr nem engedte meglátnunk az Ő nagy tervét tisztán, csak ott a pusztában. A testi ember természete számára, legfőképpen az amerikaiak számára ez a puszta azonban egyáltalán nem érzékelhető. Kétségbeesett módon be akarunk szállni a játékba, még akkor is, amikor az Úr az “oldalvonalra” vagy a játéktéren kívülre állít minket teljesen elvágva minden tevékenységtől. Azt akarja, hogy egyedül az Övéi legyünk. Meg akarja mutatni számunkra, hogy Ő önmagában mindenre elegendő: az ajándékaitól, az áldásaitól, a vallásosság és a közösség minden zajától és díszeitől függetlenül.
De mennyi időre akar az Úr félreállítani – kérdezed? Bizonyára nem évekre? Testvérem! Ez teljes mértékben a mi bölcs és szerető Atyánktól függ. Figyeljük meg, hogy Dávid az életéért futott ki a pusztába Saul király elől, pedig véget vethetett volna az elszigeteltségének több alkalommal is. Ő mégis bízott az Úrban, hogy a megfelelő időben helyre fogja állítani a közösségét Izraellel és a családjával. Ne felejtkezz el erről, amikor a saját időzítésed szerint megpróbálod elhagyni a pusztát.
Figyeljük meg Jób feleségét, aki arról próbálta meggyőzni Jóbot, hogy átkozza meg Istent és haljon meg. A menny csendes, miközben a gyülekezet zajosan ünnepelve állandóan “party”- kat szervez. Mit fogsz tenni? Érzéseket keresel, amikor semmi sincs, még Isten sem, sem a helyzet maga nem kelt benned egyáltalán érzéseket? Kevés a magyarázat, ha egyáltalán van. Eljuthatsz odáig, hogy vagy meggyűlölöd a pusztát és keresed a kivezető utat, vagy bízol Istenben, aki eléggé szeret ahhoz, hogy megengedjen ilyen dolgokat az életedben. Az Ő terve sokkal nagyobb, átfogóbb és mélyebb a magányosságnál és a kiábrándultságnál. Mint Isten, nem köteles felfedni mindent vagy hogy mit gondol egyáltalán.
Megtalálható a pusztában a gonosz is? Igen, de az Úr és az Ő angyalai is ott vannak és szolgálnak felénk, tanítva minket, gyötrődés által lenyomva minket és felszabadítva a kötelékeinkből, vigasztalva, velünk közösségben, kijelentve az Ő dicsőségét számunkra csendes kijelentésekkel és bensőséges csodákkal. Ezen a helyen a legkisebb hang is meghallható, a leghatalmasabb – Isten mértékű – dolgok le vannak redukálva az övéi szintjére, hogy megragadhassák azokat és együtt menjenek vele az úton. Ez a próféták – nem a papság – terméketlen és rögös terepe, ahol a dolgok keletkeznek és lefektetésre kerülnek meztelenül a nagy “VAGYOK” előtt. A Mindenható, a Teremtő az egész földön keresi azokat, akik hűségesnek fognak bizonyulni.
A puszta és az Ő maradéka
Barátaim! Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy már mindent tisztán látok, de hiszem, hogy ezekben az utolsó napokban az Úr maradéka (a sokaságból “kifutó” kevesek) lesznek vele közösségben a pusztában, hogy felkészítse őket az eljövendő örökkévalóságra, ahol a kertek között puszta van, ahol úgy tűnik, hogy a szentek éhesen és szomjúhozva vágynak Isten után. Talán a puszta az a hely, ahol az egyház és Izrael végül kibékülnek Isten szíve szerint: a Jelenések könyve céloz erre. Talán ezekben az utolsó lármás napokban – akik az Úréi – szellemi és fizikai védelmet találnak itt. Talán Jézus Krisztus igazi gyülekezete még mindig a pusztában lévő emberekből áll, nagy részben elrejtve a nyilvánosság elől, a radaron kívül, minden jogától megfosztva, törvényen kívül helyezve a szervezett és intézményes keresztyénség által. A háttérben csendesen, hűségesen és egyszerűen végzik az Úr szolgálatát az élet “mellékútjain”, távol a gyülekezeti harangok és énekkarok zajától.
Elég erős a hited testvérem? A szél és a vihar eléggé megpróbáltak már téged? Még mindig követni tudod Őt előre meghatározott ütemterv, programok, megszokott ünnepi alkalmak, gyülekezeti újság nélkül is? Tudod dicsőíteni Őt dicsőítésvezető, zenekar és énekesek, előre meghatározott érzelmes dalok listája nélkül is?
Ő először az övéihez jön el. Ha ez igaz, akkor hol fogja megtalálni őket Ádám uralkodásának ebben a végső órájában? Mi marad számukra, amikor türelmesen várnak rá – a mennyből alászállt kenyér vagy a kősziklából kifolyó víz? Vagy Egyiptom finomságai – étel és bor, ami megromlik a gyomrukban? Amikor az Istennel való közösségüket akadályozó “közbeiktatott” papság eltávolításra kerül, és Ő előttük áll, képesek lesznek felismerni, szeretni és meghallani Őt? Az Ő nyája fogja Őt követni akkor is, amikor az életük függ Tőle?
Harmatcseppek minden napra,
Fordította: Abonyi Sándor-

2016. október 7., péntek

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

   ...azok, amikor Antiókhiába lementek, prédikáltak a görögöknek is, hirdetve az Úr Jézust.
     Csel 11,20

Az evangélium hirdetése olyan embereknek, akik nem tartoztak Izraelhez, egykor hallatlan dolog volt. A menekülők között azonban voltak ciprusi és ciréniai férfiak is, akik elkezdték a görögöknek is hirdetni az evangéliumot. Ezzel szemben komoly aggályok voltak, ugyanis minden időben izgalmas dolog volt azokat a régi utakat elhagyni, amelyen látható módon Isten áldása nyugodott. Három okot hozunk fel arra, hogy ebben az esetben az új útra való rátérés helyes volt.

Ez az út teljes összhangban volt Istennek azokkal az Igéivel, amelyekben már az Ószövetségben kilátásba helyezte az üdvösséget minden népnek (Ézs 49,6; Zsolt 67,3; 98,3 stb.). Döntő az, hogy maga az Úr Jézus azt a parancsot adta: "Menjetek el azért, tegyetek tanítványokká minden népet..." (Mt 28,19). Ha ezeknek a buzgó ciprusi és cirénei embereknek valaki szemrehányást tett volna, bátran hivatkozhattak volna Péter apostolra, aki látomásokat nyert Istentől arra vonatkozólag, hogy a pogányoknak se féljen az evangéliumot hirdetni. A vakbuzgó zsidókeresztyéneknek, akik ez ellen az újítás ellen felléptek, végül is helyeselniük kellett ezt a lépést. Ezeknek a ciprusi és cirénei embereknek sajátos élete rámutat a keresztyének között folyó munkára. Valószínűleg prozeliták, pogány származásúak voltak ők, akik a zsidókkal Jeruzsálembe mentek és ott az első pünkösdöt átélték: hitre jutottak. Egész életüket a görögök között élték le, ismerték nyelvüket, szokásaikat, hozzájuk tartozóknak érezték magukat. Nem tehették meg, hogy ne hirdessék nekik is azt az örömhírt, amely nekik is üdvösséget jelentett.

A megszokott utak elhagyása gyakran okozott már eltévelyedést és bajt. De ha - mint ez esetben - Isten vezetésére történik, akkor üdvösnek bizonyul.

Isten asztaláról-Varga László

"Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát." Máté 7,21

Elég általános elképzelés, hogy az élet és a keresztyénség két külön dolog. Az életet élni kell, ahogy szokás, Istent pedig imádni kell, olyan formák betartásával, ahogy a vallás előírja. Ezt cáfolja meg Jézus e néhány mondatban. A vallás minden formasága, beleértve az ige hallgatását és tanulását, sőt magát az imádságot is, eszköz. Áldott eszközei a Krisztus szerinti életnek. Arra valók, hogy képessé tegyenek, erőt, útbaigazítást adjanak küldetésünk igazi betöltésére, Isten országának építésére. Ez pedig nem kiüresedett szavak ismételgetésével vagy vallási szertartásokkal, hanem hitből és szeretetből fakadó tettekkel valósítható meg. Keresztyén hitünknek eredményei kell, hogy legyenek. Imádságunkban ehhez kell segítséget kérni, hogy minden tettünk a hitünkről beszéljen. Ez a Krisztus követése.

Jó Istenem, én szeretlek Téged. Őszintén szeretlek. Szeretek templomba járni. Örömmel hallgatom igédet. Gyermekeimet imádkozni tanítom, s mikor teljes lélekkel tudok imádkozni, megnyugszom. De ha tetteimet nézed, nem vagyok biztos benne, hogy elnyerem tetszésedet. Segíts, hogy mindennapi munkámban, hivatásomban, emberekkel való bánásmódomban, segítőkészségemben, családi életem tisztaságában, tetteimben tudjon megmutatkozni az, hogy szeretlek. Tudom, nem ezekkel fogom kiérdemelni kegyelmedet. Nincs is arra szükség, Krisztus ezt elvégezte helyettem. De tettekkel szeretném meghálálni szeretetedet. Ebben kérem segítségedet. Ámen.

Mindennap az Ige fényében-A HÁZ SOHASEM ÜRES





A mai napon olvasandó igeszakasz: Mt 12:22-29; 43-45

22 Akkor odavittek hozzá egy vak és néma megszállottat, és ő meggyógyította, úgyhogy a néma beszélt és látott. 23 Az egész sokaság elcsodálkozott ezen, és ezt mondta: "Csak nem ez a Dávid Fia?" 24 A farizeusok azonban, amikor ezt meghallották, kijelentették: "Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével."
25 Ő pedig, ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: "Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával. 26 Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, meghasonlott önmagával, és akkor hogyan maradhat fenn az országa? 27 És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek a ti bíráitok! 28 Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.
29 Vagy hogyan mehetne be valaki egy erős ember házába, és hogyan rabolhatná el annak javait, ha előbb meg nem kötözi azt az erős embert? Akkor azonban kirabolhatja a házát. 43 "Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong, nyugalmat keres, de nem talál. 44 Akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, gazdátlanul, kiseperve és felékesítve találja az 45 Akkor elmegy, vesz maga mellé másik hét magánál is gonoszabb lelket; bemennek, és ott laknak, és annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél. Ez történik majd ezzel a gonosz nemzedékkel is."




"Akkor elmegy, vesz maga mellé másik hét lelket, önmagánál gonoszabbakat, bemennek, és ott laknak, és annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél. Ez történik majd ezzel a gonosz nemzedékkel is."
(Mt 12,45)


Jézus tanította a sokaságot, hogy az ő küldetése az ősellenség, az ördög kiűzése, majd ezután egy példázatot mondott nekik. Volt egy ember, akiben gonosz lélek volt. Ez a lélek távozni kényszerül. Mivel azonban senki más nem költözött ebbe az emberbe, és mivel a démon mindig nyugtalan, visszatért hát másik hét gonosz lélekkel együtt, hogy teljesen tönkretegye ezt a szegény alakot. "Annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél." És ez történik az ilyen emberekkel ("ezzel a gonosz nemzedékkel"), mondja Jézus.
Manapság országokkal és egész kontinensekkel történik ilyesmi. Évszázadokon át a démonok erődítményei, és a régi babonák áldozatai voltak ők. Aztán a gonosz lélek távozni kényszerül. De mi történik ezután? A szabadság még nem teljes, amikor a szentségtelen hatalom ereje meg van törve. Ha nincs semmiféle új, szent hatalom, amely átveszi az uralmat abban a házban, akkor a gonosz lelkek légiói, - pusztítóbbak az előbbieknél - kerülnek annak helyére. És annak az országnak - vagy kontinensnek vagy nemzedéknek - az állapota rosszabb lesz az előbbinél.
Ilyesmi megtörténhet az egyes emberrel is. Egy ember különféle urak tulajdona lehet, de soha nem olyan, mint egy üres ház. Ha valakit egy ingatlan tulajdonhoz hasonlítunk, akkor az olyan, mint egy üzlet a város üzleti negyedében. Az üzlet gazdát cserélhet, de az árusítás tovább folyik "az új vezetés alatt".
Krisztus nemcsak azért jött, hogy megtörje az ördög hatalmát, azért is jött, hogy megalapítsa Isten királyságát. Kiszabadít bennünket a bűn fogságából, hogy Krisztus uralma alá helyezzen minket.
Ha mi azt akarjuk, hogy a ház tiszta legyen - és csak a legönteltebb ember nem akar megszabadulni némely, az életében jelenlévő gonosz dologtól -, de nem vagyunk hajlandók megengedni Krisztusnak, hogy átvegye a teljes uralmat, akkor az okozott kár egyre nagyobb lesz.
Nem tarthatjuk meg a házat tisztán, de üresen. Ez egyszerűen nem megy. Nem kerülhetünk ki az ördög kezei közül, ha nem vagyunk hajlandók az Úr kezébe esni. Csak akkor nem leszünk már az ördög játékszerei, ha elkezdünk engedelmeskedni az Úrnak.


Krisztus mindenek felett-KIENGESZTELÉS






   "Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk Őbenne" (2Kor 5,21).

A bűnnel alapvetően össze vagyunk fonódva. A bűn nem gonosz tett, hanem gonosz állapot, aki vagyok - független akarok lenni Istentől szándékosan és állhatatosan. A keresztyén hit a bűn mélyen belém gyökerezett természetéből indul ki. Más vallások "bűnökkel" foglalkoznak, csak a Biblia beszél A BŰNRŐL. Jézus Krisztus az emberben szembekerült a bűn örökségével, és mert ezt elmellőztük igehirdetésünkben, ezért az evangélium üzenete elvesztette élét és átütő erejét. A Biblia kijelenti, hogy Jézus Krisztus magára vette e testben elkövetett bűneinket, de magára vette a bűn örökségét is, amihez senki nem tudott hozzáférni. Isten "bűnné tette" tulajdon Fiát, hogy a bűnösből szentet alkothasson. Az egész Biblián átvonul ez a kijelentés, hogy Urunk a világ bűnét nem részvéttel elhordozta, hanem azonosult vele: bűnné lett. Az egész emberi nemzetség összes bűnét önként magára vette és hordozta saját személyében: Isten azt, "aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk", és így az egész emberi fajt a megváltás talajára helyezte. Jézus Krisztus visszaállította az emberiséget eredeti Isteni rendeltetésébe és most már bárki beléphet az Istennel való közösségbe annak alapján, amit Urunk véghezvitt a kereszten. Ember nem válthatja meg magát; a megváltás Isten műve; teljesen lezárt, kész egész. Hogy kire vonatkozik, személyes döntésünk kérdése. Mindig különbséget kell tennünk az egyes ember életében a megváltás kijelentése és a megmentés tudatos megtapasztalása között.


Isten műhelyében-Szép cél






   "Minél inkább megalázom magamat és minél alábbvaló leszek a magam szemei előtt, annál dicséretre méltóbb leszek a szolgálók előtt, akikről te szólasz. "
(2 Sámuel 6, 22)  


Egyre kisebb - egyre nagyobb. Két ellentétes vonal ez, amelyen az emberek mozognak. A világ embere megbecsülést, gazdagságot és jólétet kíván; ideigvaló cél ez és az ember önmagát tartja szem előtt. Saját előnye, saját nagysága, érvényesülése körül forog minden. Isten emberének igazi növekedése a kisebbé tételben van. Pál a korinthusi levélben ezt írja önmagáról: "Én vagyok a legkisebb az apostolok között." Később az efézusiaknak pedig: "A legkisebb minden szentek között", s végül Timótheusnak írt levelében kijelenti: "Első vagyok a bűnösök között." Minél mélyebben lát bele az ember a saját szívébe, ahol annyi gyengeséget, hiányt, mulasztást talál, annál kevesebbre értékeli önmagát. Minél inkább behatol valaki Isten szeretetébe, annál mélyebben érzi saját semmiségét, teljes méltatlanságát, lényének sokszor utálatos voltát. Többé senkit nem tart kisebbnek magánál. A legmélyebbre zuhant élettel is egy szinten látja magát.

Dávid a szövetség ládájának ünnepélyes hazahozatalakor a kisemberek közé állt, szent örömének túláradásában velük táncolt, mert szívből szerette Istent, akinek kegyelmére annyira méltatlannak tartotta magát. Nagy dolog volt már az is előtte, hogy Isten rátekintett és népe fejedelmévé tette őt. Most azonban teljesen elfeledkezett királyi méltóságáról. - Mikál, a felesége, más volt. Gőgösen és hidegen nézte, mennyire megalázza magát a király, nem törődve a rangjával. Gúnyos, bántó szavakkal fogadta férjét. Dávid azonban nem gerjedt haragra, hiszen el volt telve Istene kegyelmével. Kész volt még mélyebben megalázkodni a Mikál által megvetett szolgálók előtt is. Mikál és minden gőgös lelkű megveti Dávidot, amiért úgy megalázta magát, de ő nem törődik a büszke világ megbecsülésével. Többet ér neki az istenfélők - akik általában kisemberek - megbecsülése. A gőgös ember szíve hideg, magára marad; az alázatos szívűt pedig mindig értékelik és szeretik.

Semmi sem kívánok lenni, csak törött edény vagyok. De ha hasznom tudja venni, szent szavára hallgatok. Így üresen várok rája, míg olajjal tölt meg Ő, Hogy belőlem élet árja s hála törjön majd elő.

2016. október 6., csütörtök

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

   Azok pedig, akik szétszóródtak az Istvánért támadt üldözés miatt, eljutottak Feníciáig, Ciprusig, és Antiókhiáig, de senkinek se prédikálták az Igét, csak a zsidóknak. (Csel 11,19.)

Az antiókhiai gyülekezetnek Isten országa történetében különös jelentősége van. Innen indult ki a pogánymisszió. A tanítványokat is itt nevezték először keresztyéneknek. Tanulságos megnézni, hogyan támadt itt lelki élet. Az első keresztyénüldözés menekültjei jöttek erre a helyre is (Csel 8,1). Ezeknek az üldözötteknek a helyzete emberileg nem volt irigylésre méltó. Földi részüket elvesztették, csak a puszta életüket mentették meg. Nem lett volna csodálatraméltó, ha a történtek miatt elkeseredtek volna a szégyenletes igazságtalanság és gonoszság miatt. De ellenkezőleg, tele voltak örömmel és hálával azért a kegyelemért, amelyet Istentől magától nyertek.

Tűz égett bennük, a szikrák széjjelröpködtek, s körülöttük felgyúlt az a láng, amelyről Jézus beszélt: "Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és bárcsak lángolna már!" (Lk 12,49). A veszendő kincsek siratása helyett arra a romolhatatlan kincsre tekintettek, amely a mennyben van fenntartva számukra. Nem kerestek részvétet sorsuk iránt, sokkal inkább azoknak a baját látták, akik Isten nélkül, bűnbocsánat és az örökélet reménysége nélkül éltek.

Reájuk nézve valóság volt a Zsid 10,34: "vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, mert tudtátok, hogy néktek jobb és maradandó vagyonotok van".

Álljunk meg csendes imádattal Isten bölcsessége előtt, Aki ellenségeinek a gonoszságát használta fel országa terjesztésére!

Megszégyenülve nézzünk vissza minden zúgolódásra, amely az Istentől rendelt nehéz úton volt életünkben (l.Kor 10,10; Zsolt 119,91)!

Isten asztaláról-Varga ászló

 "Te vagy az az ember!" (2Sámuel 12,7.)


Úgy kellett volna írnom: 2Sámuel 12,1-13. De ez a rövid mondat az ige fő mondanivalója. Dávid király paráznasága szégyenét takargatva hazugságba, képmutatásba, végül gyilkosságba keveredik. Bizalmas prófétája jelentéssel keresi fel. Egy embert hasonló, de sokkal kisebb bűnnel vádol. Dávid igazságos király, felháborodva jelenti ki: "Halál fia az az ember!" Erre csattan a próféta szava:
"Te vagy az az ember!" Hányszor ítélkezünk mi is olyan bűnök felett, amiket titokban magunk is elkövetünk. Őszintén ítélkezünk, mert mások arcán sokkal undorítóbbnak látszik a bűn, mint a magunkén. Valóban szeretjük az igazságot, a becsületet. Nem képmutatás, amikor felháborodunk a bűn felett. A magunk bűnét is utáljuk. Éppen azért titkoljuk, mert rossznak, megvetni valónak tartjuk. De Isten nem huny szemet bűneink felett. Azért volna olyan fontos, hogy amikor mások felett magunk által is elkövetett bűnök miatt ítélkezünk, mindig csengjen a fülünkbe a prófétai szó:
"Te vagy az az ember!" Nem elég, hogy Isten tartsa számon bűneinket. Mi magunk kell, hogy számon tartsuk mindaddig, míg a Dávid példája és gyönyörű bűnbánó zsoltára, az 51. zsoltár szerint őszinte bűnbánattal le nem tudjuk tenni Isten elé.

Kegyelmes Istenem, tudom, én vagyok az az ember, aki naponta áthágom azokat a törvényeidet, melyeket őszintén szeretek, és követek el olyan bűnöket, melyeket őszintén utálok. Bocsásd meg nekem, amikor ítélkezek mások bűnei felett, elfelejtve, hogy én vagyok az az ember, aki ugyanolyan ítéletre és megvetésre méltó. Juttasd eszembe a saját bűneimet, hogy elnézőbb lehessek mások iránt, hogy szeretni tudjam bűnös testvéreimet, hogy annál őszintébben tudjam kérni, és el is nyerhessem bocsánatodat a magam bűneire, a Miatyánk szavai szerint: "amint én is megbocsátok", nemcsak az ellenem vétőknek, de az általam megvetett többi vétkező embernek. Ámen.

Mindennap az Ige fényében-JÓNÁS JELE

A mai napon olvasandó igeszakasz: Jón .

1 Az ÚR igéje másodszor is szólt Jónáshoz: 2 Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet én mondok neked! 3 Jónás elindult, és elment Ninivébe az ÚR szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: három nap kellett a bejárásához.
4 Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap és elpusztul Ninive! 5 Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. 6 Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült.
7 Azután kihirdették Ninivében a király és a főurak rendeletére a következőket: Az emberek és állatok, a szarvasmarhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! 8 Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, és térjen meg mindenki a rossz útról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! 9 Ki tudja, talán felénk fordul, és megszán az Isten, lelohad lángoló haragja, és nem veszünk el! 10 Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy megtértek a rossz útról, megbánta Isten, hogy veszedelembe akarta dönteni őket, és nem tette meg. 

"Ámde itt nagyobb van Jónásnál." (Mt 12,41) 

Olykor az Úr meglepő módon tud ragaszkodni ahhoz, hogy akaratos szolgái végrehajtsák akaratát. Jónás nem engedelmeskedett Isten parancsának. Ahelyett, hogy keletre ment volna, elment nyugatra. Ahelyett, hogy missziói körútra ment volna Ninivébe, elment egy tengeri körútra, és elaludt a hajókabinban.
Jónás nem engedelmeskedett, de a vihar és a szél engedelmeskedett Isten akaratának. És a hal is. Végül aztán Jónás is engedett Isten akaratának, ámbár csak ímmel-ámmal. Mégiscsak prédikálta a niniveieknek, hogy bánják meg bűneiket.
Nem úgy látszott, hogy Jónás missziója megvalósítható. Amikor Jónás eltűnt a hallal együtt, ez az ő végét, és az ő küldetése végét kellett volna hogy jelentse, minden emberi mérték szerint. Isten akarata viszont az volt, hogy élve kerüljön ki onnan, és hogy Ninive megtérjen.
Úgy látszott, hogy Jézus missziója is kudarcot vall. Eltemették a földbe. Minden emberi mérték szerint ez az ő végét és az ő missziói karrierjének a végét kellett volna hogy jelentse. Ő azonban feltámadt a sírból, és az evangéliuma ma a világ megtérését munkálja.
Isten akarta Ninive városának megtérését. Ezért ragaszkodott annyira ahhoz, hogy Jónás engedelmeskedjék parancsának. A parancsban kifejezett akarat mögött ott volt a megváltó akarat. Azért ragaszkodott az engedelmességhez, mert szánakozott azokon, akik a pusztulás útját járták.
Jézus nagyobb Jónásnál. Ő az Atya iránti engedelmességben halt meg, és azért támadt fel, hogy minden embert a hitbeli engedelmességre vezéreljen. Jézus nagyobb volt, mert az ő szíve együtt dobogott a megváltást akaró Istenével. Semmiféle áldozat nem volt túl súlyos neki, hogy Istennek ezt az akaratát végrehajtsa. Jézus szíve könyörületre indult, amikor látta a sokaságot. Jónás viszont megvetette a niniveieket. Isten ragaszkodik ahhoz, hogy engedelmeskedjünk, és kívánja az emberiség megtérését. Jótetszésében elhív bennünket arra, hogy készségesen szolgáljuk őt abban a munkájában, hogy minden embert engedelmességre vezéreljen.





.









Krisztus mindenek felett-ÚJJÁSZÜLETÉS

   "...amikor az Istennek tetszett, hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem..." (Gal 1,15-16).

Milyen nehézséggel áll szemben Jézus Krisztus, ha engem újjá akar teremteni? Van egy örökségem, amibe nem volt beleszólásom, nem vagyok szent, valószínűleg nem is leszek soha; és ha Jézus Krisztus csak annyit tehet, hogy megmondja: szentté kell lennem, akkor tanítása csak kétségbeejt. De ha Jézus Krisztus Megváltó, aki belém helyezheti a saját örökségét, a szentséget, akkor már kezdem megérteni, mire céloz, amikor azt mondja, hogy szentté kell lennem. A megváltás azt jelenti, hogy Jézus Krisztus minden emberbe beléhelyezheti saját öröklött természetét, és minden kívánalma ehhez a természethez szól. Tanítása az Ő belém plántált életére vonatkozik. Az én dolgom, hogy döntsek, beleegyezem-e Istennek a bűn felett kimondott ítéletébe: ez Jézus Krisztus keresztje. Az Újszövetség azt tanítja az újjászületésről, hogy - amikor egy embert a rászorultság tudata lesújt - Isten beleplántálja Szent Szellemét az ember szellemébe. És ekkor az ember szelleme erőforrásra talál Isten Fia Szellemében, "...míg ki nem ábrázolódik bennetek Krisztus" (Gal 4,19). A megváltás csodája, hogy Isten új természetet tud belém helyezni, amely által egészen új életet élhetek. Amikor végső szükségbe jutottam és beismerem tehetetlenségemet, akkor mondja Jézus: "Boldog vagy." Csakhogy el kell jutnom idáig! Isten a Jézus Krisztus természetét nem olthatja belém - aki saját felelősséggel bíró erkölcsi lény vagyok - anélkül, hogy azt tudatosan ne kívánnám. Mint ahogyan egy ember által lépett be a bűn az emberiség életébe, ugyanúgy a Szent Szellem is egy EMBER által jött. A megváltás lehetővé teszi, hogy megszabaduljak bűnörökségemtől és Jézus Krisztus által új, szeplőtelen örökséget kapjak, a Szent Szellemet.



Isten műhelyében- Az igazi kegyesség - alázatosság

"Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden hűségednél, amelyeket a te szolgáddal cselekedtél. " (1 Mózes 32, 10) 


Az igazi kegyesség jele a szívbeli alázat, a meghajlás. Ki vagyok én, hogy ennyire előrevittél? - kiált fel Dávid. Istenének ez a lehajló jósága felfoghatatlan előtte. Isten útja kicsivé akarja tenni az embert. Jákóbnak 20 évig kellett az alázatosság iskolájába járni fösvény, szeretetlen nagybátyjánál, Lábánnál. Ott nem kényeztették, hanem keményen bántak vele és kihasználták. Ez az ő felfelé törő, becsvágyó lényét lenyomta. Belsőleg gyötrődött, de nem keseredett el. Istenének irgalmassága és hűsége most lett csak igazán naggyá előtte, ellentétben az emberi keménységgel és hűtlenséggel. Isten kegyelme jeleivel árasztotta el és megtartotta szavát. Ez alázta meg igazán Jákóbot.

A belső szerénység és őszinte alázatosság vonzóvá és szeretetre méltóvá teszik az embert mindenki számára; az elbizakodottság hideggé és taszítóvá tesz. Az alázatosságban mindig van valami meleg és megnyerő. "Miért nem szeret engem senki?" - kérdezik sokan keserűen. Mert teli vagy igényekkel és azt kívánod, hogy mindenki hozzád igazodjék. A szív alázatosságával együtt jár a hála és az imádat Isten kegyelméért. "Mivel érdemeltem ezt?" - kérdezi mélyen megindultan az alázatos lélek, amikor valami jóban részesül. Ha pedig nehézség éri, szívében belátja, hogy még rosszabbat is érdemelt volna, ha Isten a bűnei szerint bánt volna vele. Más a nem töredelmes szívű ember. Isten jóságát természetesnek tartja, mintha jogcíme lenne rá. A szenvedések zúgolódást, elégedetlenséget váltanak ki belőle. "Miért érdemeltem én ezt?" - hangzik szívéből, ajkáról a keserű kérdés. De az alázatos szívű meghajlik Isten hatalmas keze alatt és új kegyelmet nyer. Az irgalmasság új megtapasztalása még jobban a porig alázza. "Szeretnék a föld alá süllyedni, ha végiggondolom mindazt a kegyelmet, amit Istentől kaptam" - mondta egyszer egy súlyos beteg ifjú. Ha álmatlan éjszakákon gyötörte is a köhögés, szívében boldog volt. Mélyen felüdítette az a nyugalom, amit Jézus neki is megígért és megadott.

Maradjunk alázatosak, nehogy úgy járjunk, mint azok a szőlőmunkások, akiket elsőnek fogadtak fel. Igényeik támadtak, megkárosítottnak érezték magukat a későbben jöttekkel szemben és zúgolódtak, követelőztek. Elsőkből utolsók lettek.